Az Európai Űrügynökség Planck űrtávcsöve 2009−2012 között minden eddiginél részletesebb térképet készítetta kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásról, amely annak az időszaknak a nyomait őrzi, amikor 380 ezer évvel az ősrobbanás után a világegyetem már annyira kitágult, hogy az elektronok és a protonok stabil hidrogénatomokká tudtak összeállni. Ennek eredményeként a fotonok is kijutottak a korábbi sűrű és forró ősplazmából, és megkezdhették útjukat a térben.

Ez az első fény az univerzum azóta bekövetkezett tágulása miatt napjainkra az egész égboltot beborítja, apró hőmérsékleti szabálytalanságai pedig fontos információkat árulnak el azon kezdeti sűrűségkülönbségekről, amelyek eredményeként kialakulhatott a világegyetem változatos szerkezete.

A Planck a háttérsugárzás polarizációját is vizsgálta (képünkön), és ezen elemzés talán legérdekesebb eredménye, hogy a jelek szerint a világegyetem sötét korszaka, tehát az első csillagok kialakulása előtti időszak közel 150 millió évvel tovább tartott, mint korábban gondolták a szakértők. Amikor az említett első fények létrejöttek, az univerzum nagy részét homályos hidrogéngáz töltötte ki. Ebben a gázban több száz millió év alatt egyre sűrűbb csomók jöttek létre, amelyekből aztán kialakultak az első csillagok és galaxisok. Ezek sugárzása kellett ahhoz, hogy a hidrogén újra ionizálódjon, vagyis elektronokra és protonokra váljon szét, és az űr átlátszóvá váljon.

A csillagászok meglehetősen bizonytalanok voltak abban, hogy a reionizációnak nevezett folyamat pontosan hogyan és mikor zajlott le. A Hubble legrégebbi galaxisokról gyűjtött adatai alapján úgy tűnik, hogy a folyamat 1 milliárd évvel az ősrobbanás után ért véget, a Planck elődje, a WMAPnevű műhold adatai pedig arról tanúskodtak, hogy a reionizáció a világegyetem 420 millió éves korában kezdődhetett. Ez utóbbi adat nagyon zavarba ejtőnek tűnt, ugyanis a szimulációk alapján egyszerűen túl kevés az időt hagyott arra, hogy a hidrogénfelhőkben csillagok álljanak össze. Azt pedig senki sem értette, hogy ha nem a csillagok indították be a reionizációt, akkor mégis honnan jöhetett az ehhez szükséges energia.

A Planck új, a korábbiaknál jóval pontosabb polarizációs adatai alapján viszont úgy tűnik, hogy mégsem kell egzotikus energiaforrások vagy alternatív csillagkeletkezési módok után kutatni. Az új információk tanúsága szerint a reionizáció a világegyetem 550 millió éves korában kezdődött, így az első csillagoknak további több mint 100 millió év állt rendelkezésre a kialakulásra, ami a modellek szerint már elég lehetett a jelenlegi ismereteink szerinti formálódásra.