- In my professional opinion...
Egy feje tetejére állított világból paródiát csinálni azt mondhatnánk, hogy nem nagy kunszt. Abszurd, nevetséges, brutális, hihetetlen vagy „a fene se gondolta volna” eseményekből jó egy órás szórakoztató műsort készíteni lehet akkor is könnyű lenne, ha csak hiradókat, netes videókat, cikkeket és nyilatkozatokat vagdosna össze egy lelkes amatőr. A Netflix azonban úgy gondolta, hogy a rosszat lehet még rosszabbat, a jót jobbá a nevetségest pedig sírva röhögésig fokozni – vagy legalábbis olyan karikatúrává alakítani, ahol a filmet nézve egy-egy pillanatra érdemes megállni, hogy most ez valóban ebben a formában meg is történt, vagy csak hülyéskednek a készítők.
A Black Mirror gárdája pedig úgy tűnik érti a dolgát, mert olyan karaktereket rendeltek hozzá az eseményekhez, akik hősiesen helytállnak és nem röhögik el a szerepüket. Pedig minden okuk meg lenne rá. Az orvos/kutató karakter kiakad, a történész egy valóságot és fikciót összemosó szenilisnek tűnő vénember a pszichológus pedig kimondja azt amit mindannyian sejtettünk: az emberek ostobák.
Persze nem mi, nem én vagy te, hanem ők, a többiek, azok ott.
A film „szakértői” és „átlagember” gárdája éppen ezért szinte bármit megtehet a szerepével. El fogjuk hinni. Hihetőnek tartjuk egy olyan év után, mint a 2020. Ahol szinte bármi megtörténhetett és sztoikus bólintással vagy kínos nevetéssel vettük tudomásul, hogy van lejjebb is, hogy amit el lehet szúrni azt sikerült és, hogy fejlett vagy civilizált(nak mondott) országokban is egyre csak terjedt a káosz.
Hatalmas feszültségek szakadtak fel az USA-ban, a koronavírus világjáró turnéra indult és erről mindenkinek meg volt (van) a véleménye. Tényleg el lehet hinni azokat a mémeket, ahol Isten poénból, Sims jelleggel felpörgette a dolgokat, kiosztott néhány katasztrófát és világ-formáló eseményt, majd miután kiröhögte magát az emberiségen, tévedésből load game helyett quicksave-re nyomott. Mindenkivel előfordult már hasonló, nem igaz?
Egész egyszerűen magával ránt a 70 perces áldokumentumfilm (vagy mockument) és nehéz eldönteni, hogy minek szurkoljunk. Szeretnénk Samuel L. Jacksont „újságíróként” még egy részben nézni, ahogy lehord mindenkit, káromkodik és elemezgeti az eseményeket? Vagy azon szurkoljunk, hogy 2021-ből ne készülhessen hasonló film? Valójában azon is el lehet gondolkodni kicsit, hogy a korábbi évekről vajon nem lehetett-e volna hasonló filmet készíteni. Lehet máshol lenne a hangsúly, és szinte biztos, hogy a világjárvánnyal kevés dolog veheti fel a versenyt hírértékben.
De ha az 5G-s, lapos földes konteókkal átlépünk a szélsőségeket felmutató, érdekszervezeteket bemutató vagy épp az extrém (?) emberi viselkedéseket kifigurázó történetekig, akkor 2020 helyébe bármelyik évet beírhatjuk és legalább ilyen szórakoztató anyagot kapunk végül.
Ezen pedig az sem változtat, hogy a film karakterei direkt túl vannak pörgetve, vér cinikusak vagy ostobák (kinek mi jutott) és ezt a hozzáállást, tapasztalatot mindannyian magunkénak érezzük – valamelyik oldalát biztosan közvetlen közelről láttuk már. Az ismerős keret azonban nyugtalanító is, hiszen a biztonságot, a kiszámíthatóságot nagyon sok féle képen kihúzza a lábunk alól. Lehet ezek soha nem is léteztek, csak szeretnénk, ha úgy lenne. Lehet azzal is beérnénk, hogy egy magasabb erő, egy irányító elme rakjon végre rendet és tök mindegy, hogy Istennek, földönkívülieknek vagy másnak hívják őket. Vagy lehet máris az ördögi összeesküvés eredményeit látjuk zajlani?
Mielőtt elkanyarodnánk összeesküvés elmélet irányba, maradjunk inkább a szórakoztatóiparnál és örüljünk neki, hogy ha másra nem is, de jó egy órányi kikapcsolódásra a Halál 2020-ra pont megfelelő időtöltés. Úgyis annyi minden csapkod össze-vissza a világban, itt legalább 100%-ban biztosak lehetünk abban, hogy amit ki lehet karikírozni, az ki lesz, amiért be lehet szólni, azért be fognak és ami nevetséges, abszurd vagy szánalmas, azon nagyot lehet majd nevetni. Csak nehogy aztán így járjunk.
