Sarah Sallon és kollégái először 2005-ben próbálkoztak egy 2000 évesre datált mag elültetésével, amely legnagyobb meglepetésükre kicsírázott és növekedni kezdett. A Masszáda romjai körül előkerült magból kikelt fácskát Matuzsálemnek nevezték el szakértők az egyik biblia ősatya után, aki állítólag 969 évig élt.

Sallon a jeruzsálemi Hadassah Orvosi Központ orvosa, aki gyógyászati tulajdonságaik miatt kezdett foglalkozni a datolyapálmákkal. A Matuzsálem elültetésekor a kutatócsoport még jobbára próba-szerencse alapon próbálkozott, és annyira nem bíztak a sikerben, hogy nem is igazán vizsgálták meg a magot a mai datolyamagokkal való összevetésben. A váratlan sikert követően azonban úgy döntöttek, hogy megismétlik a kísérletet, és ezúttal szisztematikusan járnak el.

A Héber Egyetem régészei engedélyt adtak Sallon csapatának, hogy növényi magokat keresve átvizsgálják az izraeli ásatásokról származó leleteket. A munka során a kutatók rengeteg magot találtak, és ezek közül kiválasztottak 32 különösen jól megőrződött datolyamagot, amelyeket aztán egy dél-izraeli kibucban ültettek el. Sallon kollégája, Elaine Solowey ültetés előtt vízbe áztatta a magokat, majd kereskedelmi forgalomban kapható növényi hormonokkal kezelte, és megtrágyázta ezeket, összességében tehát semmi sem csinált másként, mint a modern magok ültetésekor tette volna.

A magok közül hat csírázott ki, ezek nagyrészt Masszádából és Kumránból származtak. A magokat egykor tartalmazó gyümölcsök tehát akkoriban fejlődtek ki, amikor a rómaiak Masszádát ostromolták és amikor a holt-tengeri tekercsek íródtak. A kutatócsoport tagjai, és a független szakértők szerint is egészen lenyűgöző, hogy ilyen idős magokból sikerült fát növeszteni, ráadásul rögtön hét alkalommal is. Ez egyben azt is jelenti, hogy ami a datolyapálmákat illeti, az ősi magok révén hozzáférhetővé válhatnak ezek mára kiveszett génváltozatai is, és ezek elterjeszthetők lehetnek a mai fajtákban.

Hogy a datolyapálmák magjai miért maradnak ilyen hosszan életképesek, azt egyelőre senki sem tudja. Az biztos, hogy a magok a sivatagi környezethez alkalmazkodva fizikailag nagyon strapabírók és jól bírják a kiszáradást. Sallon szerint továbbá életképességük megőrzésében az is szerepet játszhatott, hogy ezek a Holt-tenger környékén, a Föld legalacsonyabban fekvő szárazföldi területén vészelték át az elmúlt két évezredet, vagyis a szokásosnál is vastagabb légkör védte őket a kozmikus sugárzás káros hatásaitól.

A kutatócsoport a mai fajtákkal való rokonság feltárása érdekében elemezte a fácskák genomját is. Így kiderült, hogy az ősi magokból kikelt növények eleve igen változatosak: két facsemete az Arab-öböl környékén ma elterjedt, keleti fajtákkal van szorosabb rokonságban, másik kettő az iraki fajtákkal, míg a maradék három a modern marokkói datolyapálmákkal mutat rokonságot (az ősi fák az alábbi családfán lilával vannak jelölve). Az ősi magok egyébként érdekes módon nagyobbak és nehezebbek is a modern változatok magjainál.

Ami a jövőt illeti, a Matuzsálem már elég idős ahhoz, hogy pollent termeljen, és be is poroztak vele egy modern fát, amely datolyákat is termett. A hat újabb ültetésű fa közül ugyanakkor a két nőnemű még nem ivarérett, így az első „ősi” datolyákra egy darabig még várni kell.