Shop menü

ÚJABB TEGRA 2-ES TÁBLA PC AZ ICD MŰHELYÉBŐL

Az ICD a Vega mellett egy másik tablet számítógépet is tervez, amely szintén az Nvidia Tegra névre keresztelt megoldása köré épül. A készülék – ha nem is mondták ki hivatalosan – az Apple iPad-jának ellenfele lesz a piacon. A Gemininek nem lesz egyszerű dolga, hiszen az első nap forgalma alapján az Apple iPad bizony igen népszerű lehet a felhasználók körében, de igaz az is, hogy a ma megjelent Apple közleményből nem érdemes messze menő következtetéseket levonni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Újabb Tegra 2-es tábla PC az ICD műhelyéből

Az ICD a Vega mellett egy másik tablet számítógépet is tervez, amely szintén az Nvidia Tegra névre keresztelt megoldása köré épül. A készülék – ha nem is mondták ki hivatalosan – az Apple iPad-jának ellenfele lesz a piacon. A Gemininek nem lesz egyszerű dolga, hiszen az első nap forgalma alapján az Apple iPad bizony igen népszerű lehet a felhasználók körében, de igaz az is, hogy a ma megjelent Apple közleményből nem érdemes még messzemenő következtetéseket levonni.

Galéria megnyitása

Az új tábla PC 300 x 191 x 15,6 mm-es mérettel büszkélkedik és egy 11,2 hüvelykes képátlójú érintőkijelzőt tartalmaz, amely 1366 x 768 pixeles natív felbontás mellett üzemel. A rendszer lelke egy második generációs Tegra SoC, melynek ARM architektúrára épülő magjai 1 GHz-en ketyegnek. A rendszer 512 MB-nyi memóriát, 4 GB-nyi NAND Flash típusú adattárolót és egy SD kártyaolvasót tartalmaz. A készülékben a hírek szerint egy GPS vevő is helyet kap majd, sőt, két webkamerával is felszereli az egységet a gyártó: a kijelző felőli oldalon egy 2 Megapixeles, míg a készülék hátulján egy 5 Megapixeles kamera lapul, így akár videótelefonálásra is lehetőség nyílik. Ez utóbbi, vagyis az 5 Megapixeles egység auto-fókusz funkcióval is büszkélkedik, ami manapság már nem olyan nagy különlegesség.

Az ICD Geminije 802.11 b/g/n WiFi adaptert, Bluetooth 2.1-es támogatást és 3G támogatást is tartalmaz, ez utóbbiba nem csak az adatkapcsolat, hanem a hanghívások is beletartoznak. A kínálatban van még FM rádió és egy mikro USB port is. Az újdonság Android operációs rendszerrel érkezik majd, de hogy pontosan mikor, az egyelőre nem tudható. A korábbi hírek szerint a második generációs Tegra körül kisebb-nagyobb problémák vannak, amelyek miatt a tervezettnél később érkeznek a platform köré épülő termékek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére