16:10 képarányú 22 inches monitorok

Ma 16:10 arányú 22 inches kijelzőkkel foglalkozunk, méghozzá a HP LA2205wg, az LG W2286LP és a Samsung B2240W modelljével.

16:10 képarányú 22 inches monitorok

1. Bevezető

Ma olyan 22 inches kijelzőkkel foglalkozunk, melyek a 16:10-es képarányú monitorok táborát gyarapítják. Ezek a kijelzők az újabb 16:9 szabványú monitorok miatt egyre inkább háttérbe szorulnak, pedig megvannak a maguk előnyei, nem véletlenül esküsznek még sokan rájuk. Az egyik például a nagyobb pixelméret, hogy ne kelljen nagyító az olvasáshoz és az a plusz fél inch (az 1920*1080-as 22-esek valójában 21,5-esek). Szokás szerint három monitor vendégeskedett nálunk, a HP LA2205wg, az LG W2286LP és a Samsung B2240W. A kijelzők nem teljesen ismeretlenek számunkra, a monitorok szériái közül már egyet-egyet leteszteltünk korábban, de a 22 colos méret eddig mindig elmaradt, amit most bepótolunk. A készülékadatok a szokásos táblázatban láthatók:

[link target="_blank" href="/_userfiles/Image/Terrayon/92%20-%2022%20colos%20monitorok/tablav+.png"]

[/link]

2. HP LA2205wg - Áttekintés

HP LA2205wg

A HP-Compaq duó eme szériájával csak nemrég ismerkedtünk meg. A 24 colos modellről már tudjuk, hogy formatervezése szép, remek állvánnyal rendelkezik, viszonylag keveset fogyaszt, de képminősége nem kiemelkedő. Nem véletlen tehát, hogy hasonlóakra számítottunk a teszt előtt a 22 colos változatnál, bár már többször előfordult, hogy szérián belül nagyobb eltéréseket tapasztaltunk. De hát pont ezért foglalkozunk ennyi kijelzővel, nemsokára kiderül mire jutottunk.

A monitor dizájn szempontjából teljesen ugyanolyan, mint nagytestvére. A komoly forma és az ezüstös színhasználat a prémium kijelzők közé valónak mutatja az LA2205wg-t, legalábbis ami a küllemet illeti. A sokat ígérő szálcsiszolt alumíniumborítású káva továbbra is nagy kedvencünk, a matt fekete színezéssel pedig egy igen jól eltalált színkombinációt sikerült összehozni. Az összeszerelés minőségére sem lehet panasz, a készülék határozottan masszív érzetet kelt az emberben, a felhasznált műanyagok kellően vastagok ehhez, bár a káva állítgatása közben egy kis nesz is hallható.

A nagyméretű nyomógombok a káva jobb alsó sarkában foglalnak helyet, melyek közvetlenül sorakoznak egymás mellett, ennek ellenére jól kitapinthatók. Amikor ezeket használjuk, olyan érzésünk támad, hogy egy kivételesen jó monitor van előttünk, hiszen mi más lehetne, amikor az ilyen apróságokra is ekkora gondot fordítanak. Azért, hogy ne csak verőfényes napsütésben lássuk ezeket, a gombok jól látható piktogramokat is kaptak, megvilágítást viszont nem, de ahogy említettük még szürkületnél is könnyű ezeket kitapintani, mely a négygombos egyszerű menüvezérlésnek is köszönhető.  Pont ezért viszont gyorsgombok terén nem nagy a választék, csupán bemenetváltás van, a DisplayAssistant szoftveres menü viszont kárpótol minket a hiányosságért, ez pedig a lemezmellékleten található. A halványzöld állapotjelző led használat közben nem bántóan fényes, de akiket mégis zavarna, azok letilthatják a menüben.

A 22 colos kijelző szintén a gyártó újfajta állványát kapta meg, amit rácsúsztatni sem kell a monitorra, ugyanis már előre összeszerelve találjuk meg a dobozban. Igaz, hogy ez is tudja az összes ergonómiai trükköt, amire egy prémium állvány képes lehet, annak viszont örültünk volna, ha egy kicsivel kevesebb helyet foglal asztalunkon. A helyzet azért még így sem vészes, ahhoz képest, hogy betonstabil vele a monitor, ez a kis apróság megbocsájtható neki. A panel bólogatási tartománya bőséges, nemcsak 30 fokban felfelé, hanem 5 fokban lefelé is hajlandó elmozdulni, a panel dőlésszögét tehát összesen 35 fokban lehet változtatni. Bár nem látszik rajta, a talpat forgatni is lehet +/- 170 fokban, és ezúttal nemcsak a nyakrész, hanem az egész állvány forog. A monitor a porté módot is támogatja, ami böngészéskor és állóképek megtekintésénél lesz hasznunkra. Annak külön örültünk, hogy a panel elforgatása közben a kijelző nem akad, valamint a vízszintes és függőleges pozíciók is stabilak.

Természetesen az egyik legfontosabb ergonómiai képesség, a magasságállítás sem maradhatott ki, ezt a monitor szintén széles tartományban képes megtenni, így rendkívül mélyre engedhetjük le, szinte belenyomhatjuk az asztalba.

A monitor állványa rendkívül széleskörűen testreszabható, de ha mégsem szeretnénk kihasználni képességeit, akkor a panelt falra is felrakhatjuk, a felfüggesztési lyukakhoz az állvány eltávolítása után férhetünk hozzá. A csatlakozók környékén a DVI, VGA és DispalyPort bemenetek találhatóak, de lehet, hogy utóbbi helyet jobb lett volna az elterjedtebb HDMI-t használni. Bár 16:10 arányú monitorról van szó, ennek ellenére is jól jött volna egy ilyen, mert így átalakító nélkül is tudnánk szükség esetén például konzolt csatlakoztathatni hozzá. A video bemenetek kezelése a gyártó szokása szerint nagyon intelligens módon történik. Megadhatjuk az elsődleges bemenetet (így bekapcsoláskor onnan kezdi a keresést) és azt, hogy amikor megszűnik a jel, egyáltalán keresésbe kezdjen-e a monitor. Hasznos figyelmesség még, hogy oldalt két USB csatlakozó is van, melyek a pendrive-ok és egyéb perifériák csatlakoztatását könnyítik meg. A kijelző beépített hangszórókkal nem rendelkezik, de opcionálisan vásárolhatunk hozzá. A monitorhoz az összes szükséges kábelt megkapjuk a DisplayPortos kivételével (DVI, VGA, USB és tápegység madzag), plusz a lemezmellékleten a drivert, a szoftveres menükezelőt és egy porté szoftvert is találunk (ez utóbbi csupán a kép -90 fokos elforgatását teszi lehetővé).

3. HP LA2205wg - OSD és Képprofilok

OSD

A kijelző menürendszere már régóta változatlan, de ami egyszer bevált, azt kár is lenne lecserélni. Igaz, hogy a szöveges felsorolás egy-egy apró piktogrammal kiegészítve nem nyújt nagy látványt, de az elrendezés átlátható és logikus, és szerintünk ez a legfontosabb.

Az OSD különleges képességei a következők: Rotate OSD (a menü elforgatása porté módhoz), Dynamic Contrast Ratio (dinamikus kontraszt), Bezel Power LED (az állapotjelző letiltása). A Video OverDrive opciót nem találunk a menüben, a monitor ugyanis 5ms válaszidővel rendelkezik, tehát nincs benne gyorsítás.

Képprofilok

A színprofilok helyzete változatlan, a gyártó ezúttal sem a különleges képprofilokkal próbál rajongókat toborozni a monitoraihoz, azok ugyanis nincsenek neki. Mindössze az alapvető képbeállításokat (fényerő, kontraszt) és a színhőmérsékletet van lehetőségünk megváltoztatni, a menüben az 5000K-Warm, 6500K-sRGB, 9300K-Cool, és Custom (Egyéni) sémák állnak a rendelkezésünkre.

A gyári sémák színhőmérséklete nagyjából az ígért értékeket hozzák, de a valós színvisszaadásra való törekvésük itt nagyjából ki is merül. A gamma értéke ugyanis mindegyik profil esetén alacsonyabb a kelleténél (2,2 lenne az ideális). Ez kissé „tejfölös” képet szokott eredményezni, és ha ez önmagában nem lenne elég, még a fényerőt is túlzásba vitték, ezzel együtt pedig már érdemes a beállításokra időt szánni. Különösen a színeltérések miatt ajánlott ezt megtenni, a 6 fölötti átlagos delta már szemmel látható eltérést jelent, a grafikonokon pedig jól látható, hogy nem egy szín esetén háromszor ekkora eltérés is előfordul, tehát van mit javítani a képen. Ha eltekintünk a számadatoktól, a monitoron csak annyit látunk, hogy a kép világos és a profilok képe erősen a kék tónusba húz. Még a 6500K is kékebb a kelleténél, de ez szerencsére orvosolható azzal, hogy némileg csökkentjük a kontrasztot, így a színtorzulás mindegyik sémánál elkerülhető.

Egyedi beállításokkal megint szép eredményre jutottunk, de fontos kiemelni, hogy a beállított gammát kalibráló gép nélkül nehéz lenne ellenőrizni, ezért segítségül megadjuk a tesztpéldány beállításait. Hangsúlyozzuk, hogy ezek az értékek példányonként és videokártyánként változhatnak, de kiindulási alapnak jók lehetnek.

4. HP LA2205wg - Képminőség

Képminőség

Ahogy említettük, a monitor alaphelyzetben túlzásba viszi a kontrasztot, ami a színprofiloktól függetlenül kékes tónust eredményez. Miután korrigáltuk ezt, ehhez igazítottuk a színhőmérsékletet is. Tapasztalataink alapján nem ajánlott a kontrasztértékkel babrálni, mert bármilyen irányban változtatunk rajta, az hatással lesz a színhőmérsékletre is. A monitor színhűségét az adott kontrasztértékhez igazítva rendben találtuk, a színátmeneti gradienseken mindössze enyhe sávosodás volt látható, de ezt használat közben nem lehet észrevenni. A kontrasztskálán a két legsötétebb szürke elem már nem látható, és a legvilágosabb is csak akkor, ha kifejezetten ezt keressük. Az adott beállításokkal a monitor a specifikációban megadott fényerőt nem tudta elérni, de a fehér képernyőn mért 193 cd/m^2 fényerő még nappal is elegendőnek bizonyult. A legsötétebb fokozaton ugyanez 40 cd/m^2 volt, ami egy teljesen sötét szobában lesz hasznos.

A kijelző digitális (DVI) bemenetén tökéletes szövegmegjelenítésnek voltunk tanúi, és a VGA bemenet sem elvetendő, mert csak alig volt homályosabb nála. A video bemenetek eltérő képbeállításokat használnak (fényerő, kontraszt, színhőmérséklet), ami jól jön olyankor, amikor a monitort egyszerre több számítógéppel szeretnénk használni.

Az alacsony felbontások közül az 1440*900 és 1280*1024 képméretek azok, melyek minőségével igazán elégedettek voltunk, az 1024*768 pedig a legszebb az összes közül. Az 1280*800 már csúnyácska, ezért ezt jobb kerülni, az 1152*864 minősége közepes. A monitor skálázási képessége tehát kissé vegyes, de a gyakran használt felbontások szépek, ezért elégedettek voltunk vele. A képarány kezelés szintén dicséretre méltó, a teljes képernyős (Fill To Screen) és arány megtartásos (Fill To Aspect Ratio) megjelenítés közül elég, ha utóbbit kiválasztjuk, onnantól kezdve a monitor minden esetben helyes képarányt alkalmaz, ráadásul az 1280*1024 képméretet is helyesen kezeli (és nem 4:3-nak, ahogy sok monitor).

A kijelző látószögei egyáltalán nem rosszak, úgy tűnik, a széria tagjai közt mégis van némi különbség. Oldalról minimális sárgulásra kell számítani, de ez alig észrevehető, az enyhe kontrasztcsökkenés és sötétedés pedig szintén nem zavaró. Felülről látható igazán nagy javulás a 24 colos típushoz képest, ahol a kontrasztvesztés már egyáltalán nem vészes, a kép alig változik meg. Alulról szintén nem rossz a helyzet, csak 5-6 fokban kezdődik meg a színtorzulás. Kijelenthetjük, hogy a kijelzőnek összességében széles betekintési szögei vannak, így még akkor sem jön zavarba, ha néhányan körbeüljük.

A monitor háttérvilágítása szabad szemmel tökéletes, a fényképeken látható enyhe foltosodásból a valóságban semmi sem látszik. Bevilágításokkal szintén nem kell számolni, a kijelző háttérvilágítása szép homogén. A fekete képeken látszik igazán, hogy a betekintési szögeknek milyen hatása van a fekete színre: vertikálisan enyhe kékesedés, horizontálisan kis szürkésedés figyelhető meg. Ez normál használatnál nem ennyire látványos, extrém helyzetben előjönnek az említett elszíneződések, de egy TN paneles monitornál ez még jónak számít.

A készüléktől válaszidő-gyorsítás híján nem várhatunk extrém sebességet, de ahhoz képest, hogy 5ms válaszidővel rendelkezik, igazán büszke lehet magára, mert használat közben csak alig látszik rajta némi utánhúzás. Gyorsabb mozgásnál természetesen láthatunk enyhe elmosódást, de a kijelző még ezzel együtt is a jobbak közé tartozik, különösen, hogy bemeneti késése is rendkívül kicsi, ami a közvetlenségnek tesz jót (gyorsan tudunk célozni játékokban).

A HP-Compaq 22 colos monitora egy kicsit javított a széria legutóbbi megítélésén, hiszen ez a modell már filmnézésre is sokkal alkalmasabb, mint a 24 colos típus.

Most pedig lássuk tesztünk következő szereplőjét, az LG 22 inches monitorát.

 

5. LG W2286L - Áttekintés

LG W2286L

Második tesztalanyunk az LG berkeiből érkezett. A típus szintén 16:10 képaránnyal rendelkezik, de már ledes, és a széria extráit is tudja. A fényérzékelő szenzor, érintőgombok és a menü különlegességei (Ez Zooming, Cinema Mode) hasznos kiegészítői a monitornak.

Az egyhangú fekete monitorok tengerében mindig örülünk annak, ha egy kicsit variálnak a színekkel, a fényes fekete káva szélén látható krómcsík feldobja a látványt, a nyakrész vöröses árnyalata pedig jól illik a képbe. A W2286L típus esetében a formaterv sem rossz, a monitor nyaka ötletesen illeszkedik a talprészhez. A gyártó W86 sorozatát egészen nyugodtan nevezhetjük dizájnmonitornak, és a legjobb az egészben, hogy a szép küllem mellé rendes anyaghasználat is társult. A minőségérzet ugyanis a káva fogdosása után is megmarad, hiszen a kijelző megépítése során kiváló anyagokat használtak fel. A monitor egyébként nagyon vékony, ami a helytakarékos LED-es megvilágításnak és a külső tápegységnek köszönhető, az viszont kicsit sajnálatos, hogy a kijelző vezetékei merőlegesen csatlakoztathatók, emiatt nem tudjuk teljesen a falhoz tolni.

A menüvezérlő érintőgombok eme fajtáját már nem egy LG kijelzőnél láttuk viszont, melyekkel jó tapasztalataink voltak. Ezek megfelelően reagálnak, sőt a Live Sensornak hála a megvilágításuk bekapcsol, mielőtt még megérintenénk őket, ezzel elkerülhetjük, hogy sötétben rosszat nyomjunk meg. Ez egy igen hasznos funkció és a Smart menüben kapcsolható be. Persze, azért léteznek ennél jobb megoldások is, de ha valaki jobban szeret kattintgatni, annak ott a szoftveres menüvezérlés is (forte-Manager), melyet a driverek társaságában a telepítő CD-n találunk meg. Az állapotjelző led a bekapcsoló érintőgomb fölött található, halvány vörös fénye feldobja a látványt, de le is tilthatjuk, ha zavar minket. Az érintőgombok ledjei mindenképpen kialszanak, ha nem használjuk őket, majd kivilágosodnak, amikor közelítünk feléjük. A szomszédságukban található a fénymérő szenzor, ami az automatikus fényerőállításhoz szükséges, ez a kijelző fényerejét szabályozza, de ezzel később még foglalkozunk. Gyorsgombokból nem kapunk sokat, fényerőszabályzásra nincs lehetőség (ezt egyébként elvégzi helyettünk az automata szabályzás), csupán a Smart, FüN, f-engine almenükre és a bemenetváltásra kapunk egy-egy gyorsgombot.

A kijelző egyszerű állvánnyal rendelkezik, tehát nagy csodát nem várhatunk tőle, mindössze bólogatásra képes, nagyjából 0 és 15 fok között, ami valljuk be, nem sok. Az összeszerelés során körültekintően kell eljárni, mert a talp bizony szorul, és nem árt, ha egy csavarhúzót is segítségül hívunk hozzá. A már összeállított állvány stabilitása jó, a káva nem inog túlzottan (kicsit azért igen), az asztalon való elcsúszást pedig tökéletesen megakadályozza a talp gumi bevonata. A fix magassággal még elégedettek voltunk, bár mi egy kicsit alacsonyabbhoz vagyunk szokva, de még így sem volt kényelmetlen használni a monitort. Az elforgatás lehetőségét kicsit hiányoltuk, tekintve, hogy árban ez nem nagy tétel, de a kijelzőnek ne legyen ennél nagyobb hiányossága.

Lássuk a monitor hátlapját. Felfüggesztési lyukak híján nem tudjuk falra szerelni a kijelzőt, erről tehát le kell mondanunk, bár egy dizájnmonitort többnyire úgyis az asztalon tartunk majd. A video bemenetek terén viszont nem spóroltak, a négy csatlakozóból kettő HDMI, egy DVI és egy VGA bemenet is a rendelkezésünkre áll. Ezeken felül a monitoron egy fejhallgató kimenet is helyet kapott, ezen a HDMI bemenet audio sávja szólalhat meg. Egyetlen észrevételünk ezzel kapcsolatban, hogy jobb lett volna ezt oldalra tenni, hogy ne kelljen hátul kotorászni. Ha az éppen használt video bemeneten megszűnik a jel, a monitor azonnal keresésbe kezd, és az automatikus jelváltást kikapcsolni sem lehet (ez néha hasznos, máskor idegesítő). A monitor beépített hangszórókkal nem rendelkezik és opcionálisan sem lehet rendelni hozzá. A kellékekkel viszont nem fukarkodtak, a dobozban megtalálható a használati útmutató, DVI és D-Sub madzag, kábel gyűrű (ezzel a vezetékek elrendezése lesz könnyebb), tápegység kábel és a külső tápegység.

6. LG W2286L - OSD és Képprofilok

OSD

Képernyőmenü gyanánt a gyártó régebbi OSD-jét kapjuk, melyben az OK gomb nyomkodásával lépkedhetünk, és a nyilakkal változtathatjuk az értékeket (tehát fordítva, mint ahogy ezt először gondolnánk). A főmenü a szokásos fényerő, kontraszt, színhőmérséklet beállításokkal rendelkezik. A kijelző színhőmérsékletét négy fokozatban állíthatjuk be 6500K és 9300K között, elérhető továbbá az sRGB szabvány és az egyedi, színcsatornánkénti beállítás is.

A képernyőmenü extrái közt a megszokott funkciókon kívül a következők vannak:

Fün almenü:

[list type="unordered"]

[*]A „4:3 in wide” képarány kezelési funkció hasznossága az olyan régi játékoknál nyer különösebb jelentőséget, melyeknél szélesvásznú monitoron torz a kép, vagyis nem támogatják a 16:9 vagy 16:10-es felbontásokat. Ennek segítségével oldalról nyomhatjuk össze a képet, így érve el a rendes 4:3 arányt (erről bővebben a képarány kezelésnél).

[*]A „Photo Effect” fényképek nézegetésekor lehet hasznos. Három opció közül választhatunk: Gaussian Blur (mely némileg elmossa a képet), Sepia és Monochrome (utóbbi kettő adja magát, barnássá vagy fekete-fehérré tehetjük vele a képet).

[*]Az „Ez Zooming” eggyel alacsonyabb felbontásba teszi nekünk az asztalt, ami azért hasznos, mert így a monitor gombjával, gyorsan tudunk „nagyítani”.

[/list]

Smart almenü:

[list type="unordered"]

[*]A „Cinema Mode” internetes videók nézegetésekor lesötétíti az ablakon kívül eső területeket, hogy figyelmünket a lényegre terelje. Ez csak a forte-Manager telepítésével működik, de nem automatikusan. Aktiválása után a zöld színű egérkurzorral keretezhetjük be a képernyő megfelelő területét.

[*]Az „Auto Bright” a kijelző szenzorjával a környezeti fényt méri, és ennek megfelelően állítja be a képernyő fényerejét, továbbá a képernyőn látható világosságot is figyelembe veszi (pl. megnyitunk egy fehér ablakot, ilyenkor kicsit lesötétíti a képet). Hasznos funkció, de jobb lenne, ha csak a környezeti fényerőtől függne a monitor fényereje.

[*]A „Time Control” egy olyan időzítő, mely beállítástól függően 1 vagy 2 óránként figyelmeztet minket a pihenésre (elsősorban irodai dolgozók számára készült).

[*]A „Live Sensor” bekapcsolásával a menükezelő érintőgombok világíthatóak ki még azelőtt, hogy hozzájuk érnénk, így könnyítve meg a gyors beállításokat.

[/list]

Végül az almenüben szereplő összes funkciót egyszerre ki- vagy bekapcsolhatjuk, ehhez mindössze a Smart módot kell átállítanunk.

Képprofilok

A monitor Normal és Internet képprofiljai szemre nem rosszak, a színhőmérséklet megfelelő, csupán a túlzásba vitt fényerő az, amit felróhatunk nekik. A Movie séma filmeknél valóban előnyt jelent, de hamar ráunhatunk a kékes tónusra, ha a valós színvisszaadást kedveljük. Az enyhén rikító színek és az eltúlzott kontraszt is csak rövidtávon látványosak, így ezek miatt leginkább csak színtorzulás látható. A Demo profil egy fél képernyős összehasonlítás a Normal és Movie sémák között, „ilyen volt, ilyen lett” alapon megnézhetjük, hogy mit csinál a színekkel. A monitor f-engine színkezelő motorja csak kézi beállításokkal képes igazán javítani a vizuális élményen. Ezt egyéni (User) módban tehetjük meg, ahol többek között lehetőségünk van az ACE és RCM képjavító funkciókat is saját kézzel beállítani.

Ha a méréseket is megnézzük, akkor jól látható, hogy a színeltérések miatt érdemes kísérletezni a monitor beállításaival. A cél a 6500K, 120 cd/m^2, 2.2 gamma és egy lehetőleg 2.0 alatti deltaE érték, ha ez utóbbi is teljesül, akkor már nincs szemmel látható színeltérés sem.

Kalibrálással természetesen helyrehozható a kép, így már semmi kifogásunk nem volt vele, a grafikonon látható, hogy a színeltérések ritka alacsony értékeken vannak.

7. LG W2286L - Képminőség

Képminőség

A monitor képminőségével ezúttal elégedettek voltunk, a színekkel, az élességgel, nagyjából mindennel. Az pedig külön öröm, hogy a ledes háttérvilágítás ellenére nem kell sokat bűvészkedni a színekkel sem, nyoma sincs fakó pirosnak és bántó kékes beütésnek, ami a legtöbb ledes monitort sújtja. Kis sávosodás azért látható a színátmeneti gradienseken, de ennél nagyobb bajunk le legyen, ez csak különleges helyzetekben látható (pl. monokróm képeknél, amikor egy bizonyos szín árnyalatai váltakoznak). A kontrasztskálán csak a legsötétebb és legvilágosabb szürkeárnyalat nem látható, de ez még nem okoz tragédiát sötét jeleneteknél, amikor filmet nézünk. A készülék fényerőtartaléka egyébként megfelelően nagy, ami ilyen kis fogyasztás mellett dicséretes. A fényerő 77 és 248 cd/m^2 között skálázható, tehát még éppen elég sötétre állíthatjuk, ha gyér megvilágítású szobában szeretnénk használni a monitort.

A szériánál korábban látott homályosságnak már nyoma sincs. A három digitális csatlakozón és a VGA bemeneten is tökéletesen éles a kép, tehát a monitornak összesen négy kiváló bemenete van.

Ami az interpolációt illeti, a monitor nem minden felbontáson egyformán jó, de így is akadnak szép számmal olyanok, melyeken a kijelző képe szép marad. Az 1440*900, 1024*768 és 1152*864 képméretek feltűnően szépek, ezért ezeket bátran elővehetjük sebességnövelés céljából (ha nem bírná videokártyánk szuflával), és még az 1280*1024 minősége sem rossz, ezért ezt is elővehetjük e célból. Az 1280*800 minősége gyengébb az áltagnál, ezért ezt nem ajánljuk, de a fenti felbontásokkal már bőven lehet játszani, összességében tehát elégedettek voltunk a kijelző skálázási képességével. A képarány kezelés sajnos csak a 4:3-ra terjed ki, mely annyit tesz, hogy a készülék a képet oldalról összenyomja, amikor átváltunk. Ennek megfelelően a 4:3-as felbontások torzításmentesek, az 1280*1024 viszont (5:4-esről lévén szó) kicsit torz.

A monitor betekintési szögei szintén nem rosszak, így a társas filmnézésnek sincs semmi akadálya. Oldalról látható a „kötelező” enyhe sárgulás, de egyéb színtorzulásra nem kell számítani, így a kép nemcsak szemből, hanem oldalról is nagyon jól olvasható marad. Felülről már kontrasztszegényebb a képernyő, de a helyzet korántsem súlyos, alulról pedig 4-5 fokban kezdődik meg a színtorzulás, tehát szemből nézve a képernyő teteje, közepe és alja is egyforma marad.

A fekete képeken is jól látszik, hogy a monitor ledes háttérvilágítása szép homogén, nem láthatunk semmilyen foltosodást vagy bevilágítást. A fekete sötétsége szintén jó, mely az egyenletes megvilágításnak is köszönhető, a fekete képernyőn ugyanis nincsenek világosabb foltok. Legfeljebb az érzékeny fényképezőgép tud rávilágítani az apróbb hibákra, de ezek szabad szemmel nem látszanak.

Játékok alatt is elégedettek voltunk a monitorral, az utánhúzása minimális, de a figyelmesebbek a túlvezérlésből fakadóan némi fehér szellemképet már észrevehetnek a kijelzőn. Bár léteznek ennél még gyorsabb (és túlvezérlési hibától mentes) monitorok is, mégis nagyon elégedettek voltunk vele, mert játék közben ezt az apróságot nem lehet látni. Az overdrive egyébként kikapcsolható, szabályozni nem lehet (amivel megtalálhatnánk az ideális középutat), de az enyhe túlvezérlési hibát valószínűleg senki nem tartja majd akkora problémának, hogy emiatt kapcsolja ki a gyorsítást. A monitor bemeneti késése nagyon kicsi, már csak ezért is melegen ajánlott játékra.

Az LG monitorában pozitívan csalódtunk, a W2286L típus azoknak készült, akiknek fontos a jó képminőség, a sok bemenet, továbbá játszani is akarnak, és ezeket teljesíti a monitor.

Végül lássuk tesztünk harmadik szereplőjét, mely a Samsungtól érkezett hozzánk.

 

8. Samsung B2240W - Áttekintés

Samsung B2240W

Végül lássuk, mit tud felmutatni a Samsung 16:10 arányú ledes kijelzője, vagyis a B2240W, melynek különlegessége, hogy egy jól konfigurálható állvánnyal rendelkezik.

A kijelző a Samsung series 40 sorozat jellegzetességeit hordozza magán, az egyetlen említésre érdemes momentum, az a panel körüli káva, mely a szokásosnál kicsit vékonyabb. A monitor tehát nem vonultat fel különleges formai bravúrokat, ránézésre csupán egy átlagos darab, de a szolid küllem bizonyára tetszeni fog a konzervatív ízlésű felhasználóknak. A készülék fekete, így a port sem gyűjti annyira szorgalmasan, de a káva matt fényezésen az ujjlenyomatok egy kicsit még így is meglátszanak. Az anyagminőséggel elégedettek voltunk, a felhasznált műanyagok kellően vastagok ahhoz, hogy a monitor ne recsegjen tapogatás közben.

A monitor menükezelő nyomógombjai a panel alján találhatók. Ezeket csak fényes nappal tudtuk igazán jól használni, szürkületnél már kényelmetlen kitapintani őket, mert közel vannak egymáshoz. Bár piktogramok is segítenek a tájékozódásban, ezek csak erős fényben látszanak, ezért kénytelenek voltunk a gombokból kiálló dudorokra hagyatkozni. A kemény nyomáspontú gombokat így sem nagy élmény használni, mert nyomkodás közben kellemetlen kattogó hangjuk van. Még jó, hogy a gyártó ezúttal is mellékelte szoftveres menükezelőjét (MagicTune), ennek hála, a gombokat akár el is felejthetjük. A gyorsgombok miatt mégis hasznosak lehetnek, a legfontosabb funkciók ugyanis így gyorsabban elérhetők: lehetőségünk van bemenet váltásra, fényerőállításra és egy tetszőleges gyorsgombot is beállíthatunk. Az állapotjelző kék fénye nem túl erős, ezért nem is zavart minket, de ezt halványítani vagy letiltani nem lehet a menüben.

A Samsung B2240W típusú monitora HAS típusú állvánnyal rendelkezik, ami annyit tesz, hogy magassága állítható, támogatja a porté módot, és az állvány talpa is elforgatható.  A konfigurációs lehetőségek tárháza tehát igen széles, az pedig különösen tetszett nekünk, hogy a magasságot kellően alacsonyra és magasra is beállíthatjuk, ráadásul alul rögzíteni is lehet ezt.

A robosztus állvány igen stabilan képes megtartani a monitort, és az összeszerelés is könnyen megy, a kör alakú talpat az előre elhelyezett csavarral tudjuk rögzíteni. Az állvány talpa +/- 45 fokban forgatható el, mely ugyan szűkebb intervallum a teljes körös elforgatáshoz képest, de még ezzel is lehet kezdeni valamit. A porté mód megfelelő ellentartással forgatható el, így a kijelző függőlegesen is képes stabil maradni, a telepítő lemezen pedig a MagicRotation szoftver is megtalálható, mely elforgatja a képet, ami jól jön, ha videokártyánk drivere ezt nem támogatja (de ez már nem szokott előfordulni). Természetesen a panel bólogatásra is késztethető, melyről nincsenek pontos adatok, de a kijelző erre nagyjából -5 és 20 fok között képes, ami minden helyzethez elég.

Bár a kijelző állványa sokat tud, aki ennek ellenére falra szeretné feltenni a monitort, megvan rá a lehetősége, mert a készülék a fali konzolokat is támogatja, a felszereléshez csupán el kell távolítanunk az állványt. A csatlakozók táján mindössze egy DVI és egy VGA bemenet található, HDMI nincs rajta. A kellékek között azonban megtalálunk mindent, amire szükségünk lehet, a DVI és VGA kábeleken kívül még hasznos szoftverek is járnak a kijelzőhöz, úgymint a MultiScreen képernyőfelosztó, valamint az említett MagicTune és MagicRotation alkalmazások.

9. Samsung B2240W - OSD és Képprofilok

OSD

A monitorban a gyártó megszokott fekete-szürke színű grafikus képernyőmenüje található, ami átlátható, lehetőségeit pedig tematikusan elválasztva találjuk meg benne.

A menü extrái közt a régebbi hasznos funkciók mellett az újdonságok is felbukkannak. A már megszokott kikapcsolás időzítőt és ColorEffect-et ismerjük, utóbbi Grayscale, Green, Aqua, Sepia módjai fényképek megjelenítésénél lehetnek hasznunkra, ha unatkoznánk. A MagicColor színkezeléssel a kék és zöld alapszíneket tudjuk teltebbé varázsolni, de mesterkélt színeket okoz, ezért a valódi megjelenítést kedvelőknek nem ajánlott, a látványos extra inkább filmeknél jöhet jól. A PC/AV mode AV állásnál a képernyő közepét nagyítja fel számunkra, kissé homályos megjelenítés mellett, továbbá a PC módtól eltérő képi beállításokat (szín, fényerő, stb.) használ. Az egyedi gyorsgomb (Customized Key) beállításánál a következők közül választhatunk: MagicBright (képprofil váltás), Image Size (képarány kezelés módja), és a nemrég bevezetett MagicAngle és MagicEco. A MagicAngle segítségével a panel látószögén javíthatunk aszerint, hogy milyen irányból szeretnénk nézni a monitort. Nagy csodára ne számítsunk, de tény, hogy bizonyos helyzetekből javíthatunk a képminőségen, ám cserébe az ellenkező irányból lesz csúnya a kép. Ez egy kényszermegoldás, de néha azért hasznát vehetjük. A MagicEco-val a fényerő értékét állíthatjuk be fixen 50, 75, 100%-os értékre, aminek nem sok haszna van, hiszen a fényerőt eddig is lecsökkenthettük, ha akartuk. A gombismétlés sebességét is beállíthatjuk, ami a hosszú listás tallózásnál lehet hasznunkra.

Képprofilok

A MagicBright képprofilok színhelyességét ezúttal is megvizsgáltuk, a diagramokon a Standard, Game, Cinema és Dynamic Contrast értékei láthatók.

A grafikonok szerint a képprofilok gamma értéke nem mindig ideális és fényerejük is túl magas, de a színeltérések ezúttal nem vészesen rosszak. A Standard és Game sémák ránézésre egyáltalán nem csúnyák, sőt, akár változtatás nélkül használhatnánk velük a kijelzőt, ha nem törekednénk arra, hogy a legtöbbet kihozzuk a monitorunkból. A Cinema mód csak filmek alatt szép, szövegszerkesztésnél már zavaróak a rikító színek és a kellemetlen élesítés, ráadásul ilyenkor érthető módon a színeltérések is tovább romlanak, így távolabbra kerülünk a valós színmegjelenítéstől. A Dynamic Contrast profil képminősége ezúttal tűrhető, ezzel kihasználhatjuk a monitor virtuális kontrasztját, de ahogy mindig, most is inkább egyéni kísérletezésre buzdítjuk olvasóinkat, és egy jól beállított fix kontrasztértéket ajánlunk.

A kalibrálással remek értékeket sikerült kinyerni a monitorból. Nemcsak az átlagos eltérést, hanem a legnagyobb deltát is sikerült szépen leszorítani, de ezek csak adatok, lássuk, milyen a monitor képe a gyakorlatban.

10. Samsung B2240W - Képminőség

Képminőség

A kijelző színeivel elégedettek voltunk, mert kellően élénkek és a ledes háttérvilágítás ellenére nincs kékes tónus, amit javítani kellene, ráadásul a színátmeneti gradienseken sávosodást sem vettünk észre, ami dicséretes. A kontrasztskála elemei közül a csak legsötétebb bújt el, a világosabbak közül mind látható volt, ez szintén jó pont. A legmagasabb fényerő, amit a fehér képernyőn mértünk 293 cd/m^2 volt, a legkisebb pedig 31 cd/m^2. Ez kellően nagy tartomány ahhoz, hogy a monitort erős napsütésnél és egy teljesen sötét szobában is zavartalanul tudjuk használni.

A monitor legnagyobb felbontásán minkét bemenete (DVI és VGA) szép éles, erre nyilván azért fektettek hangsúlyt, mert a monitor csak két bemenettel rendelkezik. A bemenetek egyforma képbeállításokat használnak, és ha valamelyiken megszűnik a jel, akkor beindul az automatikus keresés, de szerencsére ezt letilthatjuk a menüben.

A kijelző az alacsony felbontásokat tökéletesen egyformán, kicsit gyenge minőségben tárja elénk. Ritkaság, hogy egy monitor minden alacsony felbontást ugyanolyan minőségben jelenít meg, de jelenleg ez a helyzet, ami azért hátrány, mert így egyetlen képméretet sem tudunk jó szívvel ajánlani játékra. Hogy azért legyen minek örülni, a képarány kezelés remek, az 5:4 és 4:3 arányokkal is jól elboldogul, ráadásul ezt automatikusan teszi meg, minden helyzetben felismeri, hogy melyiket kell alkalmaznia. De ez sovány vigasz, mert a monitor gyenge interpolációs képessége helyett úgyis a videokártya skálázására fogunk hagyatkozni, és akkor már a képarány kezelés is megoldott.

A monitor látószögei nem rosszak, bár túlságosan széles betekintési szögekről sajnos nem tudunk beszámolni. A kijelző kontrasztja felülről hamar elkezd csökkenni, ilyenkor a kép már kissé nehezen olvasható, de legalább színtorzulás nincs. Az oldalsó látószögeknél kicsit jobbra számítottunk: ahogy haladunk a kép némileg sötétebb lesz, és a kontraszt is látványosan csökken. Alulról a szokásosnál jobb a látószög, csak sokára, nagyjából -20 foktól kezdődik meg a sötétedés és színtorzulás is alig van. A tapasztalatok alapján a kijelző azoknak fog tetszeni, akik az alsó látószögekre szoktak panaszkodni, tudnunk kell azonban, hogy ezért a felső láthatósággal fizetünk, és tény, hogy oldalról sem tudunk mit tenni annak érdekében, hogy javítsunk a képen. A MagicAngle lehetőséggel ugyan variálhatunk rajta, de ahogy említettük, ennek megvan az ára, mert a javulás az ellenkező irány rovására megy.

Az, hogy a monitor háttérvilágítása mennyire homogén, a fekete képeken jól látható. Bevilágítások alul és felül is vannak, de nem vészesek, plusz némi foltosodás is látható a képernyőn. A monitor háttérvilágítása tehát nem tökéletes, de még így is a jobbak közé tartozik, extra szélesvásznú filmeknél csak alig láthatók az említett bevilágítások, teljes képernyőn pedig egyáltalán nem.

A monitor sebességével nincs probléma, mert igen jónak bizonyult az 5ms-os gyorsítás nélküli panelek közt. A látottak alapján felesleges is lenne a gyorsítás, mert a próba során még a gyorsabb mozgásoknál is csak alig láttunk némi elmosódást. Legtöbbünket ez valószínűleg nem fogja eltántorítani a játéktól, részben azért is, mert a monitor bemeneti késése is kicsi, tehát jól lehet játszani a kijelzővel.

A Samsung B2240W monitora viszonylag jól szerepelt, csupán a közepesen széles látószögeket sajnáltuk (igaz, egy személynek még ez is elég lesz) és a gyenge skálázási képességét nehezményeztük még.

 

11. Értékelés

HP LA2205wg

A HP LA2205wg típus ezúttal elnyerte tetszésünket, a széria nagyobb modelljével szemben ez már filmnézésre is sokkal alkalmasabb. A szélesebb betekintési szögei miatt egy kisebb társaság számára is megfelelő lesz, de továbbra is igaz, hogy a kijelző a sötét árnyalatok közül nem mindet szereti. Bár alaphelyzetben a képen van mit javítani, megfelelő beállításokon a monitor színeivel és háttérvilágításával is elégedettek voltunk. A remek állványnak köszönhetően a készülék tetszés szerint testreszabható, ami nem egy hátrány, bizonyára sokan örülnének neki, irodában egy jó beállítás áldás lehet (főleg a megfelelő magasság). Szintén az irodai felhasználás mellett áll, hogy a monitor kevés árammal is beéri, a 25W-os átlagos fogyasztás még egy ledes kijelzőnek is a büszkeségére válna, nemhogy egy CCFL-nek. A játékkedvelők értékelni fogják a jó minőségű skálázást és a viszonylag gyors válaszidőt. Elmosódás ugyanis csak alig látható a gyors mozgásoknál, a kis bemeneti késés pedig mindig jól jön, amikor pontos célzásra van szükség. A káva kidolgozása remek, a jó nyomógombok és szoftveres menüvezérlés pedig a kép beállítását könnyítik meg. A monitorhoz két video kábelt is kapunk (a DP kábelt külön kell megvenni hozzá), és a rendkívül kis fogyasztás már csak hab a tortán, de kicsit fájó pont, hogy a HDMI kapu lemaradt és a 3 napos pixelhiba garanciáról is le kell mondanunk.[link target="_blank" href="/webshop/product/hp_la2205wg/138333"]

Vásárlás: Webshop[/link]

Hivatalos honlap: HP

LG W2286L

Az LG W2286L típus végre az, aminek mondja magát: egy jól összerakott, stílusos dizájnmonitor, melynek ügyes a menüvezérlése, rengeteg extrája van (mint a fényerőszabályzás és a menügombok szenzora), de a legfontosabb, hogy képminősége kiegyensúlyozottan jó, ezért minden területen képes helytállni. A ledes háttérvilágítás minden előnyét élvezhetjük végre, az alacsony fogyasztást, a homogén háttérvilágítást, ráadásul az ilyen monitoroknál megszokott kékes tónus sem látható. A filmkedvelőknek a széles betekintési szögek miatt nem kell aggódniuk, és a kijelző színei is szépek, ráadásul a monitor a pergősebb játékokat is gond nélkül viszi, mert gyors és az interpolációja is szép. A digitális bemenetek tárháza széles (két HDMI és egy DVI bemenettel már lehet mit kezdeni), a kellékek közt pedig egy DVI kábel is van, plusz a 3 napos pixelhiba-garancia is a miénk lesz. Már csak egyetlen hiányunk van, az, hogy a típus komolyabb állvánnyal is kapható legyen, mert a konfigurációs lehetőségek elég szűkek, pedig képminősége alapján megérdemelné a kijelző, hogy egy ilyen változatot is kiadjanak belőle.

[link target="_blank" href="/?searchthis=W2286L&where=shop"]

Vásárlás: Webshop[/link]

Hivatalos honlap: LG

Samsung B2240W

A B2240W modell szolid, kissé puritán küllemével nem tűnik hivalkodó típusnak, a monitor főként a jól konfigurálható állványával tudja felhívni magára a figyelmet. Irodába remek élessége és az említet ergonómiai képességei miatt ajánlott, mintsem fogyasztása okán, az ugyanis lehetne kisebb. A menüvezérlő gombok nem túl kezesek, de a szoftveres menüvezérléssel kiválthatjuk ezeket. A bemenetekkel kicsit bőkezűbben is bánhattak volna, de az egyetlen digitális és az analóg bemenet is tökéletesen éles. Ami a képminőséget illeti, a monitor az alacsony felbontásokat homályosan jeleníti meg, így ha fontos nekünk a kisebb felbontások használata (például játékoknál, ha gyengébb a rendszer) akkor ezt vegyük figyelembe. Ha viszont tudunk a kijelző legnagyobb felbontásán játszani, akkor elégedettek lehetünk vele, mert utánhúzása alig látható és bemeneti késése is kicsi. Filmekhez a viszonylag egybefüggő háttérvilágítása és szép színei miatt ajánlott, továbbá a sötét jelenetekkel sincs problémája, de a közepesen széles látószögek miatt ezt legfeljebb egy személy fogja élvezni. A monitor összességében nem rossz választás, de ismernünk kell a korlátait, és ne várjunk tőle többet annál, amit tud, ez esetben nem fogunk csalódni. A csomagban a szükséges kábeleket megtaláljuk és 3 napos pixelhiba-garanciát is kapunk a monitorhoz.

[link target="_blank" href="/webshop/product/samsung_b2240w/145257"]

Vásárlás: Webshop[/link]

Hivatalos honlap: Samsung

[italic]

A monitorokat a CHS Hungary Kft-től és Cédrus Számítástechnikai Kft-től kaptuk tesztre, ezúton is köszönet értük![/italic]

                                   

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward