Bár az utóbbi években óriási áttörések történtek az AI-fejlesztés területén, és a mesterséges rendszerek egyre kifinomultabb tettekre képesek, nem minden autonóm robotnak van szüksége emberi értelemben vett intelligenciára a célzott működéshez. A nanobotok például kódsorok nélkül is lenyűgöző dolgokra képesek, úgy hogy pusztán a molekuláris szinten fellépő, természetes kölcsönhatások irányítják őket.

A Kaliforniai és a Pittsburghi Egyetem kutatói például nemrégiben olyan nanobotokat hoztak létre, amelyek képesek megjavítani az emberi szem számára túlságosan apró áramkörök kisebb sérüléseit. Ilyen megoldásokkal pedig jelentősen hosszabbá lehetne tenni az elektronikus rendszerek élettartamát. Joseph Wang és Anna Balazs fejlesztésüket a vérlemezkék működéséről mintázták: amikor megsérülünk, ezek érzékelik a seb helyét, és a helyszínre sietve betömik a rést, elindítva a gyógyulás folyamatát.

A szakértők olyan nanobotokat akartak létrehozni, amelyek hasonló módon képesek az áramkörök kijavítására. A „vérlemezkék” jelen esetben aranyból és platinából álló, úgynevezett Janus-részecskék voltak, amelyek eltérő anyagú oldalaiknak köszönhetően különleges tulajdonságokkal rendelkeznek. Ha például egy ilyen gömböt hidrogén-peroxidot tartalmazó oldatba helyeznek, annak platina-felszíne reakcióba lép az anyaggal. A reakció eredményeként gyors ütemben oxigén szabadul fel, amely aprócska hajtósugárként hajtja előre a részecskét.

A kutatók ezt követően létrehoztak egy egyszerű áramkört, amely egy LED fényforrást és egy ezt működtető akkumulátort tartalmazott, majd apró sérülést ejtettek a kettőt összekötő vezetéken. Az áramkör megszakadt, a fény kialudt, a szakértők pedig mozgósították nanobotjaikat. Hidrogén-peroxidos oldatot és Janus-részecskéket öntöttek a vezetékre, és a LED 30 perccel később újra világítani kezdett.

A kutatók által készített számítógépes modell azt sugallja, hogy a vezeték ennyi idő alatt nem jöhetett volna helyre, ha a részecskék véletlenszerűen mozognak. Wang és Balazs ezért úgy vélik, hogy a nanobotok arany felét magukhoz vonzották a sérülés helyének megváltozott, „lyukacsos” energiaviszonyai. Amikor pedig a részecskék a helyszínre értek, beleépültek a repedésbe, áthidalták a rést, és helyreállították az áramkör működését.

A fejlesztők reményei szerint az elektromos vezetékek javításán túl a hasonló elven működő nanobotok egy napon az élő szövetekben is használhatóak lehetnek, például a mélyebb sebek ellátása során.