A Blizzard kiveszi a hős ban rendszert az Overwatch kompetitív módjából

A Blizzard kiveszi a hős ban rendszert az Overwatch kompetitív módjából

Az év elején az Overwatch játékosok hosszú évek kérése után végre megkapták a ban rendszert a játékba, vagyis bizonyos hősöket nem lehetett kiválasztani a játékban.

A legtöbb játékban ez úgy működik, hogy a meccs kezdete előtt a játékosok csapata dönti el, hogy melyik karaktert nem látnák szívesen az ellenfélnél így egy kicsit nyugodtabban tudnak játszani. De nem az Overwatch unortodox megoldásában, ahol a fejlesztők döntik el minden héten, hogy ki nem játszhat.

Ezzel a döntéssel az volt a céljuk, hogy ne mindig ugyanazok a hősök legyenek csatában, hanem változzon a felállás, ez pedig a versenyekre is jó hatással lesz. Ez az elképzelés viszont alapjáraton elvette a kontrolt a játékosoktól és olyan felállásra kényszerítette őket, amihez nem volt kedvük.

Mivel a tiltórendszer az előző heti hősválasztások gyakoriságától függött, így voltak olyan karakterek, akiket 2 hetente tiltottak ki a Blizzardnál, így egy-egy játékos, aki az adott karakterrel játszott a legtöbbet, nem tudta hozni azt egy teljes héten át.

Így most a Blizzard a legújabb frissítésében úgy döntött, hogy a jelenleg jól működő egyensúly miatt nincs rá szükség. Legalábbis egy időre kivették a tiltó rendszerüket.

Másik információ, de a német GameStop véletlenül kitette az Overwatch 2-t az áruházába, ami alapján körülbelül 70 euró lehet majd a játék és Nintendo Switch-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re érkezhet.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap