Az ismert extrém tuningos, a német der8auer, akinek polgári neve Roman Hartung, nemrégiben kipróbálta, milyen előnyöket hozhat az AMD RYZEN 9000X3D sorozat csúcsmodelljének működésében, ha a gyári integrált hőelosztó lemezt (IHS) eltávolítja, vagyis lényegében megskalpolja a processzort, majd a lapkákat közvetlenül próbálja hűteni a megfelelő kiegészítők alkalmazása mellett.

Első körben szükség volt néhány gyári állapot mellett történő teljesítménymérésre, hogy kiderüljön, alap esetben milyen teljesítményt nyújt a RYZEN 9 9950X3D, illetve milyen hőfokok és mekkora fogyasztás mellett üzemel. A gondolatot tett követte, megszülettek az eredmények, majd előkerült a népszerű skalpoló eszköz, a Delid-Die-Mate-RYZEN 7000, amit eredetileg az előző generációba tartozó RYZEN 7000-es AMD processzorokhoz fejlesztettek ki, de még a RYZEN 9000X3D sorozattal is kompatibilis.

A skalpolás folyamata több szempontból sem egyszerű, egyrészt vigyázni kell a „nyolclábú IHS” lábai között található apró SMD komponensekre, nehogy véletlenül is megsérüljenek a ragasztóréteg elvágásakor; másrészt az IHS levételével is óvatosan kell bánni, hiszen forrasztva van, ha nem figyelünk oda, sérülhet a hozzá kapcsolódó három lapka valamelyike (a két darab nyolcmagos CCD vagy a cIOD). Erre természetesen fel is hívja a figyelmet der8auer, valamint arra is ad néhány tippet, hogyan érdemes eljárni a folyamat során. Az például kritikusan fontos, hogy az IHS-t finoman el kell kezdeni mozgatni az említett eszközzel, amíg magától le nem esik, nem szabad letépni és erősen feszegetni, az ugyanis végzetes sérülést okozhat, ahogy a lenti képen is látható. A folyamat akár extrém sok időt is igénybe vehet, de érdemesebb türelmesen megcsinálni a munkát, és lehetőleg érdemes a videón látható akkumulátoros fúró-csavarozó helyett kézi szerszámokat használni, ezt maga der8auer is kiemeli.

Galéria megnyitása

A skalpolást követően a lapkák közvetlen hűtésével is lezajlottak a mérések, a folyamat során pedig ismét ugyanazt a folyadékhűtő szettet alkalmazta a tuningos, amit a gyári állapotnál is, így nagyon jól össze lehet hasonlítani a skalpolás előtti és utáni állapotot. Első körben a gyári korlátok mellett futottak le a mérések, ami 200 W-os PowerLimitet jelent, ekkor 63 Celsius fok körüli hőfokok mutatkoztak. A PBO bekapcsolásával és a limitek kiütésével is lefutott egy mérés, amikor már éhesebb volt a processzor, 200 MHz-cel magasabb órajel mutatkozott CineBench alatt, a hőfok 81 Celsius fok köré katapultált, míg a fogyasztás 200 W-ról 270 W-ra emelkedett, de a teljesítmény csak 5%-kal nőtt. A következő körben 1,22 V környékére korlátozta a CPU magfeszültségét, ami az első CCD-nél 5450 MHz-es, a második CCD-nél pedig 5400 MHz-es maximális órajelet eredményezett – manuális beállítással –, a hőfok viszont már közelített a 90 Celsius fokos szinthez, míg a fogyasztás 310 W-ra nőtt.

A skalpolás után a fenti utolsó mérés már jelentősen alacsonyabb üzemi hőmérséklet mellett futott le, de a hőfok már csak 65 Celsius fokig nőtt, ami 23-24 Celsius fokos különbséget jelent a gyári állapothoz képest, miközben 310 W-ról 290 W-ra csökkent a fogyasztás, a magfeszültség viszont 1,222 V körül maradt, igaz, később a videóban 1,32 V-ot mutat. Ezután következett egy maximális tuning, ami 1,37 V-os magfeszültség mellett futott le, ekkor 5,625 MHz-es maximális magórajel jött össze, amihez 348 W-os fogyasztás társult, a teljesítmény viszont csak 9%-kal nőtt, ami a gyári állapothoz mért 73%-os fogyasztásnövekedéshez képest nem tűnik kifizetődőnek.

Counter-Strike 2 alatt a tuning hatására 3%-kal nőtt az átlag-FPS, ami nem egy nagy javulás, de az 1% Low FPS értéke is nőtt, méghozzá 9%-kal. Az említett javuláshoz sajnos elég komoly mértékű, 48%-os fogyasztásnövekedés társult, vagyis nem érte meg a tuning. Ha a megskalpolt processzort gyári beállítások mellett használjuk, akkor a jobb hatásfok miatt – kb. 20 W-os fogyasztás-csökkenéssel egyenértékű – 50-75 MHz-es órajel-növekedést lehet elérni maximális boost órajel terén, az üzemi hőfok pedig 51 Celsius fokon állt meg.

Galéria megnyitása

A skalpolás igazából normál esetben nem éri meg, több szempontból sem. A teljesítményt csak minimálisan lehet növelni, cserébe viszont elvész a garancia, illetve a skalpolás végkimenetele is kétséges, ha nincs megfelelő gyakorlat és türelem. Extrém tuning esetén persze már más a helyzet, akkor tökéletesen járható út lehet a skalpolás, hiszen a garancia elbukása már alapból benne van a pakliban, a fogyasztás nem számít, csak a rekordok megdöntése.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2025. ápr. 9. 17:02
#4

A 200 Wattos power limit kiütésével és 348 Wattra növelésével nyerhető 9% plusz teljesítmény. Számoljunk, mert igazából nem értem ki a célcsoport:

9900X-szel aktív PBO-val 86,2 fok maximummal nézek farkasszemet HWiNFO-ban (5495,6 MHz átlaggal, netezős megszakításokkal, tehát a processzor munka közben állandóan és stabilan a maximum 5650 MHz-re boostol),

  • amit egy 240-es radi hűt mini ITX házban,
  • amin egy 1800 RPM-es AC PWM PST van,
  • aminek van egy 3300 RPM-es változata P12 MAX néven, tehát volna még hova emelni a hűtőteljesítményt.

Ez így összeadva egy baromi könnyen hűthető processzorról ad tanúbizonyságot (és mindezek mellett az, hogy a 9950X3D power limitje 165 helyett 200 Watt nem igazán fogja ezt teljesen felborítani, mikor 95 fok a TjMax).

A sima 1800 RPM-es P12-vel nyertem négy fokot a gyári Lian Li ventihez képest és az már üvöltött a gyengébb teljesítményével, míg ezt alig hallani. Ha belegondolok hogy mennyi teljesítmény lenne még a 3300 RPM-ben, nem igazán látom hol éri meg a delid, mikor egy ATX házban ráraksz egy 360-as radiátort a gyári sapkára és el is lehet felejteni a hőfokokat.

Valaki világosítson fel hogy mit nem látok jól, mert idegesít, hogy valami bizonyára elkerülheti a figyelmemet. Nagyobb megértést szeretnék, nem fikázást. Köszi!

d.v.d
d.v.d
2025. ápr. 10. 16:45

@Geralt_of_Trivia Nem ez az első skalpolt típus, amit árul. Gondolom igény van rá, ő elmonda, hogy ennél ez tuningra annyira nem nyerő, de akinek kell, annak van lehetősége játszadozni. Szal nem árul zsákbamacskát. Miért lenne negatív reklám? El tudom képzelni, hogy vannak páran, akik a cserépkályhát megszégyenítő fűtőértékű 5090(ek) mellé szeretnének egy "hideg" procit.

cathaia
cathaia
2025. ápr. 9. 15:18
#3

Hülyeség, ugyanezt elértem a 7800X3D -vel úgy hogy folyékony fémet tettem a kupakra, ugyanazokat a hőmérsékleteket kaptam mint a skalpoltal kaptak a tesztelők, de láthatóan a skalpoláshoz sem értenek mert melegen kell csinálni és akkor nem reped el a lapka.

Resike
Resike
2025. ápr. 9. 15:08
#2

Még jó hogy forrasztva van ugye...

axe
axe
2025. ápr. 9. 15:08
#1

és? legalább nem kellett lecserélniük a 10éves hűtőt. valamit valamiért

Vissza az oldal tetejére
23 Celsius fokkal alacsonyabb üzemi hőmérsékletet produkál a megskalpolt és tuningolt RYZEN 9 9950X3D - iPon.hu