A 2004-es verziószámot kapja a Windows 10 következő frissítőcsomagja

És a jelek szerint egyes esetekben még mindig ingyen lehet Windows 7-ről és 8.1-ről Windows 10-re váltani.

A 2004-es verziószámot kapja a Windows 10 következő frissítőcsomagja

A Microsoft még csak nemrégiben tette széles körben is elérhetővé a Windows 10 legújabb frissítőcsomagját, a Windows 10 November 2019 Update-et, azonban már a következő nagy frissítésről is szó esett a vállalat hivatalos blogján. Ennek értelmében már nem titok, hogy a következő év első felében megjelenő újabb Windows 10 frissítés, amely munkanéven a Windows 10 20H1 nevet viseli, már egészen biztosan a 2004-es verziószámot kapja.

Hogy miért nem folytatják a sort és miért nem 2003-as jelölést alkalmaznak? Brandon LeBlanc szerint azért, mert így szeretnék elkerülni azt, hogy az új frissítőcsomag jelölése bármely régebbi termék nevével összetéveszthető legyen – például a Windows Server 2003-éval.

Galéria megnyitásaAz új frissítőcsomag a gyakorlat alapján jövő áprilisban jelenhet meg, ám nincs kizárva a csúszás lehetősége sem, hiszen míg a 1703-as és a 1803-as buildek rendre áprilisban váltak elérhetővé, addig a 1903-as kiadás megjelenését májusra csúsztatták, ehhez persze az is kellett, hogy az októberi 1809-es frissítés csússzon. Utóbbi igen sok hibát tartalmazott, ezek között számos komoly kellemetlenség is volt, amelyek miatt vissza is kellett vonni a csomag terjesztését.

Érdekesség, hogy a Windows 10 következő frissítőcsomagja várhatóan pont akkorra készül el, amikor a dupla kijelzős eszközöket is remekül támogató Windows 10X is bemutatkozik – utóbbi egyebek mellett a Surface Neo fedélzetén is jelen lesz.

További érdekesség, hogy a Windows 7 és Windows 8.1 operációs rendszereket még mindig ingyen lehet Windows 10-re frissíteni, ehhez csak az adott szoftver legális termékkulcsára van szükség. Ehhez be kell szerezni a hivatalos weboldalról a Windows 10 Media Creation Tool névre keresztelt eszközt, majd az „Upgrade this PC” menüpontot választva – a fontos fájlok mentését követően – egyszerűen frissülhet az adott rendszer Windows 10-re. Erre egy Reddit felhasználó világított rá, aki állítása szerint a Microsoftnál dolgozik. Szerinte fontos, hogy az adott Windows 7 vagy Windows 8.x alapú PC-t első körben csak frissítsük Windows 10-re az „Upgrade this PC” menüponttal, ugyanis csak így kapunk digitális Windows 10 licencet a folyamat végén, tiszta telepítésnél nincs erre mód. Ha viszont már megtörtént a frissítés, a digitális licenc segítségével tiszta telepítést is gond nélkül lehet végezni. A módszer persze nem minden OEM gépein, illetve nem minden rendszernél működik, ahogy arról egyes fórumozók beszámoltak, de szükség esetén egy próbát megérhet.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap