1. oldal

Nem lehetett egyszerű dolga a Two Worlds 2 marketingeseinek amikor a játék népszerűsítésén dolgoztak, hiszen ha az első részt vesszük alapul, akkor ez a cím bizony nem hangzik túl jól szerepjátékos körökben. Bár a folyamatos foltozgatásoknak és a rajongók támogatásának köszönhetően a program mára egészen élvezhető formát öltött, a 2007-es megjelenéskor csak egy programhibáktól hemzsegő, optimizálatlan kódhalmazt kaptak kézhez a vásárlók. Becsületükre legyen mondva, a lengyel fejlesztők nem hagyták magára a játékot, és lassacskán kijavították a hibák egy részét, majd nekiálltak a folytatás elkészítésének, mellyel kapcsolatban természetesen mindenkit megnyugtattak, hogy ez a játék sokkal polírozottabb formában fog a polcokra kerülni. Annyit előzetesen elárulhatunk, hogy a stúdió munkatársai tartották magukat az ígéretükhöz, és az első résznél jóval átgondoltabb, kidolgozottabb programot tettek elénk. A nagy kérdés persze az, hogy ez elég volt-e ahhoz, hogy az elmúlt évek nagyszerű RPG-i mellett labdába rúgjanak.

[bold]

Kelletlen szövetség[/bold]

A Two Worlds 2-t egy ismerős karakter bőrébe bújva fogjuk végigjátszani, hiszen a programban ismét az első rész főhősét kell irányítanunk. Először persze túl kell esnünk a karaktergeneráláson, ami igazából csak a kinézetünk kialakítását jelenti, képességeinket, tulajdonságainkat nem piszkálhatjuk meg. Miután megalkottuk hősünket, belevethetjük magunkat a történetbe, mely egy látványos csatával veszi kezdetét. A harc az orkok és az emberek között zajlik, ami első hallásra nem tűnik túl érdekesnek, hiszen megannyi játékban volt már ilyen. Ám mint kiderül, a TW2-ben az orkok lesznek a jófiúk, a főgonoszt pedig az embereket irányító gonosz császár fogja megtestesíteni, így már egy fokkal érdekesebb a helyzet. A nyitójelenetet követően találkozunk először hősünkkel, aki húgával együtt már évek óta a császár fogságában sínylődik. Amint megtudjuk, legfőbb ellenségünk a testvérünkben szunnyadó erőt szeretné megszerezni, ám ehhez a mi közreműködésünkre is szüksége volna, csakhogy ezt a szívességet természetesen nem tesszük meg neki. Helyette egy ork csapat segítségével megszökünk a börtönből, pár perc múlva pedig már azon kapjuk magunkat, hogy frissiben szerzett szövetségeseinkkel karöltve a császár elpusztításán, és testvérünk megmentésén ügyködünk. Meg kell hagyni, az orkokkal történő haverkodást leszámítva meglehetősen sablonos a történet, és ez a későbbiekben sem fog javulni. A végkifejlet elérésig természetesen több tucat kisebb-nagyobb küldetést kell megoldanunk, melyeket ork bajtársaink és Antaloor világának lakói varrnak a nyakunkba. A feladatok között van pár meglehetősen érdekes darab, például amikor megadott idő alatt, lóháton kell elhoznunk egy tárgyat egy adott helyről, de emellett rengeteg, más RPG-ből már unalomig ismert misszióba is bele fogunk futni. A „gyűjts össze X dologból Y mennyiséget” típusú küldetés a sokadik alkalommal sem válik túlzottan érdekfeszítővé.

 

2. oldal

Amint az előbb már utaltunk rá, a játékban lehetőségünk van nyeregbe pattanni (akárcsak az Oblivionban), így a nagyobb távolságokat sokkal gyorsabban meg tudjuk tenni, mint gyalog. Hátasunk irányítása egy pici odafigyelést is igényel, hiszen csak úgy tudunk haladni vele, ha a jobb egérgombot nyomogatva megsarkantyúzzuk. Viszont ha ezt túlzásba visszük, akkor négylábú barátunk ledob minket a hátáról, ami elég kellemetlen tud lenni, ha éppen üldöznek bennünket. Mivel Antaloor világa meglehetősen hatalmas hely, néha szükségünk lesz lónál gyorsabb közlekedési formára is. Ez nem más, mint a teleportáció, mely hasonlóképpen működik, mint a nemrég megjelent Arcaniában. Ha felfedeztünk egy teleportáló helyet, akkor onnantól kezdve bármikor oda tudunk „ugrani”. Ennek nagy hasznát fogjuk venni, ugyanis a játék világa összesen hét kisebb-nagyobb szigetre oszlik, melyek között csak ezzel a módszerrel tudunk közlekedni (bár ha nagyon akarjuk, pár óra alatt át is úszhatjuk a tengert). A táj változatosságára nem lehet panaszunk, hiszen a dimbes-dombos területektől kezdve, a dzsungeleken át a szavannáig mindenféle helyszín tiszteletét teszi a játékban, ráadásul ezekből nem hiányzik az állatvilág sem. Bár azt hozzá kell tenni, hogy vadvilág nem tűnik annyira élőnek, mint például az erről híres Gothic sorozatban, ahol az állatok aludtak, vadásztak és táplálkoztak, és ez sajnos igaz az NPC-kre is. A karakterek vagy egy helyben állnak, illetve ülnek, vagy egy meghatározott útvonalon oda-vissza sétálgatnak, nyoma sincs az Oblivonban vagy a már említett Gothic-ban látott, saját AI-val ellátott embereknek.

Mielőtt rátérnénk a harc és mágiarendszer kivesézésére, beszéljünk kicsit a többjátékos módról is, hiszen az első részhez hasonlóan az is helyet kapott Two Worlds 2-ben. Meglehetősen szokatlan dolog multit rakni egy ilyen nyílt világú RPG-be, de egész jól működik a dolog. Bár nem játszhatjuk végig az egész egyjátékos kampányt kooperatív módban, de egy rövidebb, a szóló mód sztoriját kiegészítő történetet végigtolhatunk a haverokkal. Emellett van deathmatch, illetve egy városépítő mód is a játékban, melyek közül az utóbbi az érdekesebb, mivel ebben szokatlan módon az a cél, hogy felépítsünk egy kisebb települést, amit aztán meg kell védenünk az ellenségtől.

 

3. oldal

Tanulni, tanulni, tanulni

Mivel egy szerepjátékról van szó, természetesen a programban nagy szerepe van karakterünk fejlesztésének. A TW2-ben szereplő rendszer nem túl bonyolult, de azért bőven van lehetőségünk képességeink testreszabására. Szintlépéskor egyrészt el kell osztanunk pár pontot a négy alaptulajdonságunk között, másrészt el kell döntenünk, hogy milyen képességeket akarunk fejleszteni. Utóbbiak hat főcsoportra oszlanak, amiken belül 5-15 skillt találunk, melyek mindegyike több szinten fejleszthető. Ezek segítségével lehetünk jobb kardforgatók, pontosabban célzó íjászok, vagy fejleszthetjük védelmünket, illetve ha nem sajnáljuk rá a pontokat, akkor pár extra mozdulatra is szert tehetünk. Utóbbiak gyakran ki tudnak segíteni minket egy-egy húzósabb helyzetben, hiszen a szimpla támadás-védekezés módszer nem mindig hatásos, főleg ha az ellenfél is folyamatosan védekezik. Jól fontoljuk meg, hogy milyen lénynek esünk neki, hiszen a játék elején egy magányosan álldogáló csontváz, vagy pár óriáshangya is át tud küldeni minket a túlvilágra. Megkötések nincsenek a karakterfejlesztésben, így probléma nélkül tudunk olyan karaktert faragni magunknak, amelyik nagyszerűen bánik a kétkezes karddal és egyúttal a mágiában is járatos egy kicsit. Viszont az egyes képességeket mindig csak akkor tudjuk elkezdeni fejleszteni, ha először megtaláljuk az ahhoz tartozó „tankönyvet”. Mindig tartsuk nyitva a szemünket, hiszen bármelyik szobában találhatunk egy-egy hasznos darabot.

Az eddig bemutatott játékelemek nem igazán emelik ki a Two Worlds 2-t a hasonló szerepjátékok sűrűjéből, ám a mágiarendszer már egy fokkal érdekesebbre sikerült. Lehetőségünk van ugyanis arra, hogy több tucatnyi mágikus kártya segítségével saját varázslatokat hozzunk létre, és befolyásoljuk azok tulajdonságait. Beállíthatjuk, hogy támadásra, vagy védekezésre akarjuk-e használni az adott varázslatot, illetve bizonyos esetekben az időtartamukat is módosíthatjuk. Emellett mi dönthetjük el, hogy lövedékként kívánjuk-e útjára indítani mágiánkat, vagy azt szeretnénk, hogy területre hasson, netán pattogjon egyik ellenfélről a másikra. Ha kitaláltunk egy nyerő kombinációt, akkor akár saját nevet is adhatunk neki, így semmi sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy az Anyaszomorító 2000-zel pusztítsuk el ellenfeleinket. Elég csak megnézni az interneten keringő videókat, és láthatjuk, hogy a játékosok milyen érdekes varázslatokat hoztak létre. A mágia mellett a felszerelésünk testreszabhatósága is tág keretek között mozog. Szinte minden tárgy, amit találunk lebontható különféle alkotóelemekre (pl. acél, bőr, fa), amiket aztán fel lehet használni fegyvereink és páncélzatunk fejlesztésére. De az igazi bónuszokat az Antaloorban elszórva megtalálható speciális kövek, kristályok adják, melyekből többet is belerakhatunk felszerelésünkbe. Ha valakinek ez sem lenne elég, akkor a ruhák és páncélok esetében még azt is megtehetjük, hogy különféle színűre színezzük őket, persze csak ha sikerült szereznünk festéket. Nem maradt ki a játékból az alkímia sem, érdemes arról is ejteni pár szót. A rendszer nagyon egyszerűen működik, tulajdonképpen csak a világban található növényekből, anyagokból, szörnyek testrészéből kell pár darabot beleszórnunk virtuális üstünkbe, és már kész is a varázsfőzet. Akármit tehetünk az üstbe, valamilyen lötty biztos kisül belőle, így érdemes kísérletezgetni, ha pedig valami hatásos receptre bukkantunk, akkor azt gyorsan el is menthetjük, hogy legközelebb is elkészíthessük.

 

4. oldal

Az a „démoni” hang

A Two Worlds első része annak idején igencsak szép látványvilággal büszkélkedhetett, ám az optimalizálatlan kódnak köszönhetően nem volt egyszerű folyamatos mozgásra bírni a játékot. Örömmel jelenthetjük, hogy a fejlesztők ezúttal sokkal jobb munkát végeztek ezen a fronton, így nem kell a hajunkat tépni a folyamatosan leeső framerate miatt. A grafika összességében pozitív benyomást kelt, bár őszintén szólva azért egy fokkal szebb látványt vártunk a TW folytatásától. A karakterek animációja a beszélgetések alatt néha eléggé darabos tud lenni, ilyenkor mintha robotok szerepelnének a játékban. A környezet kidolgozása a legtöbb helyen nagyon szépen néz ki, bár annyira azért nem, hogy az állunkat keresgéljük tőle. A fejlesztők viszont túlzásba vitték a blur (elmosódás) effekt használatát, ami futáskor és lovagláskor túlságosan is elmosódott képet eredményez. Biztosan vannak olyanok, akik erre rá se hederítenek, nekünk mindenesetre nem nyerte el a tetszésünket. A játék audió szekciója még ennél is komolyabb szemöldökráncolásra késztetett bennünket, amit elsősorban a főhőst megszólaltató színésznek köszönhetünk. Gyalázatosan gyenge szinkronnal szólal meg karakterünk, legyen szó akár egy vicces, akár egy nagyon veszélyes szituációban történő párbeszédről. Ilyen monoton hangon előadott dialógusokat bizony nem gyakran hallani manapság. Az egyetlen pozitívum, hogy néha vannak vicces beszólásai karakterünknek. A többi szereplő már jobban teszi a dolgát, bár kiemelkedőt ők sem nyújtanak, mint ahogy a zenék is csak a tisztes iparosmunka szintjét érik el.

Költői túlzással élve kijelenthetjük, hogy a Two Worlds 2-vel a lengyel fejlesztők végrehajtották a lehetetlent. Egy nagyon hanyagul elkészített, gyenge első részt követően sikerült egy egészen élvezhető folytatást összerakniuk. A játék egyetlen nagy hibája, hogy semmiben sem tud kiemelkedőt nyújtani, hiányzik belőle az a plusz, ami odaláncolna minket a képernyő elé, így esélye sincs a hasonló stílusú, nagyobb múlttal rendelkező RPG-k nyomába érni. Viszont aki szereti a nyílt világú szerepjátékokat, és szeretne valami újat kipróbálni, az tehet egy próbát a játékkal, hiszen Antaloor hatalmas, és rengeteg benne a tennivaló, így akár 60-70 órára is elveszhetünk a világban.

 

Platformok: PC, Xbox 360, PlayStation 3

Tesztelt platform: PC