Az űrben minden mozgásban van, a holdak bolygók körül, a bolygók csillagok körül, a csillagok galaxisok közepe körül keringenek. És maguk a galaxisok is folyamatosan mozognak, haladásukat pedig a környező más galaxisok gravitációja határozza meg. Mivel az űrbéli objektumok többsége óriási távolságra van tőlünk, a közeliekkel pedig együtt mozgunk, keringünk a Tejútrendszer közepe körül, a csillagok és a galaxisok állni látszanak, és csak megfelelő megfigyelési idő elteltével válik nyilvánvalóvá mozgásuk. Ezt, vagyis a csillagok sajátmozgását elsőként Edmund Halley írta le a 18. században, miután észrevette, hogy az égitestek nem egészen ott vannak az égen, ahol az ókori észlelők látták azokat.
A csillagok sajátmozgását napjainkban rutinszerűen vizsgálják. Ehhez már kellően nagy teleszkópokkal, pontos képekkel és megfelelő észlelési múlttal rendelkezünk. A tudományterületen nagyon fontos mérföldkő volt a Gaia űrtávcső üzembe állása, amely a Nap körül kering, nagyjából 1,5 millió kilométerre a Föld pályáján kívül. A Gaia a teljes eget letapogatja, több milliárd objektum helyét mozgását és színét észlelve újra és újra. Legutóbb közzétett adatai 34 hónap észlelésén alapulnak, és rengeteg új információt árulnak el a Tejútrendszer szerkezetéről és a csillagok mozgásáról.
A Tejútrendszer azonban csak egy az univerzum számtalan galaxisa közül. Helyi szinten a Lokális csoport tagja, amely nagyjából 10 millió fényév átmérőjű. A Lokális csoport két legnagyobb tagja a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis, de ezeken kívül még több tucat kisebb csillagrendszert tartalmaz. A csoportba tartozó egyes galaxisok olyan távol vannak, hogy sajátmozgásuk rendkívül mérsékeltnek tűnik. Az évek során azonban a Hubble adatai alapján például lehetséges volt megállapítani, hogy az Androméda felénk tart, és idővel össze is fog ütközni a Tejútrendszerrel. Galaxisunk két törpegalaxis kísérője, a Nagy Magellán-felhő (a nyitóképen infravörösben) és a Kis Magellán-felhő pedig elég közel vannak ahhoz, hogy mozgásuk nyilvánvaló, és alaposan felderített legyen.
De mi a helyzet a Lokális csoport többi kisméretű tagjával? Egy most közzétett tanulmány szerzői a Gaia adatai alapján 74 galaxis mozgását vizsgálták, és közülük 66-nál egészen pontosan sikerült detektálni a sajátmozgást. A kérdéses rendszerek többsége a Tejútrendszer 1,5 millió fényéves közelségében van, de akad köztük 4,5 millió fényévre levő is.
Mindez nagyon aprólékos elemzést igényelt. Először is sokszor közel sem egyértelmű, hogy melyik csillag melyik galaxishoz tartozik. Ehhez a csillagok iránya mellett gyakran azok színét és korát is vizsgálni kell, hogy kiderüljön, mely égitestek tartoznak össze. A kutatók pontosan ezt tették, és a csillagok 34 havi sajátmozgása alapján 66 törpegalaxis mozgását tudták felderíteni.
Az eredmények rengeteg izgalmas részletet tartogatnak. Máris kiderült például, hogy a 66 közül 6 galaxis erős gravitációs kapcsolatban áll a Nagy Magellán-felhővel. Egy másik érdekesség, hogy a megfigyelt galaxisok egy része pályája alapján egyáltalán nem kötődik a Tejútrendszerhez vagy az Andromédához, vagyis nem kísérőgalaxisok, hanem csak olyan törpegalaxisok, amelyek áthaladnak galaktikus környékünkön, és idővel el fogják hagyni azt.
Olyan törpegalaxisokat is azonosítottak, amelyek a jövőben áthatolnak, vagy már áthatoltak a Tejútrendszer korongján. A vizsgálatok szintén feltárták, hogy a közeli törpegalaxisok a legkisebb méretűek, vélhetően azért, mert a Tejútrendszer folyamatosan csillagokat lopkod el tőlük. Az adathalmaz tehát nagyon érdekes és értékes, és ahogy a Gaia munkája nyomán a következő években tovább bővül majd, még érdekesebb lesz.
