Lola 5700 évvel ezelőtt élt a mai Dánia területén. Kék szeme, sötét haja és bőre volt, kacsát és mogyorót evett, elképzelhető, hogy fogágybetegségben vagy mononukleózisban szenvedett, elődei pedig Európa délebbi részeiről származtak. Lola testének maradványait sosem találták meg a kutatók, és írásos feljegyzések sem maradtak fenn róla, mégis gazdag részleteket tudunk életéről, mivel egy kutatócsoport megtalálta és elemezte azt az ősi „rágógumit”, amit korai elődünk rágcsált.
A Saltholm szigetén előkerült nyírfakátrány-darab annyira jó állapotban őrződött meg ugyanis, hogy Lola teljes genomját sikerült kivonni belőle. A szakértők már korábban is sikerrel nyertek ki genomtöredékeket hasonló maradványokból, ez azonban az első alkalom, hogy egy teljes humán genetikai állományt tártak fel ilyen módon. A ragacsos anyagban ráadásul nem emberi DNS-t is találtak a kutatók, így Lola étrendjére és a szájában élő baktériumok összetételére is következtetni tudtak.
A nyírfakátrányt a pleisztocén középső időszaka óta használták különböző célokra őseink. A ragacsos, feketés-barnás anyagot elsősorban ragasztóként alkalmazták, de másra is szolgált. Hogy az anyagot élvezetből is rágták-e, vagy csak azért, hogy meglágyítsák, alakítsák a darabokat a ragasztás előtt, azt nem tudni, de könnyen elképzelhető, hogy a rágásnak egészségügyi okai is lehettek, például fogfájás esetén vagy egyszerűen a szájhigiénia fenntartására.
Ami Lola rágóját illeti, ezt egy megkövesedett sárdarabban találták meg, ami remek állapotban őrizte meg az anyagot. A nyírfakátrány annak hidrofób tulajdonságai egyébként is optimális a biológiai maradványok tárolására, de az a szakértőket is meglepte, hogy mennyire jó minőségű DNS-t sikerült kivonni az anyagból.
A genetikai elemzés eredményei megerősítették, ami már más kutatásokból is kiderült, vagyis hogy a sötét bőrszín ebben az időszakban elterjedt lehetett a kontinentális Európában, és hogy népesség világosabbá adaptálódása csak később kezdődött meg. Érdekes továbbá az is, hogy Lola laktózérzékeny volt, ami újabb bizonyíték amellett, hogy a laktáz enzim termelésének képessége a felnőttekben viszonylag új evolúciós fejleménynek számít Európában, amely csak a tejfeldolgozás általánossá válásával kezdett jellemzővé válni.
A nyírfakátrányban maradt egyéb maradványok alapján Lola vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, az legalábbis bizonyosnak tűnik, hogy a darabka rágása előtt mogyorót és kacsahúst fogyasztott. A lelőhelyen egyébként egyáltalán nem találták nyomát gazdálkodásnak vagy háziasításnak, így úgy tűnik, hogy a területen 5700 éve még nem voltak jellemzők ezek a tevékenységek.
Lola szájbaktériumai között egy sor ártalmatlan törzs mellett azonosítottak egy fogágybetegséget okozó mikrobát, a mononukleózis kórokozóját és egy tüdőgyulladást okozó baktériumot is. Azt persze nem tudni, hogy ezek bármelyike tényleg megbetegítette-e Lolát, hiszen rengeteg olyan baktérium él bennünk, amelyek csak bizonyos körülmények között okoznak problémát, hangsúlyozzák a kutatók.
