Drágulhatnak az okostelefonok, a táblák, a noteszgépek és a játékkonzolok is

A friss elemzés alapján az új büntetővámok jelentős, 20% körüli áremelkedést hozhatnak az említett piacokon az Amerikai Egyesült Államokban.

Drágulhatnak az okostelefonok, a táblák, a noteszgépek és a játékkonzolok is

Az Amerikai Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA) egy érdekes tanulmányt tett közzé, amely arról számol be, milyen hatásai lehetnek a Trump kormányzat által belengetett újabb szankcióknak, amelyek keretén belül 300 milliárd dollár értékű árura vetnék ki a büntetővámokat. A tanulmányt természetesen nem a CTA, hanem egy gazdasági tanácsadó vállalat, a Trade Partnership Worldwide elemzői készítették.

Az elemzésből kiderül, hogy az újabb szankciók, amelyek a telefonokat, a noteszgépeket, a táblagépeket, a játékkonzolokat, valamint a drónokat egyaránt érintik, milyen hatást gyakorolhatnak majd az amerikai végfelhasználói árakra. A Kínából importált telefonok esetében 22%-os drágulásr lehet kilátás, a telefonárak átlagos emelkedése pedig 14% körüli lehet az Amerikai Egyesült Államok területén. Ez azt jelenti, hogy a telefonok átlagosan 70 dollárral kerülnek majd többe, mint most. A helyzet a koreai és a vietnámi gyártással dolgozó gyártók számára viszont előnyös lehet, ezekben a térségekben ugyanis sorrendben 1,8 és 1,2 milliárd dollárral növekedhet az export.

Galéria megnyitásaA Kínából importbált noteszgépek és a táblák esetében az árak nagyjából 21%-kal emelkednek majd, így a noteszgépek átlagosan 120 dollárral, a táblák pedig átlagosan 50 dollárral kerülhetnek többe. A vietnámi export ezen a téren is növekedés előtt áll, méghozzá 220 millió dolláros mértékben, ám Kína domináns szerepét nem fogják tudni átvenni a környező országok, így végül a noteszgépek és a táblák 80%-a továbbra is Kínában készülhet majd. Ennek főként az az oka, hogy Kínában komoly beszállítói lánc épült ki a gyárak környékén, így szinte minden karnyújtásnyira van, ami költséghatékony gyártást eredményez, de ezzel együtt a munkabérek sem jelentenek akkora terhet a vállalatok számára, mint máshol, valamint képzett munkaerőből is bőséges mennyiség áll rendelkezésre.

Pont ezek azok a tények, amelyek miatt Korea és Vietnám nem tudja kiforgatni jelenlegi pozíciójából Kínát, legalábbis az elemzők jelenleg így látják. A gyártás áttelepítése egyrészt költséges folyamat, másrészt később a képzett munkaerőről is gondoskodni kell, ami nem megy egyik percről a másikra: a betanítás folyamata 9 hónap és 2 év közötti időtartamot igényelhet munkafolyamattól függően.

A játékkonzolok és a játéknak szánt drónok esetében várhatóan sorrendben 21 és 20%-os áremelkedésre lehet számítani az amerikai piacon, ha az újabb tarifák életbe lépnek. Az elemzés arról nem adott információt, hogy a felek közötti kereskedelmi csatározásnak milyen globális hatásai lesznek, azaz a többi országban mekkora áremelkedésre számíthatnak majd a vásárlók, de idővel erre is fény derül – legkésőbb akkor, amikor az árak elkezdenek felfelé kúszni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap