Bár a sűrű felhőtakaróval borított Vénuszt hasonló méretei, gravitációja és összetétele miatt gyakorta nevezik a Föld ikertestvérének, a Naprendszer második bolygója testközelből közel sem emlékeztet enyhe és kiegyensúlyozott éghajlatú otthonunkhoz. A Vénusz tanulmányozása révén a kutatók a Föld jövőjébe igyekeznek bepillantani, információkat gyűjtve arról, hogy milyen következményekkel járhat egy bolygó hőmérsékletének drámai növekedése.
A Vénuszt vastag, magas fényvisszaverő képességű felhőréteg fedi, amelynek anyaga döntően kén-dioxid. A Naprendszer négy kőzetbolygójából itt a legsűrűbb a légkör, amely főként szén-dioxidból áll. A légköri nyomás a Vénusz felszínén 92-szerese a földinek, és a légkör összetétele, illetve a felhőréteg miatt ezen a bolygón a legnagyobb a Naprendszerben az üvegházhatás. Ennek hatásaként a felszíni hőmérséklet 460 °C fölött van, vagyis a Vénusz felszínén nagyobb a forróság, mint a Merkúron, annak ellenére, hogy majdnem kétszer olyan messze van a Naptól, mint a legbelső bolygó, és a felszínét csak negyedannyi napfény éri, mint a Merkúrét.
Ilyen körülmények közt nem csoda, hogy bolygószomszédunk kutatása komoly kihívások elé állítja a szakértőket. A NASA Glenn Kutatóközpontjának munkatársai évek óta dolgoznak azon, hogyan lehetne olyan elektronikus rendszereket létrehozni, amelyek bírják a Vénusz légkörén belüli körülményeket. A Vénusz atmoszférájába először 1966-ban küldött szondát az emberiség (Venyera−3), a bolygóra irányuló küldetések azonban a mai napig rendkívül problémásak. Gyakoriak a meghibásodások, és ha minden jól megy, a felszínre leereszkedő űreszköz akkor is maximum egy-két óráig képes információkat továbbítani a bolygóról, ami meglehetősen kevésnek tűnik például ahhoz a hatalmas adatmennyiséghez képest, amelyet az eddig a Marsra leszálló műszereknek köszönhetünk.
A legújabb projekt célja, hogy ennél hosszabb felfedezésre nyíljon lehetőség, és ennek érdekében egy újfajta űreszköz terveivel álltak elő a szakértők: a Zephyr néven futó vitorlázó rovert a bolygó szelei hajtják majd előre. „A Marshoz képest a Vénuszról gyakorlatilag alig tudunk valamit” – mondja Geoffrey Landis, a projekt vezetője. „Ennek oka, hogy a Vénusz helyszíni felderítése rendkívül nehezen megvalósítható feladat.”
A szakértő szerint két alapvető dologra van szükség a bolygó alaposabb felfedezéséhez. Az egyik, hogy olyan műszereket kell tervezni, amelyek kibírják a forróságot és az egyéb kedvezőtlen körülményeket. Ez jelenleg már nem is olyan lehetetlen feladat, mint korábban volt, hiszen a Vénusz felszínén nem rosszabb a helyzet, mint egy bekapcsolt sugárhajtómű belsejében. Glenn és munkatársai már létre is hoztak olyan szenzorokat, amelyek működőképesek ilyen körülmények közt is.
A másik fontos lépés a helyi erőforrások kiaknázásának megoldása. A Vénusz felszínének közelében ugyan nagyon alacsony a szélsebesség (1 m/s alatti), azonban az óriási légnyomás mellett ezek a szelek is jelentős energiaforrást képviselnek. Ezeket az energiákat használná ki a Zephyr az előrehaladásra. A vitorlázó rover az elképzelések szerint nem lenne folyamatosan úton, hanem az idő nagy részében egy helyben vizsgálódna, majd a napi adatgyűjtés befejezését követően a szelek szárnyán újabb területek felé venné irányt.
A bolygó felszíne szerencsére meglehetősen lapos, így különösebb manőverező képességre nem lesz szüksége a rovernek. Ha pedig a helyváltoztatáshoz szükséges energiákról nem kell előre gondoskodni, már csak azt kell biztosítani, hogy a mérőműszerek bírják a forróságot, ami teljességgel megoldható feladatnak tűnik, magyarázza Landis.
