A SID kiállításon az LG mellett a Qualcomm is kitett magáért. A show alkalmával a vezető SoC-gyártó a Mirasol kijelzőtechnológia népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt. Nem is volt nehéz kitűnniük a tömegből egy olyan panellel, ami könnyű szerrel gyűri le az összes jelenlegi megoldást – legalábbis a felbontást tekintve.
Az okostelefonok világában az egyre magasabbra törő felbontások rettentő sűrűn (és tulajdonképpen már feleslegesen) váltják egymást. A lavinát az Apple indította az iPhone 4-gyel 2010 nyarán, mikor lehullott a lepel a 960 x 640 pixeles, 3,5 colos megjelenítőről, melyet a mostanra mindenki által ismert Retina jelzővel bélyegeztek meg. Ez a készülék először sűrített 300-nál több képpontot egyetlen hüvelykre, ez pedig már olyan pixelsűrűség, amit az emberi szem nem tud elkülöníteni, tehát összefüggőnek látja a képet abból a távolságból is, ahonnan egy telefont nézünk.
Ezt a szintet az androidos versenytársak is hamar megugrották a 720p-s HD kijelzőkkel, majd tavaly ősszel már túl is léptek ezen az 5 (majd 4,7) colra vetített 1920 x 1080 képpontos megoldásokkal. Ezek tűéles eredményt produkálnak, és ilyen téren már nem is lehet beléjük kötni, hiszen a 440 PPI-s pixelsűrűséget a sasszemű felhasználók is tökéletesnek látják. Ám nagyon úgy fest, hogy továbbra sincs megállás.
A Qualcomm a vancouveri SID kiállításon bemutatta a nagyközönség számára az 5,1 hüvelykes, 2560 x 1440 képpontos felbontású Mirasol megjelenítőt. Ez nem csak az 5 col környéki kijelzők fejlődésének történelmében nagy eredmény, hanem a Qualcommnak is, ha a Mirasol mögötti rögös útra visszatekintünk. Ez az eljárás az e-Ink és a hagyományos LCD megjelenítők előnyeit próbálja egyesíteni, de elég rögös út vezetett a mostani kijelzőkig. Kezdetben (évekkel ezelőtt) a képfrissítési rátával és az előállítási költségekkel volt rengeteg probléma, mostanra viszont már csak a legjobb világítási eljárás megtalálása és a képminőség csiszolása maradt a feladatok listáján. A Mirasol nem rendelkezik önálló fénnyel, a mesterséges világítás és a környezeti fények kombinálásával próbálja a legjobb eredményt elérni, ebből kifolyólag pedig kevésbé telt színeket produkál, mint az LCD vagy az OLED, ám napfényben nagyon kevés energiát igényel és tökéletesen olvasható. Ha hihetünk a fejlesztőknek, akkor hamarosan minden akadály elgördülhet a tömegtermelés elől, de még hosszú az út az első Mirasollal szerelt mobilokig.
Az 577 PPI-s képpontsűrűségű kijelzőből viszont nem csak egy volt. Az 5,1-es mellett egy 1,6 colos megoldást is kiállítottak, amely egy okosóra alakját öltötte magára 600 x 600-as felbontással. Ez a felhasználási lehetőség nagyon kézenfekvő lenne a Mirasol számára, hiszen az e-Inkhez hasonlóan, ez is csak a képfrissítéskor vesz fel energiát, vagyis takarékosabb, mint a vetélytársai. Gondoljunk csak a Pebble, már kész termékére, ami "szintén" e-Ink panel köré épült.
Kíváncsian várjuk a következő lépéseket a Mirasol ügyében, remélhetőleg nem kell újabb 5 évet várni az áttörésre és a kereskedelmi forgalomba kerülésre.