Oldal I.
A legfőképpen a Total Annihilation című nagysikerű RTS-ről ismert Chris Taylor legutóbbi kiruccanása a játékvilágba meglehetősen halovány eredményt hozott, hiszen a Space Siege című sci-fi akció-RPG vitathatatlanul gyenge darab volt, unalmas, repetitív játékmenettel és semmitmondó sztorival. A Taylor vezette Gas Powered Games legújabb játékukkal, a Demigod című RTS-RPG keverékkel bizonyíthatja, hogy a Space Siege csak egy véletlen kisiklás volt, és képesek ismét hozni a Dungeon Siege programoknál megszokott színvonalat.
Defense of the Ancients, Taylor módra
Mi is ez a Defense of the Ancients (röviden DotA), és miért hasonlítom hozzá a Demigod-ot? A DotA az egyik legnépszerűbb Warcraft III modifikáció, melyből szinte teljesen száműzték a szokványos RTS elemeket, helyükre pedig egy akcióorientált, ugyanakkor taktikus játékmenet került. A szembenálló két csapat tagjait hősök alkották, melyek nem toborozhattak hatalmas hadsereget, hanem a saját varázslataikat, képességeiket használva, csapattársaikkal együttműködve kellett legyőzni az ellenfelet. A Gas Powered Games pedig pontosan ezt receptet nyúlta…vette kölcsön, hogy aztán azt saját ötletekkel kiegészítve, a mai kornak megfelelő grafikával nyakon öntve egy új játékként dobja piacra.
A program erőteljesen a többjátékos játékmódra lett kihegyezve, ám ez nem jelenti azt, hogy nincs benne egyjátékos mód. Igaz ez csak olyan szinten jelenik meg, mint teszem azt az Unreal Tournament játékokban, azaz a multis játékmódokat próbálhatjuk ki gépi ellenfelek ellen. A Demigod történetének színvonala is körülbelül az említett FPS szintjén mozog. Röviden és tömören: mi egy félistent (demigod) alakítunk, aki ha legyőzi a többi félistent, akkor végül isteni szintre emelkedik. Sajnos a sztori tényleg csak ennyi, emiatt csak arra alkalmas a single player rész, hogy beletanuljunk a játékmenetbe. Pedig biztosan ki lehetett volna találni egy érdekes történetet ehhez a témához is. Még az sem mentség a készítők számára, hogy ez egy multis stratégiai játék, hiszen az ebből a szempontból hasonló World in Conflict bizonyította, igenis lehet lebilincselő sztorit írni ilyen játékhoz is. Visszatérve az egyjátékos módhoz, ezt elindítva két lehetőség közül választhatunk. Vagy egy általunk kiválasztott pályán, a beállított ellenfelekkel és szabályokkal játszunk le egy összecsapást, vagy nekivágunk egy bajnokságnak, ami egy az egyben ugyan az, mint az elsőként felvázolt lehetőség, azzal a különbséggel, hogy itt a gép állítja be a szabályokat és a pályákat. Mivel egy bajnokságban veszünk részt, a győzelemért minden fordulóban pontokat kapunk, végül nyolc kör után az nyer, aki a legtöbb ponttal rendelkezik.
Oldal II.
A változatosság gyönyörködtet
De lássuk hogyan is fest a játékmenet. Elsőként ki kell választanunk magunknak egy félistent. Összesen nyolc hős közül mazsolázhatunk, akik két csoportra oszlanak. A Bérgyilkosok (Assassins) alkotják az egyik csapatot, itt a Torch Bearer, az Unclean Beast, a The Rook és Regulus közül választhatunk. A másik oldalon találjuk a Generálisokat, náluk Lord Erebus, Queen of Thorns, az Oak és Sedna vár ránk. A játék egyik legnagyobb erénye, az említett szereplők közti változatosság. A Generálisok képesek pár lényt (közelharci és távolsági harcos, pap) megidézni és irányítani, hogy támogassák őket a harcban. A Bérgyilkosok ezzel szemben magányos farkasok, nem tudnak lényeket idézni, viszont sokkal erőteljesebb támadó, illetve védekező varázslatokkal rendelkeznek, mint a másik csapat tagjai. Szerencsére az egyes oldalakhoz tartozó szereplők sem csak nevükben eltérő karakterek. Mindegyik teljesen eltérő képességekkel, varázslatokkal rendelkezik, és mindegyikhez másfajta játékstílus dukál. A Rook nevű Assassin például egy hatalmas monstrum, rengeteg életerővel, erőteljes közelharci támadásokkal, ám lassú mozgással. Ezzel szemben Regulus egy fizikailag gyengébb harcos, aki íjpuskájával, távolról osztja az áldást, számos varázslattal megtámogatva természetesen. Ugyanígy a Generálisoknál is jelentős eltérések vannak a harcosok között, mindenki találhat magának aktuális kedvencet a felhozatalból.
Az első pályára belépve láthatjuk, hogy a Demigod-ban speciális térképeken, arénákban zajlanak a harcok. Kinézetre elég érdekesen festenek ezek a helyszínek, nagy kár, hogy egyelőre csak nyolc található belőlük a játékban. Egyik egy hatalmas maja piramis tetején található, másikat hatalmas emberi koponyák határolnak, de van olyan is, mely mintha egy vulkán belsejében terülne el. A pályákon mindig két csapat harcol, melyek legfontosabb épülete a citadella, ha ezt az ellenfél elpusztítja, mindenképp vége a játéknak. Emellett előre elhelyezett őrtornyok, utánpótlást biztosító teleportkapuk, varázstárgyak vásárlására alkalmas boltok vannak elszórva a pályán. Utóbbi két épületet mindig az a csapat használhatja, amelyik a mellette lévő zászlót irányítása alatt tartja. Az említett zászlók különféle bónuszokat is adnak a birtokló csapatnak, így érdemes minél többet elfoglalni belőlük. Amennyiben harc közben elhaláloznánk, ne essünk pánikba, pár másodperc múlva újraéledünk a bázisunkon, hogy ismét belevethessük magunkat a harcba (ismét, mintha csak az Unreal Tournament-tel játszanánk).
Oldal III.
Összesen négyféle játékmód készült a programhoz, az egyjátékos és többjátékos módban is ezek közül választhatunk. Van, amikor az ellenséges citadella elpusztítása a cél, máskor a pályán található speciális épületeket (fortress) kell elpusztítanunk. A harmadik játékmódban adott mennyiségű demigod-ot kell elpusztítanunk, végül a negyedikben az a feladatunk, hogy minél több zászlót birtokoljunk, így elérve egy adott pontszámot. Az arénák kialakításából adódóan alapos együttműködésre van szükség a csapattagok között, hiszen nem egy hatalmas hadsereget irányítunk, így nem tudjuk az egész pályát irányításunk alatt tartanunk, márpedig ennek nagy szerepe van a játékban. Éppen ezért zavaró az egyjátékos módban, hogy a gépi csapattagok hadilábon állnak a taktikával. Nekem úgy tűnt, hogy véletlenszerűen választják ki azt a pontot, amit megtámadnak, csak ritkán próbálnak együtt áttörni egy jól védett helyet. Ráadásul én semmiképp sem tudom befolyásolni azt, hogy hol támadjanak. Ennek ellenére normál fokozaton minden nehézség nélkül meg lehet nyerni az összes harcot, hiszen az ellenfél AI-ja is elköveti ezeket a hibákat. Többjátékos módban persze nem kell bosszankodnunk emiatt, de a single részben zavaró tud lenni.
Fejlődjünk, hogy istenek legyünk
A játékmenet szerves részét képezi az általunk irányított karakter fejlődése. Nem csak az általunk megölt lények, ellenséges demigod-ok után kapunk tapasztalati pontot, de ha társaink közelében vagyunk, akkor az ő győzelmeik után is. Bizonyos mennyiségű XP összegyűjtése után természetesen szintet lépünk, ilyenkor egy-egy pontot eloszthatunk a varázslataink, speciális képességeink között. Ahogy már említettem, a bérgyilkosok rendelkeznek a pusztítóbb varázslatokkal. Itt találhatjuk meg a fantasy játékok elengedhetetlen kellékeit: a tűzlabdát, a fagyasztást, a jégesőt és társaikat. A generálisok képességei inkább az alattvalóik tulajdonságainak javítására, illetve a lények számának növelésére használhatók, bár azért itt sem kell lemondanunk a támadóvarázslatokról. A tapasztalati pontok mellett a harcok során aranyat is gyűjtünk, melyből egyrészt varázstárgyakat vehetünk a pályán található boltokban, másrészt a citadellánál vásárolhatunk az egész csapatot, illetve az épületeinket érintő bónuszokat. A megszerzett tárgyakat, illetve képességeket sajnos nem vihetjük tovább a pályákon, így minden mérkőzés elején a nulláról kell kezdenünk a fejlődést. Az egyetlen dolog, ami kivételt képez ez alól az úgynevezett favored items (kedvelt tárgyak). Ezeket a pályák megnyeréséért kapott pontokból vásárolhatjuk meg, és egyszerre mindig csak egyet viselhetünk belőlük. Amint láthatjátok a fejlődési rendszer nincs túlbonyolítva, mégis bőven van lehetőség a taktikázásra, jól meg kell gondolni milyen karaktert használunk, annak milyen irányba visszük el a fejlődését, illetve hogyan állítjuk össze felszerelését.
Oldal IV.
Multis játék, multi nélkül?
Nem kell megijedni, nem olyan drámai a helyzet, mint az alcímben felfestettem. Ám az kétségtelen, hogy a megjelent játék hálózati kódja komoly problémákkal küszködik, így a csatlakozás, és a zavartalan játék egyenlőre nem megy zökkenőmentesen. Márpedig egy olyan játéknál, amely a többjátékos összecsapásokon alapszik, nem szabadna ilyen hibának lennie. A fejlesztők mentségére legyen szólva, hogy villámgyorsan kiadtak egy kisebb patch-et a játékhoz, ami javított a helyzeten, és további frissítések várhatóak a közeljövőben. A többjátékos mód nem igazán tartalmaz újdonságot a single-player részhez képest, leszámítva azt a nem elhanyagolható tényt, hogy végre hús-vér játékosok ellen, illetve azokkal együtt harcolhatunk, még élvezetesebbé téve egy-egy összecsapást. Viszont új pályákat, játékmódokat itt nem fogunk találni.
Színes-szagos látványvilág
A játék megjelenítése a Sacrifice című régi RTS-RPG-t juttatta eszembe, arra volt jellemző a Demigod-ban is látott erőteljes színekkel operáló látványvilág (megjegyzem, a játékmenet is sok hasonlóságot mutat, újabb program, mely inspirációt jelentett). Egy nagyobb csatában csak kapkodjuk a fejünket a mindenfelé röpködő varázslatok effektorgiája láttán. Az egyes lények elborult kinézete is az említett programot idézi, elég csak ránézni a generálisok ágyúfejű lövész egységeire, de mondhatnám a Queen of Thorns hős növényszerű megjelenését is. Mivel a harcok az arénákban játszódnak, a tornyokon és pár épületen kívül más tereptárgyat nem találunk, ami néha kicsit sivárrá tudja tenni a kinézetet, ezért is lett volna jó, ha az arénákon kívül néhány összetettebb helyszín is szerepel a programban. Ezt leszámítva igazán nem tudnék belekötni a grafikában, látszik, hogy odafigyeltek rá a fejlesztők. A gépigényt tekintve egy közepesen erős géppel már gond nélkül tudjuk futtatni a programot. Az én konfigurációmon (AMD X2 6000+, 4 GB RAM, ATI HD4830) 1680x1050-es felbontáson, az élsimítást leszámítva mindent maximumra állítva csak akkor esett le kicsit a framerate, amikor nagyon sok lény volt egyszerre a képernyőn. A játék audió része is hozza az elvárt színvonalat. A hangeffekek átlagosak, viszont a zene már jóval kiemelkedőbb, pont illik a pörgős összecsapásokhoz, és a hősök beszólásai is jól eltaláltak.
Chris Taylor tényleg visszatért?
Saját kérdésemet megválaszolva: igen, visszatért, még ha nem is ereje teljében. Bár a Demigod nem lett olyan egetrengető játék, mint annak idején a Total Annihilation, és talán még a Dungeon Siege II sikerét sem fogja elérni, de határozottan egy jó programot hoztak össze a Gas Powered Games-nél. A lecsupaszított single-player módot - mint tanulórészt - letudva belevetheti magát az ember a többjátékos küzdelmekbe, melyek – ha végre ráncba szedik a hálózati kódot – hosszú időre leköthetik a játékosokat.
