1. oldal

A futószalagon készülő Call of Duty és Battlefield játékoknak köszönhetően az ember néha már a háta közepére sem kívánja a modern hadviselés témáját feszegető FPS-eket, ám a THQ, valamint a Kaos Studios és a Digital Extremes közreműködésével készült Homefrontot mégis nagy várakozás előzte meg részünkről. A kiadó PR-osai ugyanis egy érdekes sztorival megfűszerezett, izgalmas játék képét festették elénk, melyet néhányan már a megjelenés előtt CoD verőnek kiáltottak ki. Az Activision fejőstehenének tekinthető széria renoméját tekintve ez elég merész kijelentés volt, így természetesen kíváncsiak voltunk rá, sikerült-e felnőnie a feladathoz a fejlesztőknek.

Félelmetes jövőkép

Annyit már a megjelenés előtt tudtunk a játékról, hogy abban a sztori szerint az Egyesült Államok területén kell felvennünk a harcot egy koreai inváziós hadsereggel. De hát hasonlót már láttunk a Modern Warfare 2-ben, kiálthat fel az egyszeri játékos, és nagyon nem is lőne mellé. A különbség annyi, hogy a Homefrontban már akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor amerika veszített. A hadsereg szétszórodott, és csak itt-ott tud ellenállást felmutatni az ellenséggel szemben, Korea pedig megkezdte megszilárdítani helyzetét az országban. És hogy miként jutott a világ leghatalmasabb országa odáig, hogy saját területén szenvedjen vereséget? Az idáig vezető eseményeket a Homefront élőszereplős, rettentő hangulatos bevezető videójából tudjuk meg. Röviden összefoglalva az történik, hogy Észak-Korea a Dél-Koreával történő egyesülését követően 15 év alatt lassan, de biztosan meghódítja Kelet-Ázsiát, miközben a szaudi-iráni háborúnak köszönhető olajválság, egy súlyos madárinfluenza járvány és az amerikai pénzügyi rendszer összeomlása meggyengíti az Egyesült Államokat. A döntő csapást egy kommunikációs műholdnak álcázott koreai fegyver adja meg, ami tönkreteszi az USA elektromos hálózatát, kiszolgáltatva ezáltal az országot az inváziós hadseregnek. Bár a játék története természetesn fikció, a hasonló témákkal foglalkozó forgatókönyvíró és rendező, John Milius gondoskodott róla, hogy a Homefrontban zajló események minél hitelesebbnek tűnjenek.

A játékban egy Jacobs nevű pilóta irányítását vesszük a kezünkbe, akinek ajtaján egyik reggel koreai katonák dörömbölnek. Miután ránktörik az ajtót, kissé megpuhítanak minket, majd egy buszra ültetnek. Utazás közben szembesülünk a megszállás következményeivel, látjuk ahogy az embereket állatokként kezelve munkatáborokba szállítják és hogy a kivégzések is mindennapossá váltak. A fejlesztők nem voltak szívbajosak az erőszak ábrázolása terén, aminek köszönhetően néha igencsak sokkoló eseményeknek lehetünk szemtanúi. Egy alkalommal egy pár éves kisgyerek szeme láttára végzik ki a szülőket, ennek látványa bizony még egy videójátékban is sokkolóan hat. A játék gyakran operál ehhez hasonló jelenetekkel, ami néhányaknál lehet, hogy kicsapja a biztosítékot, ugyanakkor ennek (is) köszönhetően a Homefront igencsak ütős atmoszférával rendelkezik. Végre nem a macsó amerikai katonák szemszögéből kell átélnünk az eseményeket, hanem a megszállás hatására fegyvert ragadó civilek bőrébe bújva. Ettől függetlenül azért érezni, hogy a játék nyakon van öntve egy jó adag amcsi patriotizmussal.

 

2. oldal

A hangulat mellett még két dolgot érdemes kiemelni a Homefront egyjátékos módjával kapcsolatban. Az egyik az események ritmusa, amit tényleg csak a Call of Duty sorozat részeihez lehet hasonlítani. Sosem válik monotonná a lövöldözés, mivel a fejlesztők mindig a megfelelő pillanatokban törik azt meg egy-egy kevésbé lendületes résszel. Viszont nem is ül le soha a játékmenet annyira, hogy elveszítsük az érdeklődésünket. A küldetések változatosak, de semmi olyat nem nyújtanak, amit ne láttunk volna már más modern katonai témájú FPS-ben. Az esetek nagy részében az lesz a dolgunk, hogy társainkkal egyik ponttól a másikig haladjunk, és lőjünk mindenre, ami mozog és nem angolul beszél. Az ilyen szakaszokat azonban mindig megtöri egy-egy érdekesebb feladat, egyszer például egy farmon kell észrevétlenül átkelnünk, az ellenséget elkerülve, majd később mesterlövészként kell a megfelelő pillanatokban leszednünk az ellenséget. A játék vége felé még egy harci helikopterbe is bepattanhatunk, és azzal kell megóvnunk néhány fontos járművet a koreaiaktól. Ha már szóba került a helikopter, jegyezzünk meg annyit, hogy a járművek irányítása nagyon jóra sikeredett, amit főleg a multiban fogunk díjazni. Ez nem azt jelenti, hogy szimulátorszerű lett a fizika (éppen ellenkezőleg), de a pörgős csatákhoz nincs is rá szükség, egy FPS-ben élvezetesebb harcokat lehet vívni a járművekkel, ha nem kell küzdenünk az irányítással. A helyszínek változatosságára sem lehet panaszunk, hiszen a lerombolt városrészek mellett vidéki területeken és a San Francisco-i Golden Gate-hídon is harcolni fogunk a megszállók ellen. Utóbbinál figyeljünk oda a háttérben látható eseményekre és a rádióbeszélgetésekre, láthatunk egy nagyon jópofa utalást a Szikla című filmre. Összességében elmondhatjuk, hogy bár a Homefront nem vonultat fel igazán eredeti játékelemeket, ám nagyszerűen alkalmazza a már bevált, más játékokban is használt dolgokat.

Tömör gyönyör

A másik említésre méltó dolog az egyjátékos móddal kapcsolatban annak hossza, amely egészen döbbenetes módon még a négy órát is alig éri el. Így hiába élvezzük a játékidő minden percét, ha a végefőcím alatt az jár az ember eszében, hogy közel tízezer forintot adott ki egy gyalázatosan rövid sztorimóddal rendelkező játékra. A multi miatt azonban érdemes szemet hunyni e hiányosság felett, mivel a Homefront ezen a fronton (elnézést a szóviccért) tud újat mutatni. Ahogy a legtöbb katonai FPS-ben már megszokhattuk, fegyverzetünk és felszerelésünk testreszabható, továbbá minél többet harcolunk, annál több tapasztalati pontot szerzünk, a szintlépésekkel pedig újabb felszerelést és kasztokat nyithatunk meg. Az eszközök száma és a testreszabhatóság mértéke kissé elmarad a CoD: Black Ops-ban látotthoz képest, de mi így sem éreztük túlzottan szűkösnek a lehetőségeket. A fegyverünk mellett vihetünk magunkkal két extra felszerelést is, amiket úgynevezett csatapontokkal (Battle Point – BP) aktiválhatunk. BP-t kapunk többek között az ellenfelek leöléséért, a segítségnyújtásért, a stratégiai pontok elfoglalásáért, illetve megvédéséért. Tulajdonképpen ha valamilyen módon hasznára vagyunk a csapatnak, akkor kapunk bizonyos mennyiségű csatapontot, így ha esetleg nem lennék mesterlövészek, akkor sem érezzük feleslegesnek magunkat. A BP-k nem vihetők át egyik összecsapásról a másikra, hanem amint említettük, a választott felszerelést aktiválhatjuk velük. Rakhatunk magunkra például golyóálló mellényt, használhatunk felderítő repülőgépet, sőt, ha sikerül sok pontot összegyűjtenünk, akkor akár tankokat is „idézhetünk” magunknak.

 

3. oldal

Bár a csatapontok bevezetése egy ötletes játékelem, nem ez különbözteti meg a Homefrontot a konkurenciától, hanem a Battle Commander játékmód. Legtöbben talán arra asszociálnak a név alapján, hogy az egyik játékos parancsnokká válik ebben a módban, és utasításokat osztogat a többieknek (akárcsak a PS3-as MAG-ben), de nem erről van szó. Ez a parancsnok a játék mesterséges intelligenciája, aki figyelemmel kíséri az összes játékost, és észreveszi, ha valaki jól teljesít. Ha jók vagyunk, például mesterlövészként leszedünk x számú ellenfelet, vagy felderítő pilótaként a távirányított repülőgépünkkel „megfestünk” adott számú ellenséges járművet, akkor az AI előléptet minket és „egy csillagos” minősítést ad nekünk. Ezen felül kapunk tőle egy küldetést, amit végre kell hajtanunk (például öljünk meg egy adott személyt, foglaljunk el egy pontot, stb.), illetve megnöveli kicsit a képességeinket, hogy meg tudjuk oldani a ránk bízott feladatot. Ha sikerrel járunk, akkor a parancsnok ad nekünk egy nagy adag BP-t, előléptet minket két csillagos játékossá, illetve kapunk egy újabb missziót és ismét megnöveli a képességeinket. A csavar ott van az egészben, hogy amint a mi parancsnokunk kiszemel minket egy speciális küldetésre, az ellenség AI-ja is felfigyel ránk, és minket jelöl ki célpontnak az ő x csillagos játékosának. Ez persze fordítva is igaz, mi is kaphatunk olyan feladatot, amikor el kell tennünk láb alól az ellenfél túlbuzgó katonáját. Összesen öt kitüntetést, azaz öt csillagot kaphatunk a parancsnoktól, és biztosak lehetünk benne, hogy ezen a szinten már vért fogunk izzadni az életben maradásért. A Battle Commander játékmód rettentő izgalmas csatákat eredményez, hiszen miközben a csapatok a stratégailag fontos pontok elfoglalásáért küzdenek, a legjobb játékosok saját csatájukat vívják egymás között, és mini-missziókat oldanak meg. A Homefrontban szereplő másik két játékmód nem nyújt ennyi újdonságot, az egyik a Ground Control nevű területfoglalós móka, másik pedig egy szimpla deathmatch. Mindkettőt láttuk már ezer más FPS-ekben. A nagy kérdés ezek után, hogy képes lesz-e a program elegendő játékost elcsábítani az aktuális nagyágyúk mellől (CoD, Bad Company 2), illetve meg tudja-e tartani őket hosszú távon. Ha valami újdonságra vágytok, egy próbát mindenképpen megér ez a játék is.

Amerika romokban

A játék technikailag nem emelkedik ki más felsőkategóriás programok közül, de hozza a tőle elvárható szintet. A grafika maximális részletesség mellett elég jól néz ki, a háború sújtotta amerika tényleg gyászosan fest, a karakterek kidolgozottsága is eléri a kívánt színvonalat (bár az állunk nem fog leesni tőle). Néhány helyen azért kiszúrhatunk egy-egy túlságosan is alacsony felbontású textúrát, ami belerondít az összképbe, ám még így sem volt igazán hiányérzetünk, nem vártunk Crysis 2 szintű grafikát. A hangok terén szintén hozza a kötelezőt a Homefront, a hasonló stílusú játékokban hallható zenéket itt sem kell nélkülöznünk, a szinkronhangok pedig a közepes-jó skálán mozognak (viszont volt egy-két jelenet, amikor nagyon hatásos volt a karakterek produkciója).

Mit is mondhatnánk még a Homefrontról? Bár a trónfosztás ezúttal elmaradt, de nagyon közel állt a program ahhoz, hogy megszorongassa a jelenlegi nagyágyúkat, a Call of Duty-t és a Bad Company 2-t. A sztorimód, bár tartalmában felveszi a versenyt az imént említett FPS-ekkel, sajnos hihetetlenül rövid lett, ami nem tesz jót a szavatosságnak. Még szerencse, hogy ott van a nagyszerű ötletekkel megpakolt multi, ami egy kis polírizás után, kicsivel nagyobb fokú testreszabhatóság mellett még vonzóbb lehet az FPS rajongók számára.

Platformok: Xbox 360, PS3, PC

Tesztelt platform: PC