[bold]Az orosz polgárháború egy véres ütközete előtt Csapajev parancsot ad a puccerjának:

- Petyka, itt van ez a vasláda! Az életed árán is megvéded a fehérektől!

- Igenis, Vaszilij Ivanovics!

Kezdetét veszi az öldöklő harc. Petyka derekasan végzi a feladatát, de a csata hevében levágják mindkét karját, és kap golyót a bal lábfejébe. Csapajev megpödri a bajszát, majd így szól hű tisztiszolgájához:

- Na Petyka, mivel te voltál a legvitézebb az egész seregben, teljesítem egy kívánságod!

- Tudni szeretném, mi volt a vasládában!

- Párizs elfoglalásának terve. Megmutatom, megérdemled.

Csapajev kinyitja a ládát és kivesz belőle négy szem krumplit. Az egyiket leteszi középre, a másik hármat meg köré.

- Látod? Ez itt az imperialisták városa, ez a három pedig a mi három hadosztályunk, ami körbeveszi! [/bold]

A hatalom mindenkori birtokosai, illetve a hozzájuk dörgölőző és kiváltságokban reménykedő holdudvar tagjai mindig is komoly hangsúlyt helyeztek a mítoszgyártásra. Azt, hogy ez a szokás mennyire régi, remekül mutatja, hogy felemás kimenetelű, sem az egyiptomiak, sem pedig a hettiták számára sem egyértelműen győztes kádesi csata után mind II. Ramszesz, mind pedig II. Muvatallisz gondoskodtak arról, hogy udvari krónikásaik a saját diadaluk meglehetősen élénk elemekkel kiszínezett történetét jegyezzék fel, így az egyiptomiak változatában gyáva ellenfeleik menekülnek a derék nílusi legények elől, míg a másik oldal Ré gyülevész híveinek megfutamodásán élcelődik. Természetesen, akadtak jóval szerényebb hamisítók is, mint például Dugovics Imre, aki Titusznak keresztelt, kitalált ősét tette a magyar történelem önfeláldozó hősévé, vagy épp a vörös hadsereg komisszárja, Dmitrij Furmanov, aki az Urál habjaiba veszett Vaszilij Csapajev parancsnokból gyártott nemzeti ikont. A róla írt regénnyel, illetve az abból készült filmmel világhírre szert tevő katonatisztet a hivatalos körök a kommunista katonatiszt legtisztább példájaként emelték piedesztálra és kultuszát gondosan ápolták. Tervükbe azonban hiba csúszott, mert a menekülés közben eltűnt hadfit látszólag istenítő köznép ajkán egyre-másra születtek a rájuk erőszakolt hőst kifigurázó viccek, amikben felbukkan Petyka, az elválaszthatatlan tisztiszolga, Anka, a bátorságban a férfiakon is túltevő géppuskás, és a legendagyáros Furmanov. A meglehetősen vaskos poénok akkora népszerűségre tettek szert, hogy 1996-ban felmerült, hogy keresve sem lehetne a Petyka-Csapajev duónál alkalmasabb párost találni egy kalandjáték főhősének. Az ötletet tettek követték és az 1998-ban megjelent Red Comrades Save the Galaxy olyannyira kedvező fogadtatásra lelt a műfaj kedvelőinek körében, hogy az évek során még nyolc folytatás látott napvilágot, A Buka Developmentnek hála, immár az oroszul nem tudók is belevethetik magukat a lehetetlennél lehetetlenebb fordulatokkal tarkított történetbe!

[bold]Petyka borúsan belép Csapajev sátrába.

- Csapajev elvtárs, a fehér tiszt, akit elfogtunk, nem akar vallani!

- Eltörtétek az összes csontját?

- Igen, Vaszilij Ivanovics!

- Vezettetek áramot a heréjébe?

- Igen, Vaszilij Ivanovics!

- Kitéptétek egyesével a fogait egy csípőfogóval?

- Igen, Vaszilij Ivanovics!

- Hát a kapcámat megszagoltattátok-e vele?

- Na de Vaszilij Ivanovics, hát nem vagyunk mi szadisták![/bold]

Nem sokkal az első rész eseményei után vesszük fel a vonalat. Csapajev és Petyka sikerrel megakadályozták a Föld lerohanására készülő idegeneket ördögi tervük végrehajtásában, de sajnos a vörös hadsereg hőse nem tudott megszabadulni a fejébe helyezett chiptől és félig ember, félig gép terminátorként kénytelen élni. Szerencsére Csapajev a beleplántált tudásnak hála, pontosan tudja, hogy az állomáshelyéül szolgáló falvacska kútjának mélyén egy ősi, földönkívüliek által épített bázis található, benne egy időgéppel. Meg is születik a nagy terv: előreutaznak a jövőbe, hogy a fejlett szocialista orvostudomány segítségével visszaműtsék Csapajevet emberré. Ahogy persze sejteni lehet, inkompetens hőseink alaposan elrontják a dolgokat és 1969-ben bukkannak elő a tér-idő szövedékéből, mégpedig egy Brighton Beach-ben található mellékutcában. A feladat adott: kerül amibe kerül, de valahogy vissza kell jutniuk a saját korukba, mégpedig lehetőleg chipmentesen.

Azt, hogy a játék nem a komor és komoly témák szerelmeseinek készült, már az első perctől fogva nyilvánvaló. A szerte-szana heverő, vodkától mákonyos fejű regrutákhoz hasonló egyszerű vizuális gegek mellett fárasztóbbnál fárasztóbb, az abszurd határát súroló poénok követik egymást, irtóztató szóviccekkel vegyítve, ráadásul magától értetődő módon a két főszereplő diskurzusain és megjegyzésein is potyog az ember könnye. Lehetetlen megállni nevetés nélkül, amikor Petyka méltatlankodva egy húsz másodperces, egyre idegesebb hangvételű monológban leteremti a játékost, hogy mi a búbánatos istennyiláért akar zsebre vágni egy széket, de azok a jelenetek is garantáltan vidámságot csalnak az arcunkra, amikor a kőbunkó Csapajev a forradalmi alapelvekre akarja oktatni keresztkérdéseket feltevő tisztiszolgáját. A cselekmény nagyját kitevő, jövőben játszódó részt pedig vékonyabb falakkal bíró házban vagy panelban szigorúan tilos este tizenegy után játszani, ha nem akarjuk a röhögésünkkel felverni a családot és a szomszédokat. A fejlesztők mindent kihoztak abból, ahogy a két, iszonytató nyomorból, nélkülözésből és háborúból a jólétbe és békébe érkező, meggyőződéses kommunista rácsodálkozik a hatvanas évek Amerikájára. Azt amikor Csapajev és Petyka azzal a biztos tudattal mennek be egy boltba, hogy győzött a kommunizmus és minden ingyen van, még Tim Schafer is megirigyelhetné, a voodoo-rituálét, a filmes és videojátékos utalásokat, valamint a kizárólag 95-ös és 98-as méretű ablakokat gyártó, a közreműködésünkkel viszont az üvegességről a szoftverfejlesztésre árnyergelő Billyvel való találkozást nem is említve.

Magától értetődik, hogy a fejtörők is illeszkednek a történethez. Rögtön a játék elején például leckét kapunk abból, hogy hogyan is kell divatcikkekkel és motoralkatrészekkel csapdát hatástalanítani, valamint az sem marad titok előttünk, hogy ha a szükség úgy hozza, egy közepesen használt guminő is felkerülhet az áldozati oltárra hamvas szűzlány helyett. A későbbiek során is megannyi, némileg kifacsart logikát igénylő talányt kell megoldanunk, ezek pedig csak tovább fokozzák az élményt. További örömforrás, hogy kétféle irányítási rendszer közül választhatunk. A klasszikus opció egy kicsit régimódi, de hamar bele lehet jönni, az inkább a poénokat élvezni vágyóknak szánt, könnyített változat pedig nem csak hogy automatikusan jegyzi, hogy melyik tárgyat kinek kell adni, de még tippeket is kapunk, hogy miképpen kéne folytatni a játékot.

[bold]Csapajev kifogja a mesebeli aranyhalat, amit aztán visszadob a vízbe három kívánságért cserébe.

- Az első kérésem az, hogy ne fogjon a golyó!

- Sem a pisztoly, sem a puska, de még a géppuska sem tehet benned kárt!

- A második, hogy ne fogjon a kard!

- Nincs az a penge, ami árthatna neked!

- A harmadik, hogy legyen akkora a micsodám, mint annak a lónak ott, a mezőn!

- Megkapod!

Csapajev ezután büszkén visszamegy a táborba és felsorakoztatja a legényeit.

- Katonák! Mindenki célozzon a fejemre, és tűz!

- Ezt nem tehetjük!

- Ez parancs!

A katonák engedelmeskednek, Csapajevnek a haja szála sem görbül. Ámulnak-bámulnak.

- Ez még mind semmi! Mindenki csapjon rám a szablyájával!

A katonák most is engedelmeskednek, egyik fegyver sem tudja megsebezni a parancsnokot. A bakák alig hisznek a szemüknek. Csapajev elégetten körülnéz, majd letolja a nadrágját.

- Na, ezt nézzétek!

A katonák tátott szájjal állnak, végül Petyka jegyzi meg, teljesen döbbenten:

- Az anyját, Vaszilij Ivanovics, nem is tudtam, hogy maga nő!

[/bold]Összességében tehát, a Red Comrades széria második felvonása épp olyan unikum, mint az első, és a megvásárlásával egy sokak számára teljesen ismeretlen szubkultúrát ismerhetünk meg. Ha tehát csak egy kicsit is érdekel minket, hogy mi hozta lázba a Jelcin-korszak utolsó napjaiban az ottani point and click-rajongókat, vagy szívesen nosztalgiáznánk egy régimódi alkotással, akkor ennyi pénzért valóságos vétek kihagynunk. Az egyetlen komoly negatívum, hogy bárhogy is nézzük, egy tizenhét éves játékról beszélünk, pár, a műfajra akkoriban jellemző típusbetegséggel, mint például a néha kissé túlcsavart feladványok, vagy a nehézség fokozásáért való logikai bakugrások – ugyanakkor tény, hogy ezek éléből a segítségkérés lehetősége némileg elvesz. Ezzel együtt tartok tőle, hogy azt a generációt, aminek tagjai inkább interaktív filmekkel (mint a Telltale-féle alkotásai) ütik el szívesen az időt, nem igazán fogja lázba hozni egy, esetleg még náluk is idősebb és egy számukra abszolút idegen témát boncolgató program. Sajnos, a Red Comrades túl későn tudta csak áttörni a nyelvi akadályokat, holott megkockáztatom, ha annak idején szélesebb körben debütáltak volna a sorozat részei, lehet, hogy máshogy alakul a kalandjátékok akkoriban meredeken lefelé ívelő pályája.

Azok viszont, akik vevők mind a képletes, mind pedig a tényleges időutazásra, garantáltan remekül fognak szórakozni a kackiás bajuszú Csapajev és hű csatlósa, Petyka vidám történetén.