Az Apple apró nyomkövetője egyre szélesebb körben kezd elterjedni, és a felhasználók nem restek ezt akár az értékes bicikliken is elrejteni. Ennek köszönhetően, ha véletlenül valaki ellopja a kétkerekűt, hamar a nyomára lehet majd bukkanni. A napokban egy vállalat egy olyan csengővel állt elő, amibe el lehet rejteni az AirTaget.

Jól felhasználva az AirTag egy igazán hasznos termék, és nem kell itt azonnal arra gondolni, hogy mások nyomon követésére alkalmas. Minden IT termékkel lehet visszaéléseket elkövetni, ha az rossz kezekbe kerülni. De az Apple nyomkövetőjének egy igazán jó felhasználási módja az, ha a felhasználó a biciklijét védi, követi vele. Hiszen így, ha ellopják a kerékpárt, akkor hamar a nyomára lehet bukkanni.

Galéria megnyitása

Manapság, amikor egy kerékpár ára több millió forint is lehet, teljesen életszerű, hogy 20-30ezer forintot kiad az ember arra, hogy minél jobban óvja. A lánc, lakat sajnos sok esetben nem állítja meg a tolvajokat, akik esetenként egészen modern eszközökhöz folyamodnak, az AirTag pedig jól jöhet akkor, ha megfújják a kétkerekűt valahonnan. Itt jön a képbe az AirBell.

Az AirTag alkalmas a nyomkövetésre, de úgy kell elrejteni a biciklin, hogy azt ne szúrják ki a tolvajok, akik esetenként valószínűleg értenek ahhoz, amit eltulajdonítanak. Mára egészen sok olyan biciklis kiegészítő van, ami azt a célt szolgálja, hogy egy kerékpáron elhelyezzék az AirTaget. Népszerű például a nyereg vagy a kulacs alá pakolható rögzítő elem, ezeket viszont azért eléggé könnyen ki lehet szúrni. Eggyel profibb a lámpatestbe pakolt megoldás, de egy a kerékpáron fenthagyott lámpa is gyanúra adhat okot. Az AirBell tervezői viszont a csengőbe  rejtették az AirTaget.

Galéria megnyitása

Az AirBell tényleg egy teljesen hagyományos csengőnek néz ki, ami a szabályok szerint kell, hogy legyen minden biciklin, és nem is szokta az ember leakasztani, ha ott hagyja valahol a kerékpárját. Méretében is szokványos az újdonság, kívülről tényleg egyáltalán semmit nem lehet rajta észrevenni, még szakavatott szemmel sem. Ahhoz pedig kellően modern a kialakítása, hogy tényleg teljesen feltűnésmentes maradjon, miközben a belsejében ott lapulhat az AirTag.

Galéria megnyitása

A tervezők azt mondják, hogy megerősített műanyagot használtak az előállítás során, hogy az eséseket, fizikai behatásokat jobban viselje. Így amikor gyorsan szétbontják a kerékpárt, és ledobják a kormányt vagy arról a csengőt, akkor is egyben maradhat. Nem fogja egykönnyen felfedni, hogy milyen célt szolgál. Nincs az a mániákus biciklitolvaj, aki a csengőt külön elbontaná. Ráadásul a felső részt hiába is venné le bárki, ott sem fog semmi szokatlant látni, mert az eszköz alját csak egy speciális zár nyitása követően lehet két részre választani.

Még az első teleszkóp aljába rejtett AirTag is könnyebben bukhat le, mint az AirBell.

A termék passzolni fog 22 milliméteres és 31,8 milliméteres kormányra is, szóval egy városi cirkálón és egy DH hegyikerékpáron ugyanúgy bevethető. A szerkezet tömege 41 gramm, amit talán még a legkeményebb gramm-mániások is hajlandóak lesznek elfogadni, ha a kerékpárjuk biztonsága a tét. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy ehhez még hozzá jön az AirTag a maga 11 grammjával.

Galéria megnyitása

Nem kell különösebben sokat fizetni a speciális csengőért, ami márkajelzés sem kapott éppen ezért, hogy ne lehessen felismerni. Az ügyes kiegészítő 19 dollárba, illetve 25 euróba fog kerülni, tehát megvásárolható lesz Európában is. Az Apple AirTag pedig 40 euró további költség, ha már az euróban kifejezett árnál tartunk. Itthon egyébként ez 17 ezer forintba kerül, és remélhetőleg az AirBell is eljut majd hazánkba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

68 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2022. okt. 12. 23:26
#12

Volt biciklitolvaj ismerősöm. Nem tudott az semmiről, de ha mozdítható bicajt látott, azt vitte. Sodronyos zárakhoz volt nála egy körömcsipesz, annyi volt a mágikus "felszerelése". Mindent bicajt ugyanannyiért kínált, mert annyira nem értett hozzá.

Mert látom itt mindenki filmeken nőtt fel és minden sarokra profi rablóbandákat képzel.

takos81
takos81
2022. okt. 19. 20:15

@Bihus Szándékosan kevered a szezont a fazonnal. Egyrészt, nekem semmi közöm ahhoz, amit Humaniod ír. Másrészt, ő filmekről beszélt, amik meglepő módon, de fiktív történeteket mesélnek el. A Tolvajkergetők viszont egyfajta dokumentumfilm, a valóság szülte történetekkel. Nem tudom mit nem lehetett érteni ezen, borzasztó ez a folytonos kötekedés.

eriol
eriol
2022. okt. 12. 15:07
#11

Szal ha legközelebb biciklit lopok, fel kell dobni a csengőt a legközelebbi tömegközlekedési eszközre, biztos ami biztos alapon... :D

Ch00ler
Ch00ler
2022. okt. 12. 14:40
#10

Köszönjük. Most már mindegyik tolvaj tudja, hogy mindent szedjen le a bicikliről. Majd adja el alkatrésznek. :)

privateer
privateer
2022. okt. 19. 11:09

@Ch00ler Márha olvasnak Ipont. :) Legtöbbjük alkalmi netező, f@szbúkozó alkalmi tolvaj. Vagy egyáltalán tudják mifán terem a gps-es nyomkövető.

LavX
LavX
2022. okt. 12. 13:38
#9

Az egy merida dual thrust?

takos81
takos81
2022. okt. 12. 13:16
#8

Srácok, ne értetlenkedjetek már. Ez a kütyü igenis hatásos lehet, mert a biciklitolvaj pont nem az az emberfajta, amelyik az eszéről híres. GPS jelblokkoló? Ember, ezek ilyenről életükben nem hallottak, de ha mégis, akkor sem veszik meg, mert ennyire pitiánerek. Jöttök itt azzal, hogy "aki ilyen drága bicikliket lop" hát ezek pont nem fognak válogatni. Lopnak mindent, ami mozdítható. A bicikli értéket legfeljebb az orgazda fogja tudni. Nem néztetek elég Tolvajkergetőket? Nem rémlik, hogy milyen tufa, buta, agyatlan semmi drogos hulladékokkal volt tele? Igenis hatásos lehet ez a kütyü, pont emiatt. Mellesleg, anno mikor a Tolvajkergetők működtek, sokkal kevesebb lopás volt. Ha ez a kütyü, vagy ehhez hasonlók elterjednek, vissza tudja szorítani a lopások számát.

Bihus
Bihus
2022. okt. 11. 20:51
#7

Egy drága biciklit kb. úgy lehet megvédeni, ha nem hagyod őrizetlenül, vagy jó környéken laksz, és csak rövid ideig hagyod őrizetlenül.

Egy gps blokkoló nem kerül többe, mint egy jó lakat. 

Egy nem jó lakatot kb. 2 másodperc alatt leszed, aki gyakorlott ebben, ráadásul különösebb zaj nélkül.

Egy akkus flexszel pedig nincs olyan lakat, amit ne lehetne egy perc alatt átvágni. Mondjuk azzal talán nem mindenhol támadnak, de teljes védelem az ellen kb. nincs, még a lezárt pince sem számít. Melóban zárt telephelyen zárt tárolóban, vagy otthon volt kb. biztonságban.

Bihus
Bihus
2022. okt. 12. 19:05

@tomm27 én pl. egy német nő bicóját lőttem e-bayen, megunta, felrakta aukcióra, és tök jó áron sikerült megcsípni. A futárt nekem kellett intézni, mondta, hogy van vagy 8 bicójuk. Költöztek, aztán eladták a felét ócsóért.

pdx006
pdx006
2022. okt. 11. 17:03
#6

Mondjuk arra kíváncsi lennék mivel tudnak többet a mostani többmilliós kerékpárok, mint mint egy 90-es évekbeli teleszkópos MB. Még a svéd fószer gyémántokkal kirakott biciklije se volt ennyibe. Akkora átbaxások ezek hogy öröm nézni. Annyiért már Kawasaki-t vesz az ember.

privateer
privateer
2022. okt. 19. 11:16

@pdx006  Látom még sose próbáltál ki új, modern cangát. Én is itt tekerek a városban egy Csepel Mars bringával, és bizony hiába jó meg minden, mégis 30 éves technika van a seggem alatt. Akkor felvilágosítalak egy picit, de teljesség igénye nélkül. Pl pozicionált váltók, duplafalú felnik, könnyebb karbonacél, vagy alu vázak. Továbbfejlesztett patkófékek (tárcsafék is játszik a versenyben), jobb hajtásrendszer. Ékes hajtókarokat meg felejtsük el.

kvcsbay
kvcsbay
2022. okt. 11. 16:10
#5

Én is úgy gondolom, hogy aki olyan biciklit lop, amire nem sajnálta a gazdája a 17ezres "lopásgátlót", az minimum egy gps/gsm blokkolóval viszi el, akárcsak a drága autókat. Aztán ráér átnézni, leszerelgetni otthon.

Még azt sem tartom kizártnak, hogy a blokkoló kevesebbe kerül, mint a "lopásgátló". (Megnéztem a legnépszerűbb kínai webshopon, kicsit drágább, de nem sokkal)

Bihus
Bihus
2022. okt. 11. 20:57

@Renhoek esélyeket lehet csökkenteni. De a megelőzés jobb: a lényeg kb., hogy legyen rajta több látható védelem, mint a másik, ott lévő hasonló árú vagy drágább bringán. 

A gps követésben pont az a baj, hogy az már akkor hat, mikor megtörtént a lopás. Még ha követi is, hova viszik, akkor sem biztos, hogy visszakapod a bringád...

tomchee
tomchee
2022. okt. 11. 15:16
#4

Tolvalykergetők spinoff confirmed:D

TheRealTsL
TheRealTsL
2022. okt. 11. 14:39
#3

Kicsit izzadságszagúnak tűnik a dolog. Pont a tolvajok, akik általában naprakészek, nem fognak hallani ilyen eszközről és nem azzal kezdik, hogy a furgonba bepakolt bringáról pontosan 5 másodperc alatt leveszik a csengőtartó bilincset és kidobják az ablakon...

Értéktelen tartozék egy csengő, szóval meg se kell nézniük van-e benne airtag, vagy nincs, válogatás nélkül mehet a járdára...

gombabacsi
gombabacsi
2022. okt. 11. 14:37
#2

április 1 van?

lasagna
lasagna
2022. okt. 11. 14:36
#1

"Nincs az a mániákus biciklitolvaj, aki a csengőt külön elbontaná."
Nyilvan akik millios biciklik lopasara alltak ra azok majd nem hallanak errol...

ZoliS
ZoliS
2022. okt. 12. 21:41

@lasagna  Van aki, erre "állt rá"? A tolvajkergetők egyik tanúsága pont az volt, hogy a biciklitolvajok segg hülye narkósok. Pont marhára nem fognak tudni arról, hogy mi van vagy mi nincs benne.

Vissza az oldal tetejére