Bevezető, AWARD és AMI

A PC építés után a BIOS kezelésének alapjait fogjuk, azaz próbáljuk majd bemutatni. A BIOS sokak számára nem más, mint egy misztikus, érthetetlen menüsor, amitől jobb óvakodni. Nos, most az Ő kedvükért egy kis alapozó keretein belül foglaljuk össze a fontosabb beállításokat, valamint bemutatjuk, hogy az egyes menüpontok mire jók. A tesztben az  AMI (American Megatrends Inc.) BIOS-át és az Award (Phoenix) megoldást vesézzük ki: a bemutatóhoz két integrált videó vezérlővel ellátott deszkát és két „hagyományos” alaplapot vizsgálunk meg mind Intel, mint pedig AMD oldalról.

A gép elindulásakor a BIOS leellenőrzi, hogy a rendszer pontosan milyen hardverelemeket tartalmaz, majd ezután egy gyors önellenőrzést hajt végre az egyes hardvereken, ezt a folyamatot POST néven szokás emlegetni. A POST lefutása után lehetőségünk van a BIOS-ba való belépésre, amihez általában egy billentyű vagy egy billentyűkombináció lenyomására van szükség. Néhány BIOS esetében a Del, az F2, a CTRL + F1 vagy az F10 billentyű lenyomásával férünk hozzá a beállításokhoz, de nagy általánosságban a Del gombot szokták alkalmazni a gyártók. A siker érdekében a helyes billentyűkombinációt érdemes többször lenyomni, ugyanis egyes rendszerek nagyon hamar elkezdik az operációsrendszer betöltését, így lemaradunk a BIOS-ba lépés lehetőségéről.

Standard Features, Main

A BIOS-ba való bejutás után kétféle kép tárulhat elénk. Ha az AWARD megoldását használja alaplapunk gyártója, akkor a bal szélső, míg az AMI BIOS esetében a jobb oldali kinézet az általános. Az AMI BIOS rögtön a kezdőoldalra röpít minket, az Award felhasználók ezt az ablakot a Standard CMOS Features menüponton belül találják (bal szélső kép). Ebben a menüpontban lehetőségünk van a rendszeridő beállítására. A különböző adatok bevitelét a numerikus billentyűzet és a + illetve – gombok segítségével lehet kivitelezni, az egyes mezők között az AWARD BIOS-ban a nyilakkal, míg az AMI megoldásban a TAB vagy Enter billentyűkkel manőverezhetünk. Hasznos megoldás, hogy a BIOS menü jobb oldali részén folyamatosan jelen van egy súgó, ami az aktuális beállításokról ad némi magyarázatot, persze angol nyelven. Ez a kis szolgáltatás minden menüponton belül jelen van.

 

A főmenüben találjuk a rendszerhez csatlakoztatott merevlemez és optikai meghajtó menüjét is. Itt módosítható az eszközök adatátviteli sebessége (UDMA, PIO), de ezeket az értékeket felesleges megváltoztatni, ugyanis a rendszer tökéletesen felismeri az adott eszközt, majd beállítja az optimális módot.

A menüben a Floppy meghajtó tulajdonságait is beállíthatjuk, így például lehetőség nyílik a 3,5 hüvelykes FDD kapacitásának beállítására, ami majdnem minden esetben 1,44 MB-os (a felsorolásban van még 720 KB, 1,2 MB és 2,88 MB is), már ha egyáltalán jelen van, mert a modernebb rendszerekből már kihagyják ezt az egységet. A régebbi, 5,25 hüvelykes meghajtók támogatása sem hiányzik, ezeknél 360 KB-os vagy 1,2 MB-os adattároló kapacitású verziókból választhatunk.

A Floppy 3 Mode Support a mi szempontunkból lényegtelen, azt ugyanis Japánban alkalmazzák speciális, 1,2 MB-os lemezeket fogadó meghajtókhoz.

Az Award menüjében jelen van a Halt On nevű opciót is, amelyben beállítható, hogy milyen hibák esetén álljon meg a POST folyamat. Az AMI BIOS-ban találunk még egy System Information fület is, amelyben a rendszerről kaphatunk néhány hasznos információt. A SATA Configuration menüpontra a későbbiek folyamán térünk ki.

Advanced BIOS Features

A következő ablak mindkét BIOS-fajta esetében az Advanced BIOS Features. Ennél a menüpontnál már élesebb eltéréseket látunk a két megoldásnál: az AMI BIOS további hat menüpontot kínál, míg az AWARD-nál a BOOT sorrend beállításáért felelős menüpontok és a processzor különböző tulajdonságait engedélyező opciók ömlesztve találhatóak meg. Hogy a kép átláthatóbb legyen, sorban fogunk végigmenni az egyes menüpontokon, a magyarázatot pedig képekkel illusztráljuk.

Az AWARD felépítéséhez igazodva, kezdjük a Hard Disk Boot Piority menüponttal. Ebben a menüben a rendszerhez csatlakoztatott merevlemezek közül választhatjuk ki, hogy melyikkel induljon a rendszer. Ez akkor hasznos, ha a két merevlemezen két különböző operációsrendszerünk van, bár ebben az esetben elegánsabb megoldás egy Boot Manager szoftver használata. Az opció akkor is hasznos lehet, ha rendszertelepítés előtt állunk, ugyanis az elsődeges merevlemezre történik majd az operációsrendszer telepítése, illetve erről a HDD-ről indul a telepített rendszer is.

A következő néhány menüpontban a boot sorrendet adhatjuk meg, azaz beállíthatjuk, hogy Floppy-ról, CD-ről, vagy esetleg más egyéb külső forrásról (USB-s optikai meghajtó, stb..) akarjuk-e indítani a rendszert. Induláskor a fent megadott sorrendben próbálja végig a rendszer a beállított opciókat. Az AMI BIOS-ban a boot sorrend beállítását egy külön BOOT elnevezésű menüben lehet beállítani, a logika viszont azonos az AWARD esetében ismertetettel.

Az AWARD és az AMI további menüpontjaiban a processzorral kapcsolatos különböző technológiákat kapcsolhatjuk ki, illetve be. Ezek között Intel processzor esetében megtaláljuk például a C1E támogatást, ami energiatakarékos üzemmódot engedélyez azáltal, hogy alacsony terhelés esetén a processzor szorzóját 6x-osra veszi vissza. Az AMI BIOS esetében a gyártóspecifikus a beállításokat a CPU Configuration menün belül lehet elérni mind Intel-es, mind pedig AMD-s rendszerek esetében.

 

AMD lapkakészlet esetén a Cool 'n Quiet technológia bekapcsolása is ebből a menüből történik. Az AMD eljárásához hasonlít az Intel EIST eljárása is, amely szintén energiatakarékos módot kínál, ám a konkurenciával ellentétben az Intel technológiájához nem kell külön drivert telepíteni a rendszerre.

Amennyiben rendszerünk integrált videó vezérlővel van ellátva, annak tulajdonságait minden esetben az Advanced BIOS Features nevű menüben lehet beállítani. A lehetőségek között elsőként azt állíthatjuk be, hogy a rendszer miként kezelje a videóvezérlőt, illetve a videokártyát, ha van. Be lehet állítani, hogy csak IGD, azaz integrált videó vezérlőt, vagy PEG, azaz PCI Express videokártyát, esetleg PCI videokártyát kívánunk-e használni, illetve ezeket milyen sorrendben ismerje fel a rendszer.

Az integrált videó vezérlő által lefoglalt memóriát szintén itt állíthatjuk be (32MB-128MB). Intel videó vezérlő esetén lehetőség van a DVMT (Dynamic Video Memory Technology) mód használatára is, ahol szintén beállítható, hogy mennyi memóriát foglalhat le a rendszer dinamkusan az integrált videó vezérlő számára. A maximum DVMT beállítás csak 1 GB-nál több rendszermemória esetén választható. Az AMD lapkakészleteknél a videó memória UMA Frame Buffer néven van jelen, ennek mérete szintén szabályozható. Ha olyan alaplapunk van, amelyen SidePort memória, azaz külön integrált memória chip van jelen a videó vezérlő számára, akkor a rendszermemória és a SidePort memória használatát kombinálhatjuk.

Az AMI BIOS esetében a PNP/PCI menü is jelen van, amelyen belül az egyes PCI slotok IRQ megszakításkérelmét bírákhatjuk felül, ha a rendszer esetében hibát érzékelünk (pl. IRQ ütközés), alapesetben ezzel a beállítással nem kell foglalkozni. A fenti képen csak a Plug And Play O/S beállítás megváltoztatására nyílik alkalom, egyéb alaplaoknál a menü tartalma változhat. Természetesen az AWARD megoldásánál is megtaláljuk ezeket a beállításokat, ám ehhez a főmenübe kell visszalépni, onnan külön menü vezet a PNP/PCI opciókhoz.

Integrated Peripherals

Az Integrált perifériák (Integrated Peripherals) menüpontban találjuk az alaplap integrált eszközeinek beállításait, így itt módosíthatjuk többek között az USB kezelést, az integrált audió vezérlőt, valamint a SATA vezérlőt plusz a soros és párhuzamos portok kezelését is. Ezek a beállítások az AMI BIOS-ban szétszórva, vagyis inkább rendszerezve vannak jelen, de természetesen az egyes menük bemutatásakor kitérünk rá, hogy melyiket hol találhatjuk meg.

Az első és egyben legfontosabb beállítás a SATA móddal kapcsolatos. Windows XP telepítésekor két lehetőségünk van: vagy IDE módra állítjuk a rendszert, vagy letöltjük a gyártó oldaláról a szükséges SATA drivereket, amelyeket Floppy lemezre másolva a rendszertelepítés elején F6-tal betöltünk, így az esetek többségében lehetőség nyílik az AHCI (Advanced Host Controller Interface) mód alkalmazására és vele egyött a különböző, hasznos technológiák igénybevételére is (NCQ, Hot Plug, stb.). A Windows Vista már nem csinál gondot az AHCI támogatás kérdéséből, ennél a rendszernél semmilyen beavatkozásra nincs szükség, telepítés előtt mindössze engedélyeznünk kell az AHCI módot, de azért legyen kéznél egy Floppy a RAID/AHCI driverekkel, ám ha nem megy, még mindig ott az utólagos, telepítés utáni engedélyezés. Az AHCI támogatás utólagos engedélyezésére is lehetőség van, de ez sokszor még megfelelően telepített driverek mellett is rendszerösszeomlást okozhat (legalábbis XP esetében). Letitott AHCI esetén a rendszer emulált IDE módban üzemel, ami negatív hatással lehet az összteljesítményre.

Windows Vista-hoz van egy megoldás, amelynek köszönhetően utólag is engedélyezhető az AHCI mód, ha esetleg kikapcsolt AHCI mellett telepítettük a rendszert. Ehhez mindenekelőtt a Start Menü/Futtatás részébe be kell írni, hogy regedit, majd kikeresni a HKEY_LOCAL_MACHINE System CurrentControlSet Services Msahci kulcsot, itt a Start elemre kattintva annak értékét 0-ról 1-re kell módosítani. Ezután a BIOS-ban bekapcsolhatjuk az AHCI módot, majd a rendszer felismeri az AHCI eszközöket. Ha a kulcs értékét 0 módban hagyjuk, akkor AHCI engedélyezésekor a rendszer a be nem töltött driver miatt összeomlik.

A következő lépés az USB támogatás beállítása. Az USB 2.0-s vezérlő rendszerint engedélyezve van, viszont az USB-s egeret és billentyűzetet sokszor nekünk kell beállítani. A támogatás formája lehet OS, ekkor az operációsrendszer kezeli a billentyűzetet és az egeret, viszont ekkor DOS alatt nem használhatjuk az eszközöket, ha kellenének. A másik lehetőség a BIOS beállítás, ami lehetővé teszi a DOS-os alkalmazások alatti billentyűzet és egér használatot egyaránt. Az USB Legacy mód aktiválásával a régebbi, 1.1-es specifikációkkal rendelkeő eszközök támogatása is zökkenőmentes.

Az Azalia kodek (HD AUDIO) nem más, mint az integrált audió vezérlő beállítását takaró opció. Ebben a menüben az AC97' vagy HD Audio módok közül választhatunk annak megfelelően, hogy az alaplapi kimenet esetében (front panel) melyik módot kívánjuk engedélyezni, de a vezérlő letiltására is van lehetőség. Ha van külön hangkártyánk, akkor az integrált egységet nyugodtan tiltsuk le.

Az OnBoard Lan Boot Rom opció a hálózati rendszerindítás támogatását hordozza magában, átlagfelhasználók számára rendszerint ajánlott a Disabled mód használata, ha már egyszer úgy sem használják ki az általa nyújtott lehetőségeket.

Az IDE vezérlő engedélyezésére és letiltására szintén lehetőség van. A Soros (Onboard Serial Port) és Párhuzamos (Onboard Paralell port) portok beállításait érdemes alapértelmezésen hagyni, de mivel manapság már szinte alig vannak olyan perifériák, amelyek ezeket a csatlakozókat használnák, nyugodtan tiltsuk le őket, így rendszererőforrást spórolunk.

Power Management Setup

Az energiaellátással kapcsolatos beállítások között sok hasznos opciót találunk.

A beállítások között lehetőség van az időzített bekapcsolás beállítására, ekkor napi szinten adhatjuk meg a rendszernek, hogy mikor induljon, de lehetőség van az egyszeri, dátum és időpont megadásával történő időzített bekapcsolás alkalmazására is (Resume By Alarm).

Az első beállítási lehetőség az ACPI móddal kapcsolatos. Az ACPI (Advanced Configuration and Power Interface) tulajdonképpen az APM továbbfejlesztett változata, ahol már nem a BIOS, hanem az operációsrendszer gyakorolja az energiagazdálkodással kapcsolatos beállítások felügyeletét. Az ACPI tartalmazza az APM (Advanced Power Management)API-t, a PNPBIOS API-t, valamint az MPS-t (Multiprocessor Specification), a technológia lehetővé teszi az energiagazdálkodás és a thermal menedzsment rugalmas kezelését a szerver-, asztali- és mobil platformok esetében.

Ha az ACPI Suspend Type módot S1-re állítjuk (Power On Suspend), akkor a gép készenléti állapotba történő állításakor a rendszer leállítja a processzort, a VGA-t és a merevlemezt, az alaplapot azonban továbbra is folyamatos áramellátással működteti, hogy igény esetén a rendszer "gyorsan" használható állapotba kerüljön, azaz visszakapcsoljon. Az S3-as módszer (Suspend To Ram) ettől annyiban különbözik, hogy a rendszer ebben az esetben készenléti állapotba történő kapcsoláskor teljesen leáll, csak a memóriák kapnak tápfeszültséget, hogy a bennük tárolt adat ne vesszen el.

A Soft-OFF by PWR BTN opció a bekapcsológomb tulajdonságait módosítja. Soft-OFF módban egy gomnyomás hatására is megindul a leállítási folyamat, a Delay-4sec mód kiválasztásakor a bekapcsológombot négy másodpercig kell benyomva tartani, csak ekkor kezd el kikapcsolni a rendszer.

A HPET (High Precision Event Timer) egy nagyfelbontású hardveres "időmérő", amit az Intel és a Microsoft fejlesztett ki. A megoldás korábban Multimedia Timer néven futott, ezt csak az újabb operációsrendszerek tudják igénybevenni, a régebbi rendszerek és hardver elemek a régi, kisebb felbontású, RTC névre hallgató megoldást használják. A HPET-et általában multimédia stream-ek szinkronizálására használják, amelyeknél a lejátszás így gördülékenyebb. A HPET segítségével a processzor különböző utasításkészleteinek (pl.: RDSTC) igénybevétele alacsonyabb.

Az opciók között a billentyűzettel való bekapcsolás és az egérrel történő bekapcsolás is szerepel. A billentyűzet esetében megadhatjuk, hogy csak egy kód beírása után induljon el a rendszer, ne egyetlen gombnyomásra. Az AC Back Function opció segítségével egy esetleges áramszünet után beállításunknak megfelelően azonnal bekapcsol a rendszer, de ha ezt nem akarjuk, akkor a Soft-OFF opció beállításával kikapcsolva marad a gép. A Full-On opció segítségével áramszünet után bekapcsol a rendszer, a Memory mód használatával az utolsó állapot lép érvénybe, ha visszajön az áram.

PC Health, Hardware monitor

A hardver monitor menüpontokat minkét BIOS típus másként nevezi, de a menük tartalma megegyezik. A hardver monitor, mint ahogy az a nevében is benne van, a rendszerelemek kondícióját figyeli. Ebben a menüben ellenőrizhetjük az egyes feszültségértékeket, a ventilátorok aktuális fordulatszámát.

Az egyes egységek hőmérsékleténél beállíthatunk figyelmeztető szintet, sőt, megadhatjuk, hogy a ventilátorok miként változtassák fordulatszámukat a hőmérséklet függvényében. Az AMI BIOS beállításai között Standard, Silent és Turbo módokat találunk. Ezeket a módokat a processzorventilátor és a rendszerhűtő ventilátor esetében egyaránt alkalmazhatjuk. A Gigabyte AWARD BIOS-ában ezek a beállítások szintén megtalálhatóak, ám a menü már más lehetőségeket kínál. A lehetőségek között Voltage és PWM módok találhatóak.

Biztonsági megoldásként a ventilátorok működését is figyeli a rendszer, így ha be van állítva az opció, akkor a processzorhűtő vagy a rendszerhűtő leállásakor figyelmeztet a BIOS. A processzor esetében az is megadható, hogy bizonyos hőmérséklet fölött riasszon a rendszer, sőt, egyes esetekben egy második hőfok határt is meg lehet adni, aminél már kikapcsol a rendszer.

Tuning menüpontok

Az egyes BIOS-ok más-más elnevezéssel ugyan, de tartalmaznak tuning menüpontot is, amellyel a különböző hardverelemek (CPU, RAM) órajelét, illetve működési feszültségét emelhetjük, így növelhetjük a rendszer teljesítményét. Az AWARD, illetve egészen pontosan a Gigabyte lapok esetében a memória időzítések beállításainak elővarázsolásához egy billentyűkombinációra van szükség, ami nem más, mint a CTRL+F1. Ezt a kombinációt a főmenüben kell elvégezni, ezután elérhetővé válnak a rejtett beállítások is.

Intel és AMD processzor esetében hasonló beállítások érhetőek el. A processzorok szozóját felfelé nem, csak lefelé lehet módosítani, kivétel ez alól az AMD Black Edition processzor sorozata. Az FSB beállítása a + vagy a - billentyűkkel, de az Enter gomb lenyomásával akár a numerikus billentyűzet segítségével is történhet. Az egyes BIOS-ok automatikus tuning módot is kínálnak, ekkor a BIOS 2-10% között emeli a rendszer teljesítményét, ám ennél rugalmasabb, ha saját kezűleg végezzük el a szükséges beállításokat.

A PCI Express órajel alap esetben 100 MHz, ezt az értéket nem is érdemes emelni. AMD processzorok esetében a HT Transport sebességét is beállíthatjuk (200 MHz-től 1 GHz-ig Athlon64 esetén). Az FSB emelésével növekszik a HT Transport és a memória órajel is, így ezt az FSB növelés arányában csökkenteni kell a sikeres tuning érdekében. Ugyanez a helyzet az Intel processzorok tuningjakor is, de ott az FSB növelésével csak a memória órajel alakulására kell figyelni. A HT busz szélességét 8-bitre vagy 16-bitre állíthatjuk, a 16-bites opció a gyorsabb. A következő lépés a memória órajelének beállítása. Az FSB emelésével a memória órajel is növekszik, így ezt a memória szorzó/osztó (System Memory Multiplier) segítségével csökkenthetjük, illetve növelhetjük, igény szerint. Kis kitérő a memória órajellel kapcsolatban. A memória órajelének alakulására nagy hatással van az FSB. Intel processzoroknál modjuk egy 200 MHz-es FSB-jű processzor esetében a memória órajele a 4x-es szorzó miatt csak 800 MHz lehet, így ennél gyorsabb memória alkalmazásához FSB emelésre van szükség, de ugyanez igaz a magasabb, 333 MHz-es FSB-vel ellátott processzorokra is: ha 1600 MHz-es DDR3-as memóriát akarunk használni, akkor az FSB-t 400 MHz-re kell emelni. Az AMD processzorok esetében egyszerűbb a helyzet: a K8-as processzorok DDR2-800 MHz-es támogatással érkeznek, így ennél gyorsabb ramok használatához szintén FSB-t kell emelni, a Phenom, azaz a K10-es processzoroknál az 1066 MHz-es memóriatámogatás a hivatalos maximum, így ebben az esetben, ha 1200 MHz-es ramokat akarunk használni, akkor szintén FSB emelésre van szükség, persze ekkor a HT (HyperTransport) órajel is emelkedik, amit viszont érdemes egy-két fokkal (az emelés mértékétől függően) visszavenni. A téma egyáltalán nem ilyen egyszerű, igény esetén egy külön, részletes cikk keretein belül kitárgyalhatjuk a közeljövőben.

 

Fontos beállítás a memória időzítések megadása is. A memória időzítések sokat számítanak egy rendszer teljesítményének alakulásában, általában a CAS érték a legmeghatározóbb: minél alacsonyabb, a memória annál gyorsabb. Leegyszerűsítve a Cas Latency az az idő, amely alatt az adatot kikeresi és kiolvassa a chip, majd ezt az információt az adatcsatornára juttatja. A RAS-to-CAS Delay (tRCD) az az idő, amely ahhoz szükséges, hogy egy adott sort elérjük, ezután kerülhet sor írásra vagy olvasásra. A RAS Precharge (tRP) szintén egy időt jelöl, amely egy sor lezárása és egy újabb sor megnyitása között telik el. Az utolsó szám az Activate to Precharge (tRas), ez az érték egy adott sor megnyitása és lezárása között eltelt minimális időt hivatott jelölni

Az időzítések között fontos még a Command Rate is, amely 1T vagy 2T értékeket vehet fel, ez határozza meg, hogy az adott modul és chip kijelöléséhez hány órajelciklus telik el. Két memória modul esetében jó eséllyel megy az 1T mód, viszont kettőnél több modulnál általában már csak a 2T mód válik elérhetővé. A két opció között jelentős teljesítménykülönbség tapasztalható.

A menü alsó részén a rendszer alkatrészeinek feszültségét lehet beállítani. Az északi és déli híd esetében általában 0,1V-os emelésekre nyílik lehetőség, a memória esetében pedig 0,02 vagy 0,1V-os léptékkel lehet növelni a feszültséget. Tuning esetén fokozatosan emelhetjük a feszültséget is a stabil működés érdekében, normál használat esetében nyugodtan hagyjuk Auto módban az értékeket.

Integrált videó vezérlővel ellátott rendszer esetén a GPU órajelét és az IGP feszültséget is itt tudjuk megemelni. Természetesen ahhoz, hogy ez az opció elérhető legyen, a Gigabyte alaplapjainál szükség van a CTRL+F1-es billentyűzetkombináció alkalmazására a főmenüben.

BIOS-frissítés

A BIOS természetesen frissíthető, így ha új hardverelemek (CPU, RAM) jelennek meg, akkor az alaplap gyártója elkészíti a friss BIOS fájlt, amely már tartalmazza az újdonságok támogatását is. Nem csak ezért fontos a BIOS frissítés. A BIOS-ok nem ritkán tartalmaznak hibákat, illetve hiányosságokat, amelyeket a gyártó mérnökei az idő múlásával kijavítanak, illetve tökéletesítik a rendszert. Ha olyan alaplapra teszünk szert, amely frissen jelent meg, akkor szinte biztos, hogy az első vagy második kiadású BIOS található rajta. Idővel érdemes szétnézni a gyártó oldalán, hogy vannak-e friss BIOS-ok a laphoz, illetve kínál-e valami plusz az új BIOS a régivel szemben, amiért számunkra megéri a frissítés. Összességében egy alapszabály van: működő rendszert ne piszkálj!

Ha új hardverelemeket helyezünk a rendszerbe - például processzort, vagy memóriát, esetleg videokártyát -, és rendellenességet tapasztalunk, ami feltehetően a BIOS hibájára utal, akkor is érdemes BIOS frissítést végezni.

[bold]Rövid videó a frissítés menetéről:

[/bold]

                                     

A BIOS-t nemrégiben még csak 1,44 MB-os Floppy meghajtóról lehetett frissíteni, ám manapság már megbízható, Windows alatt működő frissítő alkalmazások is vannak. Ezektől sokan idegenkednek, pedig ha körültekintően, hibátlan és naprakész operációsrendszeren alkalmazzuk őket, akkor nem történhet baj. Alapszabály, hogy frissítés előtt minden háttérben futó alkalmazást zárjunk be, erre a gyártók is felhívják a figyelmet. Az alaplapunkhoz az adott gyártó oldalán találunk friss BIOS-t, a megfelelő fájl kiválasztásához azonban tudnunk kell az alaplapunk pontos típusát és revízió számát (V 1.1, V 2.0 stb..). Ezt az adatot vagy a POST képernyőn, ahol a rendszer a memória mennyiségét és a processzor típusát kiírja, vagy az alaplap nyomtatott áramköri lapján találjuk meg, de ha a termék dobozát és leírását nem dobtuk ki, akkor abból is megszerezhető a kívánt adat.

Ha megvan a típus és a revízió, akkor töltsük le a BIOS-t, valamint a frissítéshez szükséges Windows-os programot, amit a gyártó oldalán a Utilities könyvtárban találunk. Ha ezek megvannak, indítsuk el a frissítő programot (ASUS Update Utility vagy Gigabyte @BIOS), majd készítsünk egy biztonsági másolatot a jelenlegi BIOS-ról (Save Current Bios To File). Ha ez megvan, tallózzuk ki az általunk letöltött BIOS fájlt. A fájl legyen a merevlemezen, de akár pendrive-ról is frissíthetjük, ha nagyon muszáj. A frissítés folyamata 1-2 perc, a program felhívja a figyelmünket, hogy a kép megfagyhat egy időre, ekkor nem kell aggódni. A folyamat végén a szoftver kér egy újraindítást, ezt végezzük el. Újraindításkor alapesetben a BIOS alapértékei kerülnek beállításra.

Az egyes BIOS-okon belül van külön frissítő menü is, az ASUS AMI BIOS-a esetében ez a funkció EZ Flash néven szerepel, míg a Gigabyte lapjainál általában a BIOS-on belül az F8 billentyű lenyomásával frissítetünk. A frissítő alkalmazások USB vagy 1,44 MB-os Floppy lemezről olvassák be az új BIOS-t, de a jelenlegi fájl mentésére is van lehetőség a fent említett adathordozók valamelyikére. A fenti videó megpróbálja összefoglalni a BIOS frissítés folyamatát.