Bő másfél évszázaddal ezelőtt egy idegen kártevő rovar kezdett terjedni Európában. A filoxéra elképesztő pusztítást vitt végbe a mezőgazdaságban, a becslések szerint a termőszőlők mintegy kétharmadát téve tönkre. A törpetetvek közé tartozó szőlőgyökértetű (Daktulosphaira vitifoliae v. Viteus vitifoliae) először az 1860-as években Franciaországban bukkant fel, majd sorra megfertőzte az összes európai szőlőtermesztő területet. Majd továbbterjedt a többi kontinensre is, 1875-ben Ausztráliában, 1886-ban pedig Dél-Afrikában is felbukkant.

Kezdetben az ültetvények áttelepítésével és a fertőzött földek vegyszeres vagy elárasztásos kezelésével próbálták útját állni a kártevőnek, ám ez nem vezetett megoldásra. Végül az áttelepítés mellett az ellenállóbb, sok kvarcot tartalmazó talajok, és a szőlők átoltása lett a megoldás: az európai fajtákat egy, a filoxérának ellenálló észak-amerikai fajtára, a parti szőlőre oltották át.

Egy francia és amerikai kutatókból álló tudóscsoport tagjai nemrégiben közzétett tanulmányukban arról számolnak be, hogy szekvenálták a filoxéra genomját, és ezzel a kártevő eredetét és Európába érkezésének valószínűsíthető módját is sikerült felderíteniük. Azt már 19. századi agronómusok is erősen sejtették, hogy a rovar Észak-Amerikából származhat, és erre alapozták az oltványos megoldást is, ami szőlőfajták többségét jelenleg is védi a filoxérától. A kortárs szakértők úgy vélték, hogy az észak-amerikai fajták azért ellenállóak, mert együtt fejlődtek a rovarral. De hogy hogyan került a rovar a kontinensre, az továbbra is rejtély volt. Az egyik népszerű teória a brit kertészeket okolta, akik amerikai szőlőket hoztak át Európába dekoratív célból. Innen aztán a kártevő átkerült Franciaországba, onnan pedig szerte a környező országokba.

A kutatók az európai filoxéra genomját az Egyesült Államok különböző részein a vadszőlőkön élő rovarokéval vetették össze, a Mississippi-völgyre szűkítve az Európába átkerült kártevő eredetét. Itt két olyan filoxérapopuláció is él a parti szőlőkön, amelyek rendkívüli hasonlóságot mutatnak az európai rovarokkal.

Ez a régió francia gyarmat volt a 18. század közepétől kezdve, és akkor is főleg franciák lakták miután az Egyesült Államok részévé vált. A terület, főleg New Orleans élénk kereskedelmi kapcsolatokat ápolt Franciaországgal, így a szakértők szerint igen valószínűnek tűnik, hogy a rovar a parti szőlő hajtásain először Franciaországba jutott el Európán belül, és innen terjedt szét a kontinensen. A hajtásokat vagy a botanikus kertekbe szánták, vagy pedig – ironikus módon – egy másik szőlőbetegséget, a lisztharmatot próbáltak megállítani általuk, mint utólag kiderült, jóval nagyobb gondokat okozva az eredeti problémánál.

Az európai filoxéra genetikai sokfélesége sokkal mérsékletebb, mint az észak-amerikai rokonoké, ami azt sugallja, hogy a rovart valószínűleg csak egyszer vagy kétszer hurcolták be Európába. A tanulmány egyik szerzője, Astrid Forneck elmondása szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy Kelet-Európába egy, a franciától független úton juthatott el a kártevő, amely talán a klosterneuburgi ültetvényekre érkezhetett meg először Amerikából.

Míg az amerikai filoxéra elsősorban a vadszőlők leveleit támadja meg, és ezeken képezve gubacsokat, a növényt életben hagyva, a nemesített szőlőfajták esetében a gyökeret veszi célba. A gyökérgubacsok önmagukban is korlátozzák a növény fejlődését, ráadásul sérülékennyé teszik a szervezetet a baktériumokkal és a gombákkal szemben, előbb-utóbb a növény pusztulását váltva ki.

A szakértők hosszú ideig próbálták azonosítani azt a molekulát, amely a gyökerekben beindítja a kóros sejtburjánzást, annak reményében, hogy ezt blokkolva megóvhatják a nemesített fajtákat. A vonatkozó genetikai vizsgálatok azonban feltárták, hogy ezért nem egyetlen molekula felel: rovar genomjában 2300 olyan gén található, amelyek fehérjéit a kártevő a növény gyökereibe szekretálja. Ezek együttesen szerelik le a növény immunrendszerét, és szipolyozzák ki annak erőforrásait.

Hogy ez a folyamat pontosan hogyan zajlik, azt még csak most kezdik felderíteni a szakértők, akik még mindig azt remélik, hogy idővel megoldást találnak a szőlők védelmére. Erre ugyanis lehetséges, hogy nagy szükség lesz, ha a rovar adaptálódik az amerikai fajták természetes ellenállóképességéhez, ami egyáltalán nem kizárható lehetőség, mondja Forneck.