Van egyfajta dinoszaurusz-kövület, amely hosszú ideig a testben maradt, annak ellenére, hogy nem tartozik szorosan hozzá. Ezeket a gyomorköveket zúzóköveknek vagy gasztrolitoknak nevezik, és nagyon sokféle dinoszauruszban feltárták őket. A szakértők korábban azt hitték, hogy egy fajnál a gasztrolitok jelenléte erősen arra utal, hogy az adott faj vagy növényevő volt, vagy emésztési stratégiaként a gyomorban történő őrlésre támaszkodott.

De egy új kutatás rávilágít, hogy a helyzet ennél bonyolultabb. Valójában ezek a kopott kövek számos olyan információt felfedhetnek, amelyet másképp talán nem találnánk meg a fosszilis leletekben. „A gasztrolitokat nem szabad egyszerűen csak annak bizonyítékaként kezelni, hogy egy dinoszaurusz növényevő volt, vagy zúzógyomorral rendelkezett” – mondja a témában megjelent új tanulmány szerzője, Ryuji Takasaki, az Okayama Tudományegyetem kutatója. „Ezek alakja arra is utalhat, hogy a gyomorban milyen aktívan történt a táplálék mechanikus feldolgozása.”

A madarak azért képesek egészben lenyelni az ételt anélkül, hogy súlyos emésztési zavarok lépnének fel náluk, mert ezek a gyomrukban őrlik meg a táplálékot. Ez azonban nem volt az egyetlen emésztési stratégia, amely a dinoszauruszok rendelkezésére állt. Egyesek közülük, például a szauropodák, a beleikben erjesztették az ételt. Ez egyfajta gyomorkemencét hozott létre, amely olyan forró lehetett, hogy egyes szakértők szerint ez lehetett a hosszú nyakuk kialakulásának egyik oka, mivel így tudták távol tartani az agyukat a hőtől. Voltak aztán a rágók is, akik nagyjából ugyanúgy bontották le az ételt, ahogy mi is tesszük, vagyis első körben a fogaikkal.

Tudjuk, hogy ezek a stratégiák léteztek, de nem mindig volt könnyű őket egy adott fajhoz rendelni, mert azok a lágyrészek – a gyomor és a bél –, amelyek alapján meg tudnánk állapítani, hogyan dolgozták fel az ételt, általában nem őrződnek meg a fosszilis leletekben. A lágy szövetek helyett az egyik lelettípus, amely az emésztésről árulkodik, a gasztrolitok. Ezek a kövek elég ellenállóak ahhoz, hogy több millió évig fennmaradjanak, de úgy tűnik, eddig figyelmen kívül hagyták valódi értéküket.

Ez az új kutatás megkérdőjelezi a régi hipotézisek egyszerűségét. Ahelyett, hogy kizárólag a gyomorkövek jelenlétére koncentrálnának, a tanulmány szerzői azok alakját is elemzik. Ehhez először 104 ma élő állatot tanulmányoztak, amelyek közül 46 faj a madarak és krokodilok közé tartozott.

Minden állat esetében megvizsgálták a gasztrolitok alakját, valamint az állat gyomorizmait és táplálkozását, és szoros összefüggést találtak a három tényező között. Ezután ezeket az információkat felhasználva olyan modellt tudtak kidolgozni, amelyet a dinoszauruszok gasztrolitjaira is alkalmazni lehetett.

Az eredmények azt mutatták, hogy a lekerekített kövek arra utalnak, hogy az erős gyomorizmoknak köszönhetően a bélben fokozottabb őrlés zajlott. Ezek a dinoszauruszok úgy táplálkoztak, mint a mai madarak, az étel lebontásában nagymértékben a gyomorra támaszkodtak. Az élesebb, szögletesebb kövek ugyanakkor azt jelzik, hogy a bélben nem zajlott jelentős őrlés. Ezeket a szauropodáknál azonosították, ami összhangban áll azzal, hogy ők inkább a mikrobiális erjesztésre támaszkodtak.

Ahol a dolgok kissé meglepő fordulatot vettek, az a theropodák esete volt. Azok a két lábon járó dinoszauruszok, amelyekhez Tyrannosaurus rex, a Velociraptor a ma élő madarak is tartoznak. Ezt a csoportot gyakran a ragadozókkal azonosítjuk, ezért kissé váratlan volt, hogy a valódi madarak kialakulása előtt is találtak lekerekített gasztrolitokra utaló bizonyítékokat. Ez viszont segíthet megmagyarázni, miért váltak a theropodák a fogas állatokból csőrös lényekké.

Az izmos gyomor „előadaptáció” lehetett a fogak számának csökkenése felé számos szigorúan növényevő csoport esetében, beleértve a mai madarakat is, mondja Takasaki. A kutatás arra is rámutat, hogy a dinoszauruszok emésztési stratégiái sokkal változatosabbak voltak, mint azt korábban gondoltuk.