Az A–68a jelű jéghegy a monitorozott időszak kezdetei óta a hatodik legnagyobb jégdarab, amely levált a sarki jégtakaróról. A jéghegy önálló életének három és fél évét egy friss tanulmány foglalja össze, amelyben többek közt műholdfelvételek segítségével elemezték a szakértők, hogyan alakult a monstrum sorsa. A legfontosabb eredmény, hogy jéghegy óriási mennyiségű édesvizet juttatott az óceánba Déli-Georgia szigetének közelében, ugyanakkor szerencsére nem károsította a sziget érzékeny partvidéke mentén a tengerfeneket.

Az A–68 2017 júliusában szakadt le a Larsen C-selfről. Ekkor 5180 négyzetkilométer volt a kiterjedése, és mivel majdnem azonnal levált róla egy kisebb darab, a nagyobbat rövidesen „a” jelzéssel is ellátták (a kisebbet pedig „b”-vel jelölték). A jéghegy meglepően hosszú életűnek bizonyult, és jelentős távolságot tett meg. 4000 kilométert sodródott észak felé, így került Déli-Georgia közelébe. Ennek kapcsán a kutatók komolyan aggódtak, hogy a jéghegy egyik nyúlványa kárt tehet az összetett ökoszisztémájú szigetben.

A jéghegyet az idők során öt különböző műholddal követték és vizsgálták (Copernicus Sentinel–1 és Sentinel–3, Terra, CryoSat és ICESat–2). A műholdak révén a kutatók folyamatosan monitorozták a jég vastagságát a jéghegy teljes életciklusa során. Ebből aztán megállapították, hogyan változik a tömege – ami nem volt egyszerű, mivel meglehetősen összetett topográfiával rendelkezett.

Az A–68a önálló létezése első két évében alig vándorolt el keletkezési helyéről, és olvadni is alig olvadt. A helyzet azonban drasztikusan megváltozott, amikor északabbra sodródott, ahol melegebb vizek fogadták. A jéghegy egyébként a jéghegyek egyik gyakori útvonalát követte, így viselkedése támpontot adhat a jövőbeni hasonló jégdarabokkal kapcsolatban is.

Az A–68a vastagsága leszakadásától 2021 elejéig 235 méterről 168 méterre csökkent, ami 32 százalékos teljes veszteséget jelent. Az olvadás java ráadásul az utolsó időszakban történt, amikor a vízvesztés és a jéghegy haladási sebessége is felgyorsult. A gyors olvadásnak köszönhető, hogy mire a már említett szigethez ért, nem nyúlt annyira mélyre, hogy elérje a tengerfeneket. A szakértők attól tartottak, hogy ha ez mégis megtörténik, elakad, és akadályozhatja a pingvineket és más állatokat költőhelyük megközelítésében, valamint akár az óceáni áramlatokat is megváltoztathatja.

A tengerfenék elérése nem sokon múlott, a szigethez érve a jéghegy mélysége 141 méter volt, a tengerfenék pedig átlagosan 150 méter mélyen húzódik. Azonban ez is elég volt a katasztrófa elkerüléséhez, amit segített, hogy időközben a monstrum jelentősen szét is töredezett, így eleve csökkent az esetlegesen elakadó darabok nagysága.

Ezzel együtt a sziget közelében 168 milliárd tonna tápanyagokban gazdag édesvíz került a tengerbe a jég anyagából. Ez 61 millió olimpiai úszómendence vízmennyiségének felel meg, ami bizonyosan hatással van a helyi élővilágra. Hogy milyen hosszabb távú hatásai lesznek az olvadásnak, azzal kapcsolatban egylőre nincsenek konkrét adatok, de a szakértők szerint nagy mennyiségű hideg, tápanyagokban gazdag víz a helyi áramlatokra és a táplálékláncra is átfogóan hathat. Hogy ebből mennyi lesz pozitív és mennyi negatív hatás, azzal kapcsolatban azonban alaposabb vizsgálatokra lesz szükség, mondják a kutatók, akik már dolgoznak is a sziget és környéke hosszú távú megfigyelésén.