Az Electronic Arts bejelentette, hogy 1,4 milliárd dollár készpénzért megveszi a WarnerMediától a Playdemic nevű stúdiót, aminek az egyetlen értelmezhető teljesítménye egy mobilokra és Facebookra készített golfos játék, a Golf Clash. A 2010-ben alapított stúdió játékát eddig globálisan 80 millióan töltötték le, és úgy tűnik, hogy a legnagyobb vonzereje az, hogy az emberek élőben golfozhatnak egymással.
David Haddad, a Warner Bros. Games elnöke elmondta, hogy nagyon élveztek együtt dolgozni a Playdemic csapatával, azonban az eladásnak az a fő oka, hogy a jövőben a Warner tulajdonában álló számos saját szellemi termék alapján szeretnének játékokat készíteni.
Andrew Wilson, az Electronic Arts vezérigazgatója rámutatott, hogy a Playdemic nem csak nagy sikert ért el a Golf Clash által, hanem az általuk kifejlesztett technológia és szakértelem nagyon jól harmonizál az Electronic Arts szellemi termékeivel, amikkel így a jövőben tovább bővíthetik a mobilos jelenlétüket. Ezen kívül a sportjátékos felhozataluk bővítése is egy cél, ami így szintén kapóra jön.
Ahogy korábban arról beszámoltunk, a WarnerMedia és a Discovery éppen egy nagy egyesülés előtt áll, aminek keretein belül a Warner kikerül a telekommunikációs óriás AT&T tulajdonából. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a WarnerMedia alá tartozó vállalatok, például a Warner Bros. filmstúdió, vagy éppen az HBO egy új cégbe kerül át. A bejelentés szerint az üzlet úgy fog kinézni, hogy az AT&T kap 43 milliárd dollárt, valamint a Discoveryvel létrejövő új cég részvényinek 71%-az AT&T részvényeseihez kerül majd, a maradékon pedig a Discovery részvényesei osztoznak. Az új céget a Discovery jelenlegi ügyvezető igazgatója, David Zaslav vezeti majd.
A jelenlegi bejelentést követően kiderült, hogy a Warner Bros. Games megmaradt portfoliojából elméletileg már semmit nem értékesítenek majd, vagyis az összes többi stúdió részese lesz az új egyesült médiavállalatnak.
Itt ugye olyan stúdiókról van szó, mint a NetherRealm, a Monolith, a Rocksteady, az Avalanche, a TT Games, hogy csak a nevesebbeket mondjuk, de ezeken kívül még ott van például a WB Games Montreal, vagy a WB Games San Francisco.
Csak az érdekesség kedvéért említsük meg, hogy 2019-ben a Sony mintegy 229 millió dollárért vette meg az Insomniacot, ami olyan játékokért volt felelős korábban, mint a Spyro, a Ratchet & Clank, a Resistance, a Sunset Overdrive vagy éppen a Marvel's Spider-Man. Ehhez képest egészen döbbenetes, és jól mutatja az eltolódott arányokat, hogy az Electronic Arts képes 1,4 milliárd dollárt kifizetni egy mobilos fejlesztőért.