Shop menü

PHENOM II X4 965 ALACSONYABB FOGYASZTÁSSAL

A tegnapi nap folyamán egy igen terjedelmes hír keretein belül számoltunk be arról, hogy az elkövetkező  nagyjából egy év folyamán milyen kisebb-nagyobb változásokra lehet számítani az AMD asztali processzorainál. A hírben többek között arról is szó esett, hogy rövidesen befejeződik a Phenom II X4 965-ös csúcsprocesszor forgalmazása, a termék helyét pedig azonos típusjelzéssel egy alacsonyabb fogyasztású modell veheti át, még az idei év negyedik negyedévében.
Víg Ferenc
Víg Ferenc
Phenom II X4 965 alacsonyabb fogyasztással

A tegnapi nap folyamán egy igen terjedelmes hír keretein belül számoltunk be arról, hogy az elkövetkező  nagyjából egy év folyamán milyen kisebb-nagyobb változásokra lehet számítani az AMD asztali processzorainál. A hírben többek között arról is szó esett, hogy rövidesen befejeződik a jelenlegi Phenom II X4 965-ös csúcsprocesszor forgalmazása, a termék helyét pedig azonos típusjelzéssel egy alacsonyabb fogyasztású modell veheti át, még az idei év negyedik negyedévében.

A régi és új processzorok helycseréje azonban a vártnál hamarabb megtörtént: az AMD kínálatában már mától jelen van a 125W-os TDP mellett üzemelő Phenom II X4 965-ös modell, amely az "energiazabáló" 140W-os példányt küldi nyugdíjba. Az új processzor C3-as revízióval érkezik, órajele az elődjéhez hasonlóan 3,4 GHz-es. Az új  Phenom II X4 965-ös modell szorzózár-mentes kivitelben létezik csak és a gyártó a processzor árán sem változtatott: a 125W-os egység 195 dollárért lesz megvásárolható, persze ez az ár most is 1000 darabos rendelés esetén érvényes.

Galéria megnyitása

A 45 nm-es csíkszélességgel készülő új négymagos processzor Socket AM3-as processzorfoglalatba illeszkedik és DDR2-1066-os, valamint DDR3-1333 MHz-es memóriatámogatást nyújtó beépített memóriavezérlővel is el van látva, így akár Socket AM2+-os alaplapban is zökkenőmentesen használható. A termék alkalmazásához az új, C3-as revízió miatt az egyes alaplapoknál egy gyors BIOS frissítésre lehet, hogy szükség lesz annak érdekében, hogy a processzort tökéletesen felismerje az adott alaplap.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére