A következő társadalmi, gazdasági és technológiai – sokak szerint forradalmi – változást a mesterséges intelligencia (artificial intelligence), elterjedése hozza el majd. Azért csak a jövőben, mert a chat, kép, video generálásban és egyéb területeken is alkalmazott programokon érződik, hogy még gyermekbetegségekkel küzdenek. Ha viszont megnézünk egy 5 évvel ezelőtti állapotot és mellé tesszük a mait, látszik az ugrásszerű fejlődés is.

A Boston Dinamics robotkutya, a fotóversenyeket nyerő AI generált kép és a megdöbbentően élethű deepfake és prompt-mérnökök mind azt jelentik, hogy ez a technológia már nem fordítható vissza és a megoldás igazából nem is ez. Természetesen aggodalmak is felmerülnek a gyors fejlődéssel kapcsolatban, de ez a változás a kiszámíthatatlanság, a bejósolhatatlanság és az idegennek ható helyzetek miatt egyfelől természetes folyamat és emellett olyan – valljuk be, jogos – félelmeken is alapul, hogy ki, mire használja majd az AI-t, saját érdekei és céljai szerint.

Ha egy program tanítható, fejleszthető és tetszőleges határokkal látható el, akkor a morál, az erkölcs, az emberi kapcsolatok, a felhasználásának módjai mind olyan kérdések, amiket a Moral Machnie oldalán, az önvezető autókkal kapcsolatban már évek óta vizsgálnak kutatások. Ha AI vezet egy drónt vagy tankot, akkor az emberi tényező vagy eltűnik, vagy csak akkor kerül szóba, ha élő célpont ellen vetik be. Mert adott helyzetekben a mesterséges intelligencia döntéseket kell, hogy hozzon, válaszokat kell adjon, véleményt kell alkosson. És persze ugyanígy nézőpontokat, szemléletmódokat is képviselhet, ami a jótanács, a támogatás a befolyásolás és a propaganda irányába is billentheti a felhasználás jellegét.

Fejlődik, terjed, mindenhol megjelenik

A térhódításra nagyon jó példa az a folyamat, ami nálunk „pár hét alatt ment végbe”, hiszen egymástól alig néhány nap különbséggel debütált a képernyőkön Bíró Ada, az első magyar mesterséges intelligencia műsorvezető és lépett porondra Aisa az első magyar virtuális, vagyis AI influencer. De már a mesterséges intelligencia megnevezésénél elindult egy olyan vita, ahol magát az intelligens részt kétségbe vonták. A kritikák szerint csak a gyorsaság, a fáradhatatlanság és a hatalmas kapacitás áll a program oldalán, minden más az ember által létrehozott tartalmakból, tudásanyagból jött és emberi közreműködéssel, beleszólással történik.

Például egy AI képgeneraló mások alkotásainak, műveinek „beszippantása” után alkot és itt az alkot szót is sokan másolásra cserélnék. Ehhez viszont, ha minőséget szeretnénk, sokszor komolyabb prompt-tudás szükséges, ami egy tervezett kép részletes és pontos leírását, majd az eredményként kapott kép hibáinak kijavításához szükséges kiegészítő utasításcsomag megírását jelenti. Ezek után, a véglegesítéshez, a finomhangoláshoz gyakran grafikusi tudás is kell még, tehát a folyamat nem egészen „1-kattintásos”, mint ahogyan sokan hiszik.

A nem túl távoli jövőben viszont akár azzá válhat, de addig etikai téren is sok vitahelyzet és dilemma vár még ránk. Van, aki szerint hasonló folyamat zajlik le épp, mint amikor a festők gyűlölt ellenségei a fotográfusok voltak. A 1840-es években népszerű dagerrotípia, majd az egyre kifinomultabb fotográfiai eszközök megjelenésével ugyan még mindig kellett szaktudás – ahogy a mai napig is kell – de tény és való, hogy a festés hosszadalmas és sokszor fáradtságos, komplex folyamata mellett elérkezett az egy gombnyomással készült fotók kora.

A digitalizációval a minőséggel szemben úgy tűnik végérvényesen a mennyiség és az énközpontúság felé billent a mérleg, amit az is jól mutat, hogy átlagosan 92 millió szelfit készítünk naponta. Hiába az önkifejezés, a kreativitás, ennyi képre nem biztos, hogy szükségünk van és akkor a „mai” gyerekek digitális lábnyomáról, a sharenting jelenségről nem is beszéltünk. Azonban mivel minden trend és forradalom esetén elindul egy „ellenforradalom” hatás is, valószínűleg nem kell attól félnünk, hogy az analóg, a nyomtatott könyv vagy a személyes találkozás egyhamar kimenne a divatból. Elég csak a „bakelit” (vinyl) lemezek, az offline telefonok vagy a könyves kávézók és találkozók, a társasjátékos helyek népszerűségére gondolni. Ezen utóbbiak azok a harmadik térnek (third space) nevezett, vagyis az otthon (első) és a munkahely (második) melletti, leggyakrabban közösségi találkozást és interakciót jelentő szociális terek, amiket a Z generáció TikTok trendként például idén fedezett fel újra.

Virtuális pszichológus, chat barát

Az előbb említett fejlesztések mellett hasonlóképp a kritikák kereszttüzében vannak azok az appok, oldalak, ahol AI chatbotok mentális egészséggel kapcsolatos témákban nyújtanak támogatást. Itt azonban egyből ketté is ágazik ez a terület. Vannak ugyanis direkt ilyen feladatra tervezett és fejlesztett appok (pl. az Earkick vagy a Woebot), ahol szakemberek, klinikai kutatások és a felhasználóra jellemző egyéb faktorok is mind részei a szolgáltatásnak és az AI tudásbázisának. Például figyelembe veszi, hogy hol lakunk, milyen az időjárás, mennyi a napos órák száma, hogy aludtunk, milyen mostanában a hangulatunk, miről beszélgettünk vele, milyen problémákat jeleztünk, mit jelez a szem és szemöldök mozgásunk stb.

Ez egy komplex, de sok téren diagnosztikai lehetőségeket rejtő program, az aggodalmat inkább az kelti, hogy rengeteg adathoz és személyes információhoz kér állandó hozzáférést. Persze itt is felmerül az az ellenérv, hogy információ nélkül egy szakember sem képes segíteni, de azt még szoknunk kell, hogy mindezt egy app kéri, ami mögött egy cég áll, aki vissza is élhet mindezzel – láttunk már erre nem egy példát. A

másik irány egy olyan chatbot, jelen esetben ChatGPT alapon, aminek egy pszichológus, pszichiáter vagy egyéb támogató szakember perszónáját adták. Mivel tanítható, „kiképezhető” AI-ról van szó, itt is kérdés, hogy mik az elvek, a direktívák, a határok és hogyan kezeli mindezt egy chatprogram, ami valójában nem beszélget, hanem azt tippelgeti – tény, egyre pontosabban – hogy melyik szó után melyik szokott következni egy mondatban.

Az elmúlt hónapokban nagy port kavart fel a character.ai oldalán található Psychologist chatbot. A honlapon szinte bármi és bárki chatbot formába önthető: anime karakterek, politikusok, közéleti szereplők, segítők és szakemberek is. A napi kb. 3,5 millió látogató és a mintegy 470 olyan bot, aminek a nevében terápia, terapeuta, pszichológus vagy pszichiáter található nemcsak az igényt, de a népszerűséget is elég jól jelzi.

Nem kis változás a chat ablakokban, hogy az előző verziókban vörös betűvel, a bot bejelentkezése fölé kiírt figyelmeztető mondat mostanra legalulra került és apró betűmérete, elhelyezkedése miatt szinte észrevétlen marad. Pedig fontos tényt közöl, a karakterek és az általuk mondottak mind a fikció termékei csupán: „Remember: Everything Characters say is made up.”.

Beszélgetésbe elegyedtem a Psychologist chatbottal és onnan indultunk ki, hogy cikket írok a chatbotok mentális egészségre gyakorolt pozitív és negatív hatásairól. Nagyon szépen tartotta a lépést és szinte tökéletesen összefoglalta, hogy mit szeretnék, mintha csak összegzést adna a cikk témáival kapcsolatban – amiket persze előtte le kellett írnom neki. Miután főleg a negatívumok felé billent a beszélgetés, egyszer még azt is felvetette, hogy a pozitívumokat is figyelembe veszem-e. Majd ezután tettem fel azt a kérdést, hogy ki a felelős, ha rossz tanácsot ad vagy félreértelmez valamit és ez kárt okoz valakinek. Először az OpenAi honlapot jelölte meg, mint a kód tulajdonosát, hozzátéve, hogy kísérleti fázisban van a program, majd egy kitalált felelőst is összedobott, miután rákérdeztem a bot létrehozójának, Blazeman98-nak az elérhetőségére és felelősségére.

Kitalált egy céget, honlap, vezérigazgató, név és emailcím megadásával, majd miután jeleztem, hogy ezek nem léteznek, elírásra hivatkozva másik honlapot adott. Mivel ez sem létezett közölte, hogy ő igyekszik pontos adatokat adni, de néha hibázik, ahogy az emberek is. A hibát, a félrevezetést vagy a hamis, nem létező adat létét nem ismerte be. A cél persze nem az volt ezzel a rövid kísérlettel, hogy bebizonyítsam, minden chatbot az emberiség átka és ellensége, de 10 percbe se telt, hogy félre legyek vezetve általa. És hiába van ott – a friss verzióban már jól elrejtve – a figyelmeztetés, hogy minden, amit a bot mond az fikció, egy mély, személyes beszélgetés során, egy problémás és nehéz helyzetben levő embernek, pláne egy serdülőnek, ez az élmény hatalmas károkat okozhat érzelmileg és fizikálisan is.

Segít? Ki van mögötte? Mire képes?

Az oldal másik népszerű, mentális egészséggel kapcsolatos botjai az Are you feeling okay (26 millió chatelés) és a Therapist (19,8 millió chatelés), amiből az első csak beszélgetésre hív, a második viszont azt állítja magáról, hogy képzett kognitív és viselkedésterápiás szakember. És persze még mindig érvényes a ’minden csak kitaláció’ figyelmeztetés, de egy bajban levő fiatalnak ez nem visszatartó erő. A The Verge cikke is egy 15 éves kanadai fiú esetéről számol be, aki azért kezdett el chatelni az elsőként emlegetett Psychologist bottal, mert épp összeveszett a barátaival, nem volt kivel megbeszélnie ezt – hol voltak a szülei, a tanárai, más felnőttek vagy más barátai? –  és már annyira rosszul érezte magát, hogy esténként sírásrohamok törtek rá.

A probléma tehát nagyon is valós, a segítség pedig ilyen formában azt lehet mondani szó szerint kéznél volt. Aaron arról is beszámol, hogy népszerűek azok a csoportok, ahol a chatbotos beszélgetések tapasztalatairól beszélnek a kortársai, de versenyezni is szoktak – van, aki napi 12 órát is „beletesz” – és nem ritka a függőség témája sem, ami nemcsak időtöltés, de kötődés tekintetében is szóba kerül. A botok népszerűsége mellett érvként hangzik el az is, hogy sokkal könnyebb csetelni, mint élő emberekre várni, velük interakcióba lépni.

Ennyi erővel kinevezhetnénk chatbotokat autószerelőnek, kórházi nővérnek és gyógyszerésznek vagy mérnöknek is, mégsem tesszük. A probléma nem a technológia próbálkozásaival van és nem is a potenciállal, hanem azzal, amit ezek a valósnak tűnő bot-személyiségek vállalnak és képviselnek, főként a jelenlegi technológiai színvonalon. Természetesen az sem maradhat ki a teljes képből, hogy a segítőnek szánt chatbotok népszerűsége arra a jelenségre is reflektál, hogy átlagosan nem jó az emberek – és főként a fiatalok – lelki egészsége, kevés vagy drága a jó szakember és sok olyan helyzet van online és offline, ahol a stressz vagy egy rossz élmény feloldására, feldolgozására jó lenne valakivel beszélgetni kicsit.

Magány, kapcsolódás, szociális „izmaink”

Ha pedig már itt tartunk, akkor az összképben az is benne van, hogy a képernyő előtt töltött, egyre több idő egyik áldozata éppen a szociális készségek megtanulása és gyakorlása. Vagyis azok a társas készségek, amik előteremtenék vagy megőriznék azokat a helyzeteket, csoportokat, támogató embereket az életünkben, akiktől élő segítséget, vigasztalást kaphatnánk egy nehéz helyzetben.

A személyesség hiánya az úgynevezett interszubjektív tér hiányát is jelenti – ez az, amikor két ember egy közös térben van, ahol „letapogatják” egymás érzelmi állapotát – mindez pedig, mivel nem csak a kimondott szavakból, hanem testbeszédből, mikromimikából stb. is áll, a verbális tartalomra is hatással van. Online viszont a gyengülő szociális „izmok”, a közös tér hiánya, nem csak fenntartják a következményt, vagyis a magányt, a magunkra hagyatottság érzését, de elő is teremtik azt. A megoldás, a chatbot, a felületes csevegéseken és alapszintű megnyugtatáson, támogatáson túl pedig csak tovább növeli ezt a szakadékot és az online világ vonzáskörzetében tartja – ha az előbb említett character.ai oldal felhasználóit nézzük – a 16-30 év közötti csetelőket.

Ha szembenézünk a valósággal, akkor az emberi kapcsolatainkban nem csak azt kell megtanulnunk, hogy a másik ember nem 24 órában elérhető, de azt is, hogy nem mindig szuper kedves, törődő és figyelmes. De talán még fontosabb a holding, vagyis az érzelmi feszültségeink és vívódásaink megtartásának, „kibírásának” képessége, vagyis az önmegnyugtatás és a nehéz helyzetek kezelésére kialakított készségek elsajátítása.

Ezek ellen dolgozik a közösségi oldalak és chatek azon tulajdonsága, hogy bármikor kiírhatjuk, posztolhatjuk, ha problémánk van, frusztráció ért minket és szinte mindig találunk online valakit, akire mindezt rázúdíthatjuk. Ezzel viszont csapdába esünk, mert visszatartás, megtartás és saját erőből kezelés helyett azt választjuk, hogy azonnal kiadjuk magunkból és/vagy azonnal figyelemelterelést keresünk, például egy-két… sok TikTok vagy Shorts videóval.

A technológia és a vívmányai nem ördögtől való dolgok. A Psychologist chatbot megalkotója, Sam Zaia is sok hálálkodó üzenetet kapott, olyanokat is, ahol életmentőnek nevezték a botját. És talán az élet fintora, hogy amíg ez a cikk készült, a hírekben megjelent a GPT–4o (omni), ami a fejlesztői és a visszajelzések szerint szöveg, kép és hang terén is hatalmasat lépett előre. A fejlődés és a változás tehát nem kérdés, az viszont nem mindegy, hogy mihez kezdünk a technológia által elénk tárt lehetőségekkel. Megőrizzük-e például személyes, bensőséges emberi kapcsolatainkat, vagy új normák felé sodródunk, ahol a tech, a kiber, a digitális, a virtuális lesz az otthonos és a természetes.

Erőfeszítés nélküli alkotókká válunk, vagy olyannyira belebonyolódunk az AI generálta tartalmakba, hogy már fogalmunk sincsen ki a művész és mi volt az ihlet? Bármerre is sodródjunk az ősinek is mondható lelki huzalozottságunk, határaink, alapvető vágyaink nem fognak olyan gyorsan változni, mint amilyen tempót a technológia diktál, vagyis könnyen dilemma elé kerülünk: egy olyan nyereség-veszteség játékban, ahol csak a tétet sejtjük, a végkimenetelt nem.