1. oldal
A Valve csapata által készített Portal játékok hamar a logikai-fizikai fejtörőkért rajongó játékosok kedvencei lettek, így nem meglepő, hogy mások is megpróbálták megismételni a program sikerét. Legutóbb a Dark Voidért is felelős Airtight Games próbált szerencsét a stílussal, ennek a munkának a gyümölcse a Quantum Conundrum, melynek vezető játéktervezője nem más, mint a Portal és a Left 4 Dead című alkotások egyik atyja (illetve mivel egy hölgyről van szó, inkább anyja), Kim Swift. A PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra is megjelent játék csökkentett áron érhető el az említett platformok digitális piacterén, és annyit már elöljáróban elárulhatunk, hogy néhány hibája ellenére minden puzzle-rajongónak melegen ajánljuk.
Hasonlóan a szellemi elődnek tekinthető Portálhoz, a Quantum Conundrum is egy első személyű nézetből játszható program, melyben egy 10 éves fiú bőrébe bújhatunk bele, aki egy rövid vakációra érkezett a minden bizonnyal őrültnek nyilvánítható tudós nagybátyjához, Professor Quadwrangle-höz. A hihetetlen találmányokkal előálló doki általában nem örül túlságosan az izgága kölyök látogatásának, ám ezúttal nem is érkezhetett volna jobbkor az fiú, ugyanis az öreg egy balul sikerült kísérletnek köszönhetően egy ismeretlen dimenzióban rekedt. Egyéb segítség hiányában, ránk hárul a feladat, hogy megtudjuk mi is történt egészen pontosan nagybátyánkkal, és segítsünk neki kiszabadulni interdimenzionális börtönéből. Ennek végrehajtásához három dologra támaszkodhatunk: a szürkeállományunkra, az ügyességünkre, és arra a különleges kesztyűre, amivel változtatni tudjuk környezetünk dimenzióját. Utóbbi adja természetesen a program sava-borsát, ugyanis a játék helyszínéül szolgáló kastély tele van furábbnál-furább fejtörőkkel, amiket csak ezzel a speciális eszközzel tudunk megoldani.
2. oldal
A játék során négy dimenziót lesz lehetőségünk használni, ám ezeket nem egyszerre zúdítja nyakunkba a program, hanem szép lassan, egyenként bocsátja rendelkezésünkre. A rendszer használata meglehetősen magától értetődő. A történet kezdetén magunkhoz vesszük a professzor által feltalált kesztyűt, amivel változtatni tudjuk a környezetünkre érvényes fizikai törvényeket. Ezután egy gombnyomással be, illetve ki tudjuk kapcsolni az adott dimenzió hatását. Egy-egy pályán azonban csak azokat a dimenziókat tudjuk használni, amelyek azon a részen aktívak. Néhány esetben ezek automatikusan elérhetőek, máskor nekünk kell speciális kapszulákat összegyűjteni, hogy használni tudjuk a képességeinket. De mik is ezek a dimenziók, amiket már annyiszor emlegettünk? Az első, amit megtapasztalhatunk, az úgynevezett Fluffy dimenzió (nem nevet). Ezt aktiválva minden tárgy sokkal könnyebb lesz, mint az eredeti súlya. Könnyedén felkaphatjuk az asztalokat, foteleket és egyéb bútorokat, de még a nehéz páncélszekrényeket is. Rengeteg olyan fejtörő lesz, ahol tárgyakat kell a megfelelő időben a megfelelő helyre eljuttatnunk, ezek teljesítéséhez legtöbbször a Fluffy-t kell alkalmaznunk. Az első 15 pályán csak ezt tudjuk használni, és őszintén szólva a játék ezen része kissé monoton, a feladatok sem túl bonyolultak, elvégre erre az egy dimenzióra támaszkodva nem lehet túl összetett puzzle-öket összehozni.
A program első negyede után azonban beindulnak a dolgok, ugyanis megkapjuk a következő képességünket. Ezzel be tudunk lépni a Heavy dimenzióba, amivel megnövelhetjük a tárgyak súlyát. Csak egy papírdobozunk van, de azt mindig elfújja a szél (gyakori fejtörő elem)? Nem probléma, aktiváljuk a képességünk, és a doboz olyan nehéz lesz, hogy semmi sem lesz képes azt megmozdítani. Ilyen formában nem hatnak rá a lézernyalábok sem, amik szintén visszatérő elemek a puzzle-ök során. Ezek ugyanis elpusztítják a tárgyakat, megnehezítve a továbbjutást bizonyos helyszíneken. Elérkezve a Quantum Conundrum feléhez elérhetővé válik a Slow dimenzió, amivel már nagyon okos fejtörőket hoztak össze a fejlesztők, igazából itt kezdődik a játék legjobb része. Ha aktiváljuk ezt a dimenziót, akkor lelassul az idő, és bár ránk nem hat ez a hatás, minden más tárgy a valós sebességének csak a töredékével mozog a környezetünkben. Ha elhajítunk egy ládát, az csak araszol a levegőben, ezt például rengetegszer kell alkalmaznunk a pályákon. Ilyenkor rá is ugorhatunk ezekre, rögtönzött szállítóeszközként felhasználva azokat. Az utolsó használható képesség a Reverse Gravity, ami a játék utolsó negyedében válik elérhetővé, ezzel válik teljessé az „arzenálunk”. Nevéből könnyen kitalálható, hogy ezzel megfordíthatjuk a gravitációt az adott pályán. Hősünkre továbbra sem hat ez az erő, de a szobákban lévő tárgyak bizony elkezdenek lebegni, és hamar a plafonon találhatjuk őket, ha használjuk a kesztyűnk e funkcióját. Ezen a ponton már igazán kemény és agyament fejtörőkre számíthatunk, melyek megoldásához folyamatosan kombinálnunk kell a különféle dimenziókat.
3. oldal
Bár a legnagyobb kihívást a játékban a feladatok logikai megoldása jelenti, vagyis annak kitalálása, hogy mit is kell tennünk, a fizikai végrehajtás is fontos szerepet tölt be. Hogy mit értünk ezen? Azt, hogy a játékban nagy szerepet kapnak a platformelemek és az ügyességi részek is. Rengetegszer kell gyorsan, egyik repülő elemről a másikra, szintről szintre ugrálnunk. Ezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mivel a Quantum Conundrum egyik gyenge pontja sajnos ehhez kapcsolódik. Az első személyű nézőpont ugyanis nem kedvez ennek a játékelemnek, ugrásaink nem egyszer, nem kétszer végződtek halállal, ha épp egy mélység felett kellett pontos, gyors ugrássorozatot végrehajtanunk. Ez különösen gyakran fordult elő akkor, ha a pályákon megadott szintidő alatt akartuk befejezni a feladatokat. Márpedig aki 100%-ra akarja teljesíteni a játékot, annak villámgyorsan kell haladnia az egyes helyszíneken. Ez egyébként alaposan megdobja a szavatosságot is, ugyanis az alapból 7-8 óra játékidőt meg lehet toldani még pár órával, ha minden extra feladatot és kitűzött célt teljesíteni akarunk (szintidő elérése, minél kevesebb dimenzióváltás egy pályán, tárgyak összegyűjtése).
Látványvilág szempontjából a fejlesztők a kissé elnagyolt, rajzfilmszerű stílus mellett tették le a voksukat, kicsit olyan lett a grafika, mint a Team Fortress 2-ben. Pedig a programot nem a Valve Source motorja, hanem az Unreal Engine 3 hajtja. A gépigénye egészen barátságos lett, már egy közepes gépen is maximális részletességgel lehet futtatni. Mivel egy kis költségvetésből készült programról van szó, nem vártunk csodákat, és sajnos nem is kaptunk, a látványvilág elég monoton. A játék 80%-át nagyon hasonló stílusú szobákban fogjuk eltölteni (kék falak, sárga csövek mindenütt), csak néha nézhetünk be a labor kulisszái mögé. Szerencsére az ötletes puzzle-ök többnyire elvonják a figyelmünket erről a hibáról, ezzel együtt ez egy fájó pontja a látványnak. A hangzás esetén csak egy említésre méltó dolog van, a nagybácsi szinkronját adó személy. Ő John de Lancie, aki Q karakterét játssza a Star Trek: Az új nemzedék című TV sorozatban, és ahogy a filmben, úgy a játékban sem vall kudarcot. Quadwrangle professzor karakterével egyébként érezhetően egy saját GlaDOS-t akartak a játékba a fejlesztők, hiszen ő is csak egy narrátor, aki folyamatosan kommentálja a cselekedeteinket. Sajnos az ő szövege nem olyan emlékezetes és humoros, mint az őrült mesterséges intelligenciáé, de a könnyed hangulat megteremtése így is sikerül.
A Quantum Conundrum egészét értékelve azt kell mondanunk, hogy egy meglepően jól átgondolt és élvezetes programot kaptunk, ami már-már teljes árú programnak tűnik, pedig 3-4 ezer forintért be lehet szerezni. A fejtörők jól átgondoltak és ötletesek, egyedül a kissé nehézkes ugrálós részek és a monoton helyszínek rondítanak bele az összképbe. A játékot azonban így is csak ajánlani tudjuk a műfajért érdeklődők számára. Aki több tartalmat szeretne a játékhoz, annak már csak párat kell aludnia, hiszen érkezik az első két DLC, amik új pályákkal és új puzzle-ökkel bővítik az alapjátékot. Megéri rajtuk tartanunk a szemünket.
Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360
Tesztelt platform: PC
