Az Nvidia egy rendkívül fontos mérföldkőhöz érkezett a napokban: a vállalat ikonikus GeForce 256-os videokártyája éppen 25 esztendővel ezelőtt került az üzletek polcaira: a bemutatóra 1999 augusztusában került sor, majd 1999. október 11-én kereskedelmi forgalomban is elérhetővé vált a termék. Akkoriban az SDR fedélzeti memóriával szerelt modellt lehetett elérni, majd decemberben a DDR verzió is megérkezett.

A GeForce 256 lényegében a manapság kifejezetten sikeresnek mondható, egyeduralkodónak is minősíthető GeForce sorozat első tagja volt, amit az Nvidia révén elsőként hívtak GPU-nak, már ami a marketinget illeti, hiszen GPU-nak hívható fejlesztések már korábban is bemutatkoztak. 1999 végén az Nvidia mellett több egyéb GPU fejlesztő vállalat is jelen volt a piacon, gondoljunk csak a 3DFX csapatára, akik eleinte 3D gyorsítókkal árasztották el a piacot, de ott van még az S3, illetve a Matrox is a sorban, hogy az ATI-ról már ne is beszéljünk. Ezeket a szereplőket időközben bekebelezték a nagyok, az ATI-t például az AMD vásárolta fel.

A GeForce 256 az elődnek számító Riva TNT 2 sorozathoz képest nagy előrelépést hozott teljesítmény terén, valamint bevetette a hardveres T&L (Transform and Lighting) támogatást is, amellyel nemcsak szebbek lettek az azt támogató játékok, de gyorsultak is. Ezt a funkciót a Microsoft DirectX API-ján keresztül lehetett kiaknázni azok alatt a játékok alatt, amelyek akkoriban már támogatták. Maga a GeForce 256 egy NV10-es GPU köré épült, ami 220 nm-es csíkszélességgel készült és mindössze 17 millió tranzisztorral rendelkezett.

Ezek az értékek napjaink GPU monstrumjait elnézve eléggé megmosolyogtatóak, hiszen egy GeForce RTX 4090 fedélzetén található AD102-es GPU nem kevesebb, mint 7,63 milliárd tranzisztort tartalmaz és 609 négyzetmilliméternyi területet foglal. Az is megmosolyogtató, hogy a mindössze 139 négyzetmilliméteres kiterjedésű grafikus processzor órajele mindössze 120 MHz volt. A GPU mellé 128-bites adatsínen keresztül kapcsolódott a 64 MB-nyi fedélzeti memória, ami a DDR verzió esetében 300 MHz-es effektív órajelen ketyegett, így 4,8 GB/s-os memória-sávszélességet kínált. Az SDR verzió esetében a 166 MHz-es memória-órajelhez és a 32 MB-nyi memóriakapacitáshoz 2,656 GB/s-os memória-sávszélesség társult.

A szóban forgó videokártya akkoriban 199 dolláros listaáron debütált, ami mai áron 370 dollár körüli összeget jelent. Ehhez képest egy Pentium III 450-es processzor, ami 9,5 millió tranzisztorból épült fel és az Intel 250 nm-es csíkszélességével készült, a maga 128 négyzetmilliméteres kiterjedésével közel 500 dollárba került.

A GeForce sorozat azóta sok mindenen átesett, voltak hullámvölgyek is a történetben, de napjainkban magabiztosan uralja a gamer videokártyák szegmensét, ahova időközben az Intel is újra belépett, de egyelőre nem sok vizet zavar. A nagy riválisnak tekinthető AMD is éppen stratégiaváltáson dolgozik, amelynek keretén belül a felsőkategóriát elengedik, helyette a nagyobb volumennel kecsegtető szegmensek felé fordulnak, például a kereskedelem fő árama felé, így szerezve némi piaci részesedést, de ez már egy másik történet.