Shop menü

WEPC KÖZÖSSÉG: SZABD MEG A FEJLESZTÉSEK IRÁNYÁT!

Víg Ferenc
Víg Ferenc
WePC közösség: szabd meg a fejlesztések irányát!

Az ASUS és az Intel által még 2008 folyamán létrehozott WePC közösség most újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a kezdeményezést a gyártópáros új lehetőségekkel bővítette ki, így azok a felhasználók, akik szeretnének részt venni a termékekkel kapcsolatos fejlesztésekben és szeretnének hangot adni véleményüknek, illetve kifejteni, hogy szerintük egy-egy termékcsoport esetében pontosan milyen irányban érdemes fejlesztéseket végezni, azok a WePC közösségnek köszönhetően egyenesen az ASUS és az Intel illetékeseivel oszthatják meg véleményüket, ötleteiket és gondolataikat.

Az online közösség több csoportra lett osztva, így mindenki megtalálja az a számára érdekes témakört vagy témaköröket, amelyen vagy amelyeken belül ötleteivel és véleményével segíteni kívánja a fejlesztők munkáját. A közösséghez bárki csatlakozhat és ösztönözheti mind az ASUS, mind pedig az Intel fejlesztőit abban, hogy a felhasználók igényeinek maradéktalanul megfelelő termékeket készíthessenek.

Galéria megnyitása

A közösség tehát különböző szekciókra van osztva, melyek az egyes felhasználói érdeklődési körökhöz lett igazítva, például azoknak, akik a kifogástalan hangminőséget részesítik előnyben a csúcskategóriás otthoni szórakozásra tervezett számítógépekben. Egy másik szekció a többfeladatos rendszerek és „korai kipróbálók” számára lett kialakítva, akiket a lapos, tábla gépek fejlődése érdekel. A harmadik terület azoknak a szülőknek lett kialakítva akik szeretnék megosztani, hogyan épült be a technológia a gyerekeik és a családjuk életébe.

Hogy a közösségi élet még érdekesebbé és izgalmasabbá váljon, különböző kihívások és versenyek színesítik a WePC tagok mindennapjait. A WePC rendszerét a közösség Facebook lapja is kiegészíti, amely lehetőséget ad a rajongóknak a beszélgetésekbe történő bekapcsolódásra, de a lap emellett különböző extra funkciókat és szolgáltatásokat is kínál, hogy a WePC közösség minél színesebb lehessen.

Azok számára, akik igazán komolyan veszik a fejlesztésekben történő együttműködést, további lehetőségeket is biztosít majd a gyártópáros. A közösség tagjai exkluzív csoportokba is jelentkezhetnek majd, sőt, akár az ASUS és az Intel termékeinek tesztelésében is részt vehetnek és a különböző exkluzív eseményekre is meghívhatják őket.

Aki szeretne csatlakozni a WePC közösséghez, itt megteheti.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére