A Xiaomi szemmel láthatóan egyre nagyobb szeletre szeretne szert tenni az okostelefonok piacából, és a vállalat vezetése szerint az igazi áttörést úgy érhetik el, ha kiállnak a sorból, ami az Android mögött kígyózik, és megpróbálnak valami mást alkotni. Nem érzik elegendő fegyverténynek az alacsonyan tartott vételárat.
A pletykák alapján a Xiaominál már folynak az új rendszeren a munkálatok, tehát már nem ma kezdte meg a vállalat a fejlesztést. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy pontosan mire kell számítani, amennyiben beigazolódik a dolog, de a MiOS név már felbukkant a híroldalak hasábjain. Ezen a néven debütálhat majd az újdonság, ha minden az állítólagos tervek szerint alakul. Nagy valószínűséggel egyébként egy linuxos felmenőkkel rendelkező megoldással állhatnak majd elő, és nem lenne meglepő, ha a már jól ismert MIUI ROM-ok néhány jellegzetes vonását is magán hordozná ez. A Xiaomi ugyanis már jelenleg is rengeteget foglalkozik rendszerfejlesztéssel, csak eddig Android alapokon építkeztek. Tapasztalattal tehát bőven rendelkeznek már, ennek fényében pedig maga az új rendszer létrejöttének feltételezése sem teljesen alaptalan.
A kínai cnBeta jelentései szerint már az sem kérdéses a vállalat berkeiben, hogy milyen masinával dobják majd a mély vízbe a MiOS-ként emlegetett, mobilokra szánt operációs rendszert. Az újdonság a következő generációs Mi-Phone fedélzetén indulhat útnak, vagyis a jövőre bemutatkozó Xiaomi Mi-4 lehet az első olyan okostelefon, amelyen már a Xiaomi egyedi OS-e teljesít szolgálatot. Persze a pletykák még egy kicsit koraiak tekintve, hogy a Xiaomi alig leplezte le a Mi-3-as modellt, melyet egyelőre még megvásárolni sem lehet, csak előrendelés adható rá le.
A Xiaomihoz egyébként nemrégiben érkezett egy új nagyágyú Hugo Barra személyében. Barra a Google alkalmazásában állt hosszú évekig, és az Androidos csapat egyik vezető szerepét töltötte be a keresőóriásnál. Az ő feladata az előzetesek szerint az lesz, hogy szélesebb körben tegye ismerté a Xiaomit, és elősegítse a terjesztést Kína határain túlra is. Plusz amennyiben a fentiek beigazolódnak, az egyik Android ellenlábast is segíthet pályájára bocsájtani az elkövetkezendő hónapokban, években.
A Xiaominak szinte már mindene megvan egyébként ahhoz, hogy létrehozhasson egy erős alternatívát. Köszönhető ez a már említett MIUI-nak, és az egyedi ROM fejlesztőinek. Már saját - egyelőre még - androidos alkalmazásboltjuk, több egyedileg létrehozott applikációjuk és egyéb külön szolgáltatásaik is vannak. Ráadásul idén bőven voltak olyanok, akik új piaci résztvevővel álltak elő, ami szintén felbátoríthatta őket. A Mozilla megalkotta a FireFox OS-t, a Canonicalnál az Ubuntuból hoztak létre mobilra és tabletre szabott rendszereket, a Samsung a Tizenen munkálkodik jelenleg is, és a Sailfish OS-t is pozitívan fogadták.