I. oldal

A 8-bites hőskorban nagy keletje volt a szimplán csak "mászkálós" játéknak nevezett szabad világú platformer akcióknak, melyek ősapjaként talán a NES-re kiadott első Metroid fogható fel. Persze valószínű, hogy korábban is volt már ilyen játék, de a Metroidnak sikerült népszerűvé tenni a stílust és ezzel történelmet írnia, mely a sorozat hatalmas rajongótábora révén a mai napig tart. A lényeg ezekben a játékokban annyi, hogy kapunk egy hatalmas, szabad pályát, rajta kismillió feladattal, melyeket szabad, vagy néha kötött sorrendben kell teljesítenünk a továbbjutás, vagyis a játék befejezése érdekében. Néha találkozunk bossokkal is, illetve sokat harcolunk a jórészt újratermelődő ellenfelekkel, a játékidő 60%-át pedig a térképet böngészve töltjük, nehogy eltévedjünk a sok elágazás és opcionális szakasz miatt. A műfaj persze roppant hardcore, ezek a játékok nehezek, így dobozos formában nem nagyon találkozni velük. A Summer of Arcade részeként viszont megjelent egy kései fecske, az Insanely Twisted Shadow Planet, mely a retrósoknak valódi kuriózum lehet.

Történetünk egyszerű, mint a vasárnapi pofon: egy kis idegen lényt alakítunk, akinek hazáját megtámadja egy kozmikus fertőzés. A fekete spóra először a bolygó napját kebelezi be, majd onnét terjed át a szomszédos planétákra, melyek lakói képtelenek ellenállni a növekvő rákosodásnak. Így aztán hősünk ahelyett, hogy a saját portáján igyekezne rendet csinálni, egyenesen a beteg csillagba repül, hogy kiirtsa a gonosz forrását és megmentse népét. Nem egy nagy sztori, ez a játék viszont afféle kikacsintás egy régi korra, amikor még nem volt divat több oldalon át taglalni a forgatókönyvet.

Ahogy megérkezünk (azaz letudjuk az oktatópályát), egy hatalmas, nyílt, 2D-s térképen találjuk magunkat, ahol elvileg szabadon mozoghatnák, noha a gyakorlatban bizonyos akadályok állják az utunkat. Sziklaomlás, hatalmas robotok, ellenfelek... ezeket kell legyűrnünk ahhoz, hogy feltérképezhessük a pálya távolabbi szegleteit és ezzel befejezhessük a játékot. Kis idegenünk persze nem gyalog vág neki a nagy kalandnak, hanem személyre szabott csészealjával, mely kilencféle eszközzel szerelhető fel. Alapjában csak kettő jár: a szenzor, amivel a különböző pályaelemeket lehet megvizsgálni, és a fegyver, amivel kilőhetjük az ellenséges létformákat. Idővel összeszedhetjük a többit is (nem mindegyik kötelező), így robotkarral pakolhatjuk a sziklákat, pajzzsal védhetjük magunkat, vagy épp hatalmas fűrésszel vághatjuk át a sziklafalakat.

II. oldal

A játékmechanikával nincs is gond, a képességek remekül működnek, a pálya nagy, a játék pedig bár nem hosszú, tuti, hogy eltévedünk párszor, és van sok gyűjthető extra is. Sajnos azonban a kivitelezés olyan elemi hiányosságokkal bír, melyek mellett nehéz lenne elmenni szó nélkül, pláne 2011-ben. Az első ilyen, hogy nincs kicsi térkép a HUD-on, sőt, ha már itt tartunk, egyáltalán nincs HUD. Ha tájékozódni szeretnénk, rá kell tenyerelnünk a Backre, majd szépen átnavigálni a térképen, és megjegyezni, hová kell mennünk. Ez persze macerás, mert nagyon sok mellékút és elágazás van, szóval ha csak nem akarunk folyton rossz helyre fordulni, a legjobb, ha saját térképet rajzolunk. Az addig rendben van, hogy a játék egy nyíllal jelzi a képernyőn a kijelölt irányt, de ha nincs mihez viszonyítani, akkor nem ér semmit az egész.

További negatívum, hogy az irányítást nem sikerült eltalálni. A hajó navigálása még jó, a célzás viszont iszonyatosan frusztráló, mert valamiért a jobb analóg karral kell machinálnunk ahelyett, hogy a játék magától választaná ki az ellenfeleket. Általában nem vagyok az autoaim híve, de itt nagyon jól jött volna, ugyanis amellett, hogy folyton tele van a képernyő ellenfelekkel, akik ráadásul hamar respawnolnak, s mindemellett sokszor legyőzhetetlenek, még lőnek is, robbannak is... szóval mindent megtesznek annak érdekében, hogy pokollá tegyék szegény kis alien életét. Ugyan a csészealj sokat bír és a checkpointokon felgyógyul, vannak pillanatok, amikor legyünk akármilyen jók, meghalunk a béna irányítás miatt. Ez pedig elkeserítő, hisz maga a játék jó lenne: a pályadizájn kiváló, a bossok nagyok és látványosak, a grafika változatos, a zene szép. Egy szó mind száz, nincs semmi baj, csak pár óvodás hiba rontja le az amúgy pozitív összképet.

III. oldal

Gondolom, a képeken jól látszik, hogy miért is kapott dícséretet a látvány: az egészből süt a hangulat, a színek és formák izgalmas balettje egy percre sem hagyja nyugodni érzékszerveinket. Minden egyes szakasz eltérő hangulattal és tervezéssel bír, a minimalista rajzstílus pedig nagyon megy ehhez a túlvilági összképhez. Bár ez szubjektív kijelentés, szerintem ez az egyik legszebb arcade játék odakint, s messze a legjobban kinéző darab a Summer of Arcade kínálatából (igen, az összest láttam már). Hozzá pedig ott a fent már egyszer dicsért, de ki nem tárgyalt zene és hang. Előbbi a régi sci-fikre hajaz, utóbbi pedig semmire, csak szimplán hangulatteremtő erővel bír. A tálalás tehát pazar, jobb nem is lehetne, épp ezért szomorú a funckionális csúszás.

Az Insanely Twisted Shadow Planet jó játék. Nem kiváló, nem remek, hanem jó, olyan darab, amivel szívesen ellövöldözik az ember. Pontosabban a retrós játékos, a többiek ugyanis nem biztos, hogy értékelik majd a földöntúli nehézséget és a sok mászkálást. Azt javaslom, hogy mindenki töltse le a demót és nézze meg, kell-e ez neki, mert abban erősen kidomborodnak a játék jó és rossz tulajdonságai. Ha bejön a trial, akkor még az egyébként borsos 1200 MS pontot is érdemes leszurkolni, mert a sok felkutatható extra mellett még egy multiplayert is kapunk (menekülni kell egy halhatatlan izé elől - nem az innováció csúcsa, de el lehet vele lenni). Ha viszont nem, vagy csak simán nem érdekel, milyen volt a hőskorszakban profinak lenni, válassz mást, mert a Shadow Planet nem neked készült...

Platformok: Xbox 360