A tranzisztor napjaink egyik legmeghatározóbb elektronikai komponense, ami lehetővé tette, hogy létrejöjjön a harmadik ipari forradalom, és ami nélkül manapság elképzelhetetlen a modern elektronikai eszközök gyártása, legyen szó órákról, számítógépekről, modern orvosi képalkotó eszközökről, repülőgépekről, illetve sok-sok egyéb olyan termékről, amelyek valamiféle modern elektronikát tartalmaznak. A tranzisztor méretét egyre csökkentik, ami lehetővé teszi a még bonyolultabb, még nagyobb számítási teljesítményű chipek gyártását, legyen szó „egyszerű” mikrovezérlőkről, modern szerverprocesszorokról, vagy éppen az AI lázat tápláló AI gyorsítókról.
Az első működő tranzisztort igazából nem 75 éve, hanem három évvel korábban mutatták be: az első példány 1947-ben készült el, amit aztán egy erősítő elektroncsövének helyére építve próbáltak ki, de magát a technológiát majd csak 1950-ben, egészen pontosan 1950. október 3-án szabadalmaztatták. A Bell Labs kutatói, John Bardeen, Walter Brattain, illetve William Shockley által benyújtott szabadalom keretén belül egy olyan elektronikai komponenst írtak le, ami félvezető anyagok használatával készült és három elektródát tartalmazott: emitter, bázis, kollektor.
A tranzisztor szélesebb körben történő alkalmazásához el kellett még telnie jó néhány évnek, ám ahogy az iparág egyre inkább elkezdett rá támaszkodni, a fejlődés üteme is felgyorsult. A tranzisztorok a nagy, törékeny, és meglehetősen energiaigényes vákuumcsöveket váltották ki, amelyek azért még mindig használatban vannak bizonyos területeken, például az audiofil erősítőknél, illetve néhány mikrohullámú felhasználási területen is, de a hadsereg és a tudományos közösség is használja őket bizonyos esetekben, amikor a tranzisztorok alkalmazása a sugárzás és az egyéb interferenciák miatt nem feltétlenül jó döntés.
A tranzisztorok révén hatékonyabban, gyorsabban, kisebb energiafelhasználás mellett lehetett megcsinálni mindazt, amit korábban az elektroncsövekkel valósítottak meg, a folyamatos fejlődés révén pedig olyannyira sikerült miniatürizálni a tranzisztorokat, hogy apró chipek fedélzetén immár több milliárd ilyen egység is helyet kaphat, ezzel biztosítva a különböző funkciókat. A további fejlődés hatására immár beköszönthet az ezermilliárd, azaz egy billió tranzisztorral ellátott lapkák korszaka is, amelynek köszönhetően még nagyobb számítási teljesítményhez juthatnak az iparági szereplők és maguk a felhasználók is.
A tranzisztorok kapcsán gyakran felmerül Moore törvénye, ami igazából egy megfigyelésen alapuló megállapítás volt 1965-ben, majd később önbeteljesítő jóslattá vált, ahogy az iparági szereplők egyre inkább a fejlődés ütemét diktáló metronómként tekintettek rá. Az Intel társalapítója, Gordon Moore 1965-ben azt mondta, az elkövetkező 10 esztendő folyamán az integrált áramkörön található tranzisztorok száma évente duplázódik, miközben a gyártási költség minimálisan emelkedik. Ez volt az eredeti megállapítás, ahogy az Intel hivatalos weboldalán is olvasható, majd a megfigyelést 1975-ben módosította a szakember, így 1 év helyett immár 2 évre vonatkozott a duplázódás folyamata.
Az iparági szereplők szerint a Moore-törvény még manapság is érvényben van, tökéletesen működik, de ezzel nem mindenki ért egyet. Akárhogy is, a tranzisztor első működő verzióját szélesebb körben 1947-ben mutatták be, majd 1950-ben a szabadalmat is megadták az új fejlesztésre, azaz a szabadalom 75 éves, maga a tranzisztor pedig immár 78 éves. Ez az elektronikai komponens továbbra is meghatározó szerepet tölt majd be a félvezetőiparban, ahol még tovább zsugorítják annak érdekében, hogy adott területre még több tranzisztor és így még gazdagabb funkcionalitás kerülhessen. Az Intel éppen a 18A gyártástechnológiánál tart, a köré épülő első konzumerpiaci termék pedig a Panther Lake lesz, ami még ezen a héten bemutatkozhat.
