A 3I/ATLAS csillagközi objektumot figyelő csillagászok egy csapata újabb meglepő adalékokat fedezett fel az égitesttel kapcsolatban. Azok számára, akik eddig nem követték harmadik csillagközi látogatónk történetét: július 1-jén az Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System (ATLAS) csillagászai észrevettek egy objektumot, amely szökési pályán száguld át a Naprendszeren. Sebessége és 6,1–6,2 közötti excentricitása alapján megerősítették, hogy csillagközi objektumról van szó, a harmadikról, amelyet az 1I/'Oumuamua és a 2I/Borisov után találtak.

A csillagászok azóta is szorosan figyelemmel kísérik az objektumot, amelyről mára jellegzetes gázkibocsátási viselkedése alapján már tudjuk, hogy egy üstökös. Számos szokatlan tulajdonságot fedeztek fel az égitest kapcsán, amely egy akár 10 milliárd éves időkapszula is lehet a világegyetem korai korszakából. Tanulmányozásával megismerhetjük azt az egzotikus környezetet, amelyben kialakult, bár a csillagászok még mindig nem tudták pontosan meghatározni, hogy a galaxis melyik részéről érkezett.

Sajnos, amikor az objektum a napközelséghez, vagyis pályájának a Naphoz legközelebb eső pontjához ért, a Földről nézve a Nap mögött volt. Avi Loeb, a Harvard csillagásza nagy port kavart ennek kapcsán felvetve, hogy ez egy idegen űrhajó is lehet, amely megpróbálja megfigyelni a Naprendszert vagy elpusztítani a Földet, és irányítói a napközelség álcáját arra használhatják, hogy a Föld felé irányítsák űreszközüket.

Ezt a hipotézist szinte minden csillagász elutasítja, tekintettel az üstökös megfigyelt viselkedésére, beleértve a Földön kívüli intelligencia kutatásával foglalkozó (SETI) csillagászokat és a NASA-t is. Mindazonáltal, ahogy az üstökös a Naphoz közeledett, eljött a kulcsfontosságú pillanat ennek a nagyon valószínűtlen hipotézisnek a tesztelésére is.

Mit tudtunk meg tehát, amikor az objektum napközelségbe ért? Egy új, még nem lektorált tanulmányban a csillagászok arról számolnak be, hogy az üstökös (másodszor is) megváltoztatta a színét. A Solar TErrestrial RElations Observatory (STEREO), a SOlar and Heliospheric Observatory (SOHO) és a GOES-19 időjárási műhold segítségével a csapat megfigyelhette a 3I/ATLAS-t, ahogy október 29-én elérte a napközelséget.

A csapat megállapította, hogy az objektum jelentősen felfénylett, körülbelül 9 magnitúdóra, így már kisebb távcsövekkel is látható. A kutatók szerint színfotometria alapján a üstökös egyértelműen kékebb, mint a Nap, jelenleg azonban még nincs kielégítő magyarázat a gyors fényességnövekedésre, amely messze meghaladja a gyakrabban megfigyelt, Oort-felhőből érkező üstökösök fényességnövekedésének mértékét.

Eközben Davide Farnoccia, a NASA Jet Propulsion Laboratory navigációs mérnöke által közölt megfigyelések szerint az üstökös „nem gravitációs gyorsulás” jeleit mutatja, vagyis olyan gyorsulást prezentál, amelyet nem kizárólag a gravitáció okoz. Mielőtt azonban ufót kiáltanánk ezen hír hallatán, fontos leszögezni, hogy a nem gravitációs gyorsulás nem jelenti azt, hogy az objektum mozgása „önerőből” változott volna. Valójában ez további bizonyíték üstökösre jellemző viselkedésére: gyorsulása megváltozott, amikor a Naphoz közeledett és a gázok kibocsátása fokozódott, ami jelentős tömegveszteséggel is járt.

„Néhány száz méter/másodperces termikus kilökési sebesség esetén a 3I/ATLAS párolgási felezési ideje 6 hónap” – írta Loeb korábban a várható fejlemények kapcsán. „Ez azt jelenti, hogy a 3I/ATLAS-nak a Naphoz viszonyított perihélium távolságának megfelelő térbeli távolságot áthidaló egy hónap alatt az égitest tömegének körülbelül egytizedét veszíti el. Egy ilyen hatalmas tömegveszteség 2025 novemberében és decemberében a 3I/ATLAS-t körülvevő nagy gázfelhő formájában észlelhető lehet.”

Az Európai Űrügynökség (ESA) Juice űreszköze november elején képes lehet ilyen tömegvesztést észlelni. De a napobszervatóriumok adatait felhasználó előzetes tanulmány szerint is valószínű, hogy jelentős gázkibocsátás történt, ami ismét érdekes és nem túl megszokott, de üstökösökre jellemző viselkedésre utal.

„A 3I gyors felfénylésének oka, amely messze meghaladja a legtöbb Oort-felhőbeli üstökösök felfénylésének növekedési ütemét, továbbra is tisztázatlan” – írják a szerzők. Az egyik lehetséges magyarázatuk a rejtélyre, hogy a víz szublimációját korábban talán visszatartotta a szén-dioxid szublimációja okozta lehűlés, mielőtt ez hirtelen megváltozott volna a napközelségben. A kutatók jelenleg várják, hogy újra megpillantsák és tovább tanulmányozhassák az égitestet, amely még sok érdekességet tartogathat.