88 sérülékenységet javít a Microsoft júniusi biztonsági frissítése, ajánlott telepíteni

A legfrissebb csomagok számos fontos sérülékenységgel számolnak le, így feltétlenül érdemes telepíteni őket.

88 sérülékenységet javít a Microsoft júniusi biztonsági frissítése, ajánlott telepíteni

A Microsoft a legutóbbi Patch Tuesday alkalmával nem kevesebb, mint 88 különféle biztonsági rést foltozott be az aktuális frissítésekkel. A sebezhetőségek nem csak a Windowst, hanem egyebek mellett az Internet Exploret, a Microsoft Edge webböngészőt, az Office szoftvercsomag tagjait, valamint a Skype-ot is célba veszik. A 88 sebezhetőségből 4 volt nulladik napi hiba, illetve 21 képviselt kritikus szintet, azaz érdemes telepíteni a legfrissebb csomagokat a Windows Update-en keresztül, ugyanis ezeket a sérülékenységeket mielőbb be kell foltozni. Szerencsére eddig nem érkeztek visszajelzések azzal kapcsolatban, hogy bármely sebezhetőségen keresztül támadást indítottak volna a kártékony kódok írói, de ami késik, nem múlik.

A négy nulladik napi sérülékenység mindegyike lehetőséget biztosít a támadóknak, hogy magasabb jogosultsági szinthez jussanak: az egyik a Windowsban lapul (CVE-2019-1064), a másik a Windows Task Schedulert érinti (CVE-2019-1069), a harmadik a sandboxból való kitörésre ad módot a Windows Shellen keresztül (CVE-2019-1053), míg a negyedik a Windows Installerben található (CVE-2019-0973).

Galéria megnyitása

További két fontos frissítés is érkezett, amelyek a CVE-2019-1019-es és a CVE-2019-1040-es sebezhetőségeket célozzák: ezek megakadályozza a támadókat abban, hogy a Windows alapú rendszereken távolról kezdeményezzék kártékony kódok futtatását, illetve a Windows Integrated Authentication támogatással rendelkező webszerverek támadását is. Van frissítés a Remote Desktop Services szolgáltatásban található sérülékenységre, amelyen keresztül kártékony kódok terjesztésére, illetve távolról történő kódfuttatásra egyaránt van lehetőség.

A Microsoft termékei mellett a halálos ágyán fekvő Flash Playerhez is érkezett egy kritikus besorolású frissítés, de a Broadcom vezeték nélküli eszközillesztőivel kapcsolatos sérülékenységeket is javították, valamint a Bluetooth Low Energy szabványt használó FIDO biztonsági kulcsok párosításakor tapasztalható sérülékenységre is érkezett operációs rendszer szintű javítás. A frissítéssel kapcsolatban további információ itt olvasható.

A frissítéseket a Windows Update szolgáltatáson lehet elérni, telepítésük feltétlenül ajánlott.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward