Az AMD a RYZEN 9000X3D sorozattal nagyot lépett előre tuningolhatóság terén, ez pedig annak köszönhető, hogy a 3D V-Cache gyorsítótárat biztosító SRAM lapkát ezúttal nem a processzormagokat tartalmazó CCD chiplet fölé, hanem az alá helyezték, ami hatékonyabb hőleadást eredményez a CCD esetében, ezáltal tuninggal kapcsolatos korlátozásokat sem kellett bevetni, illetve órajelek terén sem volt szükség olyan „megszorításokra”, mint a korábbi generáció tagjainál. Az extrém tuningosok ennek hatására nagyobb örömmel és lelkesedéssel álltak neki az új processzorok tuningjának.
A legújabb eredmény ezen a téren egy kínai extrém tuningoshoz kötődik, aki a Colorful tavaly decemberben bemutatott csúcslapját, a 18+2+2 fázisú tápellátással érkező X870E iGame Vulcan OC modellt hívta segítségül. A szóban forgó alaplapba a RYZEN 7 9800X3D modell került, amihez némi DDR5-6400 MT/s sebességű, C28-as időzítést használó fedélzeti memória is kapcsolódott, a konfiguráció egyéb komponenseivel kapcsolatban azonban nem adott információt a tuningos.
A processzor fölé szokás szerint egy párologtató henger került, amibe folyékony nitrogén kapott helyet a hatékony és eredményes hűtés érdekében. A próbálkozások hatására 99,97 MHz-es buszsebesség és 73,4-es szorzó mellett egészen 7335,48 MHz-ig sikerült eljutni, ami ebben a kategóriában új processzor-órajel világrekordot eredményezett. A CPU-Z szerint a processzor magfeszültsége igen magas volt, 1,688 V-ot tett ki, az SMT támogatást pedig természetesen kikapcsolták, így a 8 processzormag maximum 8 szálon dolgozhatott.
Az eredmény meglehetősen impresszív, gyakorlatilag 56,07%-os órajel-emelést jelent, az viszont erősen valószínű, hogy a rendszer nem volt annyira stabil az említett órajelen ahhoz, hogy néhány tesztprogramot is lefuttassanak vele, legalábbis egyelőre nem került napvilágra egyetlen konkrét eredmény sem.
A 7335,45 MHz-es processzor-órajel világrekord egy meglehetősen impresszív eredmény, ami viszont csak a RYZEN 7 9800X3D kategórián belül minősül világrekordnak, az abszolút processzor-órajel világrekord továbbra is egy Core i9-14900KF modellhez fűződik, amellyel 9130,33 MHz-es órajelet sikerült elérni anno, méghozzá folyékony nitrogén alapú hűtés használata mellett, jókora adag szerencsével, de az már egy másik történet.
A RYZEN 7 9800X3D helyét egyébként rövidesen átveheti egy gyorsabb modell, a RYZEN 7 9850X3D, ami akár már a rövidesen kezdődő CES 2026 alkalmával bemutatkozhat, méghozzá egy igazi különlegességgel, a RYZEN 9 9950X3D2 modellel karöltve.