93 BIZTONSÁGI RÉST FOLTOZNAK BE AZ ÚJ WINDOWS FRISSÍTÉSEK

A 93 sebezhetőségen felül kettő olyat is találtak, amelyeken keresztül könnyedén és automatikusan terjedhetnek különböző malware-ek, illetve férgek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. aug. 16. 9:47
93 biztonsági rést foltoznak be az új Windows frissítések

A Microsoft több súlyos biztonsági rést is befoltozott az elmúlt időszakban, amelyekre az aktuális Patch Tuesday alkalmával érkeztek frissítések. Ezek között összesen 93 korábbi sérülékenységre találunk javítást, plusz két igen komoly biztonsági rést is sikerült befoltozni, amelyek a Windows Remote Desktop, azaz a Távoli asztal szolgáltatást érintik.

Utóbbi kettő a CVE-2019-1181 és a CVE-2019-1182 kód alatt fut és lényegében akkor bukkantak rájuk a Microsoft fejlesztői, amikor a május folyamán bejelentett, BlueKeep névre keresztelt sérülékenység miatt átvizsgálták a szolgáltatást azzal a céllal, hogy az esetleges további hibákat is kijavítsák. Ekkor bukkant fel a két említett hiba, amelyeken keresztül sikeresen terjedhetnek a különböző malware-ek, amennyiben készítőik eléggé felkészültek ahhoz, hogy kiaknázzák a résekben rejlő lehetőségeket. Pont ezért fontos, hogy mindenki frissítse Windows alapú rendszerét, de nem csak az említett két súlyos hiba miatt, hanem a további 93 sebezhetőség miatt is. A Remote Desktop szolgáltatást érintő problémák a Windows 7 SP1, a Windows Server 2008 R2 SP1, a Windows Server 2012, a Windows 8.1, a Windows Server 2012 R2, valamint a Windows 10 összes verzióját érintik, beleértve a szerverkiadásokat is. Ugyanakkor a Windows XP, a Windows Server 2003 és a Windows server 2008 esetében nem érintett a Remote Desktop Protokoll.

Galéria megnyitása
A Microsoft szerint az eddigi vizsgálatok alapján a biztonsági réseket eddig egyetlen malware-készítő sem aknázta ki, de így is feltétlenül érdemes mielőbb frissíteni az operációs rendszereket, hiszen ezek a sebezhetőségek ugyanolyan veszélyesek, mint a májusban felfedezett BlueKeep.

A többi 93 biztonsági frissítés több szoftvert is érint, beleértve a különböző Windows kiadásokat, a Microsoft Office kiadásokat, a Microsoft Office szolgáltatásokat, a ChakraCore-t, az Edge és az Internet Explorer webböngészőt, valamint az Azure DevOps Servert, a Visual Studiót, illetve a Microsoft Dynamic-et is.  A 93-ból 23 sérülékenység besorolása kritikus, míg a többi 64 esetében fontos jelzőt alkalmaztak, azaz lényegében mindet mielőbb javítani kell őket a frissítésekkel.

A Windows bugok több, mint kétharmadát memóriabiztonsági problémák okozzák, éppen ezért a fejlesztőcsapat úgy döntött, lecserélik a Windows kódbázis egy részét a Mozilla által szponzorált Rust programnyelve, amely a memóriabiztonságra koncentrál.

A Windows frissítéseket tehát érdemes bizonyos időnként ellenőrizni és telepíteni annak érdekében, hogy nagyobb biztonságban lehessen az adott rendszer.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Galdech
Galdech
2019. aug. 19. 10:46
#6

Érdekes olvasni az ekézéseket, pedig azért illene helyén kezelni a dolgokat. Windows egyetlen egy szegmensben dominál az informatika világában. Minden más területre gyakorlatilag teljesen alkalmatlan és/vagy elavult megoldásokat kínál.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. aug. 18. 17:56
#5

Az egész rendszer egy biztonsági rés, szó szeritn spywarwe van bele építve....

Sadenal
Sadenal
2019. aug. 16. 16:25
#4

Úgy megnézném, hogyha ráküldenék az MI-t hibákat keresni, akkor mennyi rést találna. Nah annak lenne értelme. :)

axe
axe
2019. aug. 16. 18:21

@Sadenal magát a rendszert találná :D

Resike
Resike
2019. aug. 16. 13:15
#3

A lényeg hogy ezek AMD-n nem működnek.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. aug. 16. 14:52

@Resike igy van, végre valami okosat is mondasz! Végre!

pdx006
pdx006
2019. aug. 16. 10:37
#2

A közösségi médiát és az átverős linkeket kéne már befoltozni. Attól még ugyanúgy elsüllyed a hajó ha a sok kis lyukat betömik, a legnagyobbat pedig úgy hagyják.

kean
kean
2019. aug. 16. 10:32
#1

Windows eredeti kódneve Windows Emmental :)

thestock
thestock
2019. aug. 18. 22:31

@lucskossnyillass ezzazzz! Köszönöm mester!!!

Vissza az oldal tetejére