Az okostelefonokba kerülő rendszerchipek folyamatosan fejlődnek, egyre jobb lehetőségeket biztosítanak a felhasználók számára. Ez pedig jelentős részben az Arm munkájának köszönhető, aki az alapokat biztosítja a legtöbb chiptervező számára. Most éppen arról számolhatunk be, hogy egy az Nvidia DLSS-éhez hasonló technológia készül a boszorkánykonyhájában.
Neural Super Sampling, röviden NSS néven került bejelentésre az újítás, és ennek az alapját már részben generatív MI-alapú eljárás biztosítja.
Az NSS eljárás arra szolgál, hogy az alacsonyabb felbontásban futtatott játékok részletességét feljavítsa. Erre már eddig is volt dedikált eljárása az Armnak, a legutóbbi fejlesztés ilyen téren az Accuracy Super Resolution (ASR), amit a vállalat legutóbbi grafikus egységeinek alkalmazása mellett lehet használatba venni. Az ASR már jól végezte a dolgát, de ugyanúgy a GPU-t terhelte a munkával, mint maga a játék, ez pedig nem feltétlenül nevezhető ideálisnak. A kivitelezés egyszerűbb, a terhelés viszont nem elég hatékonyan oszlik el. Erre jelent megoldást az új NSS technológia.
A Neural Super Sampling már nem a grafikus egység vállára pakol terhet, hanem az Arm által fejlesztett, dedikált neurális feldolgozó egység gondoskodik a kiszolgálásáról.
Az Arm úgy oldja meg ezt a fejlesztést, hogy széles körben biztosítható legyen. Nemcsak az izmos lapkával szerelt gépekben fog menni az NSS, hanem a megfizethetőbb termékekben is. A kiterjedt támogatás alapja, hogy a jövőre bevezetésre kerülő új GPU-k mellé pakolja az NSS felskálázási technológiát is megtámogató gyorsító egységet. Így lesz ez jelen a felsőkategóriás Immortalis, és a széles körben használt Mali IGP mellett is biztosított.
Az ígéret szerint az Arm technológia úgy oldja meg az MI által vezérelt felskálázást, hogy mindössze 4 ms-os késleltetéssel jár a felbontás négyszeresére emelése. Mindössze 540p-ben futtatott játékot képes felhúzni 1080p-re érezhető csúszás vagy akadás nélkül. Azt is hozzátette az Arm, hogy a Neural Super Sampling közel a natív minőséget tudja biztosítani. Egy videót is megosztott erről a vállalat, ami valóban jól mutat, de nyilván az lesz majd az érdekes, hogy élesben a felhasználók mit láthatnak majd ebből.
A belső mérések szerint akár 50%-kal csökkenthető a GPU-ra eső terhelés a natív renderelési felbontás drasztikus csökkentésével, és ebből a felhasználó szinte semmit nem fog érzékelni az NSS technológia alkalmazásának köszönhetően. „A dedikált neurális gyorsítóval az Arm GPU-k PC minőségű, MI-alapú grafikát nyújthatnak mobilokon most először” – jelentette ki a vállalat. „Az új NPU egységgel az Arm hozzájárul a jövő „on-device” MI innovációinak megalapozásához.”
Büszkén emelte ki a cég azt is, hogy a világon elsőként biztosít a mobilos ágazatban nyílt fejlesztői csomagot neurális grafikus technológiához, méghozzá konyhakész Unreal Engine pluginnel, emulátorokkal, valamint szabadon felhasználható modellekkel együtt. Ezeket a GitHub és a Hugging Face felületein tette elérhetővé az Arm csapata.
Már szép támogatói kört rántott össze a vállalat az NSS mögé, támogatja a technológiát az Enduring Games, az Epic Games (Unreal Engine), a NetEase Games, a Sumo Digital, a Tencent Games és a Traverse Research is. A jövőben pedig ez a sor még tovább bővül majd az Arm reményei szerint. Az első játékok 2026-ban jelenthetnek majd meg az NSS támogatással, mint ahogy azok a rendszerchipek is jövőre debütálhatnak, amik képesek lesznek a technológiát meghajtani.