Gigantikus klóngyárat építKínában a Boyalife Group nevű géntechnológiai cég. A létesítményben kutyákat, szarvasmarhákat, versenylovakat, nem emberi főemlősöket és más állatokat is terveznek klónozni a Hszinhua kínai hírügynökség beszámolója szerint. Az észak-kínai Tiencsinben épülő gyárban a klónlaboron kívül egy génbank, és egy ismeretterjesztő célú múzeum is helyet kap majd.
A termelés várhatóan 2016-ban indulhat meg a 200 millió jüanból (9,1 milliárd forint) épülő gyárban. A „futószalagról” először várhatóan nagy mennyiségű japán marha (wagyu) fog lekerülni annak érdekében, hogy a magas minőségű marhahús ára csökkenjen a piacon, mondja Hszü Hsziao-csun, a cég vezérigazgatója. A Boyalife egyik leányvállalatával, két állami kutatóintézettel, és a dél-koreai Sooam Biotech nevű, meglehetősen ellentmondásos megítélésű vállalattal együttműködve vágott bele a gyár létrehozásába.
Nem ez az első alkalom, hogy a Sooam és a Boyalife közös projektbe kezd, hiszen Kína első kereskedelmi klónozó cégének létrehozása szintén hozzájuk köthető. A tavaly szeptemberben bejegyzett vállalat három klónozott tibeti masztiffal robbant be a piacra, vagyis egy olyan kutyafajtával, amely napjainkban meglehetősen drágán kapható. A Sooam egyébként a világ legnagyobb kereskedelmi kutyaklónozó cége: 2005 óta több mint 550 kutyát hoztak létre klónozással. Nagyjából 30 millió forintért bárkinek legyártják házi kedvence tökéletes genetikai mását, ehhez mindössze egy szövetmintát kell szolgáltatni a labor számára a klónozni kívánt ebből. Azt ugyanakkor senki sem garantálja, hogy a végeredményül kapott állat ugyanolyan értelmes és hasonló személyiségű lesz, mint elődje volt.
A 2009-ben alapított Boyalife létezésének rövid ideje alatt a világ egyik legnagyobb genetikai cégévé nőtte ki magát. Jelenleg 28 leányvállalatot működtet, és Kína 16 tartományában vannak létesítményei. Az új gyár a haszonállatok klónozása mellett még egy szempontból fontos lehet, mivel Hszü elmondása szerint ez lesz a világ egyetlen kutatóintézete, amely nagytestű állatmodellek klónozásával is foglalkozik. Ez esetben olyan állatokról van szó, amelyeket genetikailag hajlamossá tettek bizonyos emberi betegségekre, hogy tesztelni lehessen rajtuk a legújabb kísérleti terápiákat.