Shop menü

10-BŐL LEGALÁBB 8 HAJTOGATHATÓ MOBIL SAMSUNG VOLT TAVALY

Nyomasztó a Samsung fölénye a flexibilis képernyővel szerelt okostelefonok terén, és nem igazán látni, hogy ez idén jelentősebben változna.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
10-ből legalább 8 hajtogatható mobil Samsung volt tavaly

A hajtogatható okostelefonok piacának legnagyobb nyertese a Samsung, ez eddig sem volt kérdés, és most a Financial Times a Canalys-ra hivatkozva egy új beszámolóval állt elő annak kapcsán, hogy miként alakultak tavaly a hajtogatható készülékek eladásai. Emellett pedig azt is megtudhattuk, hogy mire számítanak idén.

Ha a kínai piactól eltekintünk, akkor nyomasztóbb volt tavaly a Samsung fölénye, mint egy évvel korábban.

A Canalys összeállítása szerint 2022-ben összesen 14,2 millió okostelefont adtak el hajtogatható képernyővel. A legtöbb ilyen terméket toronymagasan a Samsung tudta értékesíteni, a Galaxy Z Flip és Z Fold modellek hatalmas sikereket értek el nemzetközi szinten. Több mint 80%-os piaci részesedést szerzett a gyártó, miután közel 12 millió eladott készülék fűződött a nevéhez. Ugyanakkor a legnagyobb piacon, Kínában már nem neki állt a zászló.

Galéria megnyitása

Világszerte Kínában adják el a legtöbb hajtogatható mobilt, ami nem csoda annak fényében, hogy ott az ilyen formátumnak egyébként is nagy hagyománya volt, Kínában mindig is mentek a kagylós okostelefonok is. Több mint 3 millió hajtogatható eszköz fogyott itt, és az év végén a piacvezető a Huawei volt. Kínán kívül a Huawei nem tud labdába rúgni, de a hazájában 47,4%-os részesedéssel az első lett és csak 16,5% jutott a Samsungnak. A céget még az Oppo is megszorongatta 13,8 százalékos részesedéssel.

Galéria megnyitása

A Samsungnak a Huawei lett volna a konkurense ezen a téren is, de miután az USA kirántotta a talajt a lába alól, már képtelen a Google mobilos szolgáltatások nélkül érdemben versenyezni. De azt látni, hogy még így is remek eszközökkel szolgál, mert Kínában, ahol a GMS hiánya nem túlzottan égető probléma, viszik az eszközeit az emberek. Annak ellenére, hogy az 5G-t nem támogatják, és Kínában az 5G meglétének nagyobb súlya van, mint sok más nyugati országban.

Galéria megnyitása

A globális adatokhoz visszakanyarodva: a Huawei a második helyen szerepel világszinten nagyjából 1,8 millió eladott hajtogatható eszközzel. A vállalat már hosszú ideje kínál többféle kialakításban készülékeket, még a Samsungnál is több formátummal szolgál, persze ennek a felmérés szempontjából nincs nagy jelentősége. A harmadik helyen az Oppo szerepel, ezt követi a Vivo, majd a Xiaomi és a Honor, a kiemelt cégek sorának végén pedig a Motorola kullog. Ezek a cégek összesítve sem hoztak összes 1 milliós darabszámot.

A Canalys elemzői úgy válik, hogy 2023-ban a hajtogatható okostelefonok forgalma már akár a 30 milliót is elérheti.

A Financial Times hasábjain olvasható információk alapján a szakemberek arra számítanak, hogy ebben az évben akár a duplájára emelkedhet azoknak a készülékeknek a forgalma, amik flexibilis kialakítással rendelkeznek, valamilyen formában hajtogathatók – vagy akár széthúzhatók, bár egyelőre még ilyen eszköz nincs a boltokban. A 14,2 milliós forgalomról 30 millióra előre lépni nagyszerű eredmény lenne, meglehetősen pozitívnak tűnik ez az elképzelés, főleg annak fényében, hogy egyébként a piacon az idei évre stagnálást vár például az IDC.

Galéria megnyitása

Érdekes módon az IDC korábban egy sokkal szolidabb becsléssel áll elő a hajtogatható eszközök értékesítési adatainak várható alakulását illetően is. A konkurens piackutató szerint ugyan a növekedés arányaiban tényleg nagy lesz, de arra egyáltalán nem érdemes számítani, hogy kétszer több ilyen eszköz fogyna ebben az évben, mint 2022-ben. 22 milliós cél elérését tartja reálisnak az IDC, ami több mint 25 százalékkal elmarad attól, mint amire a Canalys számít.

Az idei év mindenképpen érdekes lesz abból a szempontból, hogy miként lesz képes  a piac valamennyire regenerálódni, illetve a hajtogatható mobilok frontján az hozhat még változást, hogy ebben az évben már egyre több készülék lesz globálisan elérhető. Az Oppo, a Honor, a Xiaomi és más gyártók is nyithatnak a nyugati területek irányába, de az biztos, hogy a Samsung első helye valószínűleg még évekig nem lesz veszélyben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére