A kutatók csak a talajminták laborbeli vizsgálata után jöttek rá, hogy azok némelyike épnek tűnő férgeket tartalmaz. A látszólag élettelen állatokat Petri-csészékben táptalajra helyezték, majd szobahőmérsékleten hagyták őket felengedni. És legnagyobb meglepetésükre az állatok közül több is az élet jeleit kezdte mutatni.
A férgek egyik csoportját 30 méter mélyen, egy földimókus 32 ezer éve megfagyott barlangjában találták meg, egy másik csoportot pedig 3,5 méter mélyről, egy, a radiokarbonos kormeghatározás szerint 42 ezer éve fagyott talajrétegből ásták elő. A kutatók alaposan megvizsgálták a talajmintákat és az állatokat is, és minden jel arra utal, hogy férgek tényleg több tízezer éve fagytak meg, és nem utólag ásták le magukat a fagyott rétegekbe. Erre egyébként nem is lennének képesek, és a kérdéses területeken 9000 évvel ezelőtt is a talajnak csak a felső másfél métere olvadt meg, pedig az elmúlt több tízezer év alatt ekkor volt a legmelegebb.
Bár 2000-ben egy kutatócsoport ennél sokkal ősibb, 250 millió éve sókristályokban megőrződött baktériumokat keltett életre, a mostani eredmény sokkal jelentősebbnek tűnik, hiszen többsejtű állati szervezetekről van szó. Ezek túlélése pedig reményt adhat arra, hogy más összetett szövetek, például az emberi szervek is hosszabb távon konzerválhatók lehetnek megfelelő fagyasztással.
A fonálférgek strapabírása régóta ismert, korábban 39 éves herbáriumi mintákban találtak életre kelthető egyedeket, de a mostani felfedezés egészen új szintet jelent ebben a tekintetben is. Az állatok közeli rokonai, a medveállatkák szintén arról híresek, hogy egészen extrém körülmények között is a túlélnek, mivel egy vitrifikáló, a fagykárt és a teljes kiszáradást gátló anyagot kezdenek termelni, ha vízhiány fenyegeti őket, ráadásul saját DNS-ük súlyos hibáinak kijavítására is képesek. De még a medveállatkák között sem találtak olyat, amely több tízezer éves fagyasztást vészelt volna át – a legidősebb életre keltett példány 30 éves volt.
A szakértőket így most rendkívüli módon érdekli, hogy milyen biokémiai mechanizmusok révén óvták meg a fonálférgek sejtjeiket jég okozta károktól, és hogyan akadályozták meg, hogy DNS-ük visszafordíthatatlan károkat szenvedjen. Hasonló trükkök ügyében más állatokat is vizsgálnak a kutatók, például a fagyasztást szintén hihetetlenül jól bíró erdei békákat, annak reményében, hogy az ezen élőlényektől ellesett megoldásokkal egy napon emberi szerveket vagy akár egy egész testet is hosszú időre el lehet raktározni, majd életre kelteni.
A mostani felfedezéssel ugyanakkor némi aggodalom is együtt jár. Ha ugyanis egy többsejtű szervezet képes volt több tízezer évig túlélni fagyott állapotban, majd kiolvadva újraéledni, semmi sem zárja ki annak lehetőségét, hogy az olvadó permafrosztból ennél veszélyesebb élőlények, például betegségokozó baktériumok, gombák, vagy olyan fajok éledjenek fel, amelyek komoly befolyással lehetnek a környék élővilágára.
