Az anyacsillagot és a szerencsétlenül járt bolygót a Sas csillagkép közelében, mintegy 12 ezer fényévnyire detektálták. A kozmikus krimi kapcsán a végkifejletnek voltak tanúi a csillagászok, ez 2020-ban nagyjából 10 nap alatt bontakozott ki: egy fényes kitörés után a csillagászok egy alacsonyabb hőmérsékletű, elhúzódó jelet észleltek, amely körülbelül 100 napig tartott. A csapat elemzése az eseményről a napokban jelent meg a Nature című szaklapban.
A bolygó elnyelésének utolsó szakaszát láttuk, mondja el a kutatás vezető szerzője, Kishalay De, az MIT asztrofizikusa az intézet közleményében. A csapat mérései alapján a csillag tömege a Napunkénak 80–150 százaléka között van, az általa bekebelezett bolygó pedig igen nagy méretű volt: a Jupiternek a tömegének 1–10-szerese közötti. Az esemény során összesen mintegy 33 földtömegnyi hidrogén és a Föld tömegének körülbelül egyharmadát kitevő pormennyiség lökődött ki az űrbe.
A bolygó felfalását a Zwicky Transient Facility 2020 májusában rögzített adatait elemezve vették észre a szakértők. Kishalay De elmondása szerint az egyik megfigyelt fényforrás egy hét alatt a százszorosára fényesedett, ugyanakkor olyan molekulákat is találtak a színképében, amelyek csak hideg hőmérsékleten léteznek. Ez azt sugallta, hogy a forrás valószínűleg nem kettős rendszer, amelyben két csillag kering és emészti el egymást, hiszen akkor mindkét résztvevő forró lett volna.
Ezt követően – más eszközök mellett – a kaliforniai Palomar Obszervatórium kamerájával további megfigyeléseket végeztek infravörös hullámhosszon, és ezek az észlelések megerősítették a hideg anyag jelenlétét. Úgy tűnt továbbá, hogy a hideg anyag egy része a következő hónapok során kilökődött a forrásból.
A NASA NEOWISE távcsöve által végzett észlelések is megerősítették a hideg anyag jelenlétét: kiderült, hogy a csillag által a kifényesedése kapcsán felszabaduló teljes energiamennyiség mindössze ezredrésze volt a korábban megfigyelt csillagfúzióknál jellemzőnek. Azaz bármi is egyesült a csillaggal, ami annak felfényelését okozta, sokkal, de sokkal kisebb volt egy csillagnál, vagyis egy bolygó lehetett. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a planéta felemésztésének vége felé a csillag külső részéről hideg por dobódott kifelé, és ez okozta a kezdeti, hitelen fényes eseményt követő elhúzódó jelet.
A hasonló eseménynek dokumentálása segíthet a csillagászoknak a jövőben más bolygóevő csillagok azonosításában is. És egy napon saját csillagunk is felemésztheti majd a Földet, ahogy a Nap élete végén jelenlegi méretének sokszorosára tágul. Szerencsére erre még várhatóan 5 milliárd évig nem kerül sor, de azért jó tudni, mi vár a bolygóra.
