Shop menü

ÓRIÁSI ELBOCSÁTÁSOK VÁRHATOK TÖBB GYÁRTÓNÁL IS

Az okostelefonok piaca ugyan jól fut, viszont a folyamatosan növekvő piac csak a látszat. Valójában, mint már azt korábban is megírtuk, a bevételek jelentős része két gyártó zsebébe vándorol, és a rosszabb piaci szereplés miatt a többieknek néha meg kell húzni a gatyamadzagot.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Óriási elbocsátások várhatok több gyártónál is

Az okostelefonok piaca ugyan jól fut, viszont a folyamatosan növekvő piac csak a látszat. Valójában, mint már azt korábban is megírtuk, a bevételek jelentős része két gyártó zsebébe vándorol, és a rosszabb piaci szereplés miatt a többieknek néha meg kell húzni a gatyamadzagot.

Galéria megnyitása

A RIM és a Motorola Mobility sajnos csak a dolgozók létszámának csökkentésével ellensúlyozhatja majd a veszteségeket. A két vállalat részéről szinte egy időben láttak napvilágot olyan hírek, hogy bizony komoly elbocsátások várhatóak a cégek berkeiben. A két vállalatnál jelenleg hasonló számú dolgozó teljesít szolgálatot, az előbbinél 16,5 ezer a teljes létszám, míg az utóbbi esetében mintegy 19 ezer főről van szó. A Motorolánál a Google általi felvásárlást követően, a munkások közel öt százalékától, nagyjából 800 embertől válnak meg, a RIM-nél pedig még rosszabb a helyzet, ott a dolgozók több mint 10 százalékától, 2000 embertől válhatnak meg.

Galéria megnyitása

Ezek már nem az első ilyen esetek, emlékezzünk csak vissza, hogy a Nokia is pontosan a költségek csökkentése végett kezdett nagyszabású leépítésekbe néhány hónappal ezelőtt. A finnek összesen közel négyezer munkásuknak bontják fel a szerződését az idei évben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére