Hit és tudomány

2005 júniusában osztatlan megdöbbenést keltett, hogy a román hatóságok gyilkossággal vádolták meg a Szentháromság-kolostor négy apácáját és Daniel Petre Corogeanut atyát. Elvégre nem holmi banális, féltékenységből, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt elkövetett, netán a mocskos anyagiak motiválta gaztettről volt szó. A magukat Tanacu kicsiny településében élők spirituális istápolásának szentelő, és általános tiszteletnek örvendő elkövetők azért gyötörték napokon át egyik társukat, mert azt hitték, hogy az apácajelöltet egy démon szállta meg. Így eszükbe sem jutott, hogy a skizofréniában szenvedő Maricica Irina Cornicit orvoshoz vigyék. Inkább az ima és a förtelmes bestiát meggyengíteni hivatott, szakrális motivációjú kínzás sajátos keverékével kíséreltek meg segíteni a kúrától drámaian legyengülő, zavarodott zárdaszűzön.

Az érintettek természetesen azt vallották, hogy isteni útmutatásra cselekedtek és nem ők tehetnek arról, hogy az Úr magához szólította hű szolgáját. Sőt, híveik is a védelmükre keltek, azt állítva, hogy szellemi vezetőik kitüntetést és nem feddést érdemelnének, ergo felmentésük az egyetlen elfogadható döntés. Viszont ez az érvelés mérsékelten hatotta meg a bíróságot – igaz, sokakat meglepve az ítéletek meglepően enyhének bizonyultak. 2007-ben a nővéreket öt és nyolc esztendő közötti börtönbüntetéssel sújtották, míg a procedúra során az ortodox egyház kebeléből kivetett ex-lelkipásztor hét évet kapott, amiből csak négyet kellett leülnie.

Miként ez a példa is remekül illusztrálja, a tiszta ész és a dohos-tömjénszagú miszticizmus harca távolról sem ért véget. Ennek tükrében nem meglepő, hogy Domenico Emanuele de Feudis első hosszabb lélegzetvételű munkája is ennek a két, kibékíthetetlen erőnek a küzdelme körül forog.

Kiruccanás a pokolba

Az építészként dolgozó Emma (Mía Maestro) boldogabb nem is lehetne. Hiszen kedvese, a zongoravirtuóz Francesco (Riccardo Scamarcio) nem csupán ideális partner, hanem előző frigye gyümölcsét, Sofiát (Giulia Patrignani) is a sajátjaként szereti. Ennek tükrében nem meglepő, hogy kapcsolatuk egyre komolyabbra fordul – így, szorosabbra fűzzék családi köteléket, a férfi elhatározza, hogy bemutatja leendő nejét vidéken élő, mélységesen konzervatív anyjának. A sürgő-forgó nagyvárosokat kultiváló értelmiségi legyűri balsejtelmeit, és belemegy a találkába, az azonban még a legszerényebb várakozásokat is alulmúlja. Az akaratos mátriárka egyszerűen nem találja a közös nevezőt fia higgadt-analitikus jövendőbelijével, de hamar kisül, hogy ez a kisebbik baj.

A cserfes kislányt ugyanis megmarja egy pók, és a házigazda népi gyógymódjai épp olyan hatástalanok az egyre furcsább tünetekkel szemben, mint a modern orvostudomány pedáns-steril laboratóriumokban tesztelt medicinái. A koros asszonyság ezért apránként arra kezd gyanakodni, hogy a leányt egy ördögi kreatúra mételyezte meg, és ha nem űzik ki belőle, a szerencsétlen menthetetlenül elkárhozik. Az aggódó anya persze hallani sem akar efféle badarságról, ám ahogy telnek-múlnak a napok, kénytelen ráébredni, hogy anyósjelöltjének igaza lehet. Ráadásul az eleve bizarr szituációt tovább bonyolítja, hogy a jelek arra utalnak, hogy a hitvány szörnyeteg tudatosan, egyfajta megkésett bosszúként csapott le áldozatára.

Feszült viszonyok, fojtogató titkok, aljas hazugságok áttekinthetetlen labirintusa és a szőnyeg alá sepert tragédiák: a nyugodtnak ható kúria ezernyi veszélyt, illetve a feledésre bízott, kibeszéletlen-kínos szégyenfoltot rejt. A bizalmatlanság és a kétségbeesés tapintható: Luca Santagostino mesteri operatőri munkájának hála, egy a megtévesztően zavartalan felszín dacára minden ízében felbolydult, hovatovább, robbanással fenyegető rémmesébe csöppenünk. Bukolikus költeménybe illő erdő, ódon birtok, netán éjsötét barlang: egyre megy. A már-már festményszerűen megkomponált, zavarba ejtően nyomasztó és idegen látványvilág fullasztó atmoszférája önkéntelenül is megbabonázza a líraibb stílusú pszichológiai horrorra éhezőket.

Az eltűnt idő nyomában

A korábban kizárólag rövidfilmek jelenetek munkálatait felügyelő rendező első komolyabb projektje tehát beváltja a hozzá fűzött reményeket. De ez távolról sem jelenti azt, hogy kategóriája egy megismételhetetlen-felülmúlhatatlan etalonjával bővült a paletta.

A legfőbb gond az, hogy az amúgy alapos-tehetséges direktorból egyszerűen hiányzik a rutin-nyújtotta arányérzék és a dramaturgia írott-íratlan szabályait is hajlamos lazán kezelni. Ez főleg a tempón érhető tetten: műve kifejezetten lassú és alkalmasint bántóan egyenletlen mederben csordogál. Az elmaradhatatlan hangulat-megalapozás sokkal hosszabb az indokoltnál, ám lényegében pillanatok alatt átlépünk a megfontolt szkepticizmus dimenziójából az irracionalitás kaotikusan örvénylő, kiismerhetetlen szférájába. Magyarán teljesen kimarad az új helyzet által előidézett, érzelmi-ideológiai sokk bemutatása.

Hovatovább, az ösztönösen kétkedő, művelt nő szinte sztoikusan nyugszik bele abba, hogy egy felfoghatatlan-kiismerhetetlen entitás vetette ki a hálóját gyermekére. Emellett az sem feltétlenül tesz jót a végeredménynek, hogy de Feudis túlságosan bízik a komoly-komor képsorok vitathatatlanul átütő erejében, és nem gondoskodik más, a hatást fokozó elemről. Zsigeri irtózatot kiváltó vér, a toposzok elé görbe tükröt tartó, posztmodern irónia, társadalmi kommentár, netán csavaros rejtélyek: egyetlen, bevett-kipróbált mesterfogás sem fűszerezi meg a bő másfél órás játékidőt. Mintha a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években fénykorukat élő, de utána a fősodorból okkal kikopó, olasz gótikus horrorfilmek egy megkésett utódjával hozott volna minket össze a sors.

Verdikt

Ám összességében a meseszépen megkomponált alkotás abszolút méltó a figyelmünkre – pláne, ha a nehezen bekategorizálható giallo-zsáner cizelláltabb képviselőinek híveihez számítjuk magunk. Viszont ha egy fékezhetetlenül tomboló, zabolázatlan adrenalinbombára vágyunk, vagy a pulzusunkat ideiglenesen garantáltan megemelő ijesztgetésekkel operáló vonulatot preferáljunk, jobban tesszük, ha másfelé keresgélünk. Mivel ebben az esetben sanszos, hogy bioritmusunk még az első nagyjelenet előtt felborul, és csak két-három órányi, édesded szundikálás után riadunk fel.