Shop menü

MOON HUNTERS – CSILLAGSORS

Hősként legendát fogunk írni tetteinkkel, bármerre is vezessen minket a hold fénye.
Villányi Gergő
Villányi Gergő
Moon Hunters – Csillagsors

A hősök nem csak a történetekben élnek tovább. A tetteik olyan változásokat indítottak el, melyeknek nyomai egészen máig felfedezhetőek. Nemcsak példaképek ők, de a világ formálói is. És velünk vannak még ma is, elég csak felpillantani az égre. Megannyi csillag, fényesen izzó pont között pihennek ímmár. Onnan figyelnek és erejük, bátorságuk, mint ahogy itt, az égen is nyomot hagyott. A csillagképek az idő végezetéig őrizni fogják a hősök emlékét, sőt, talán még azután is.

A Hold misztikus erejében hívő törzsek az Istennő óvó tekintetétől követve élik mindennapjaikat. A távoli sivatagoktól a hegyek csúcsáig, erdők és dombságok megannyi településén tisztelik a Hold ezüstös fényét és erejét. A Nap kultusza azonban primitívnek bélyegzi mindazokat, akik a perzselő sugarakon kívül másban is hinni merészelnek. Egy napon pedig megtörténik a lehetetlen, az égitest eltűnik az égboltról. Hősünkre vár a feladat, hogy kiderítse mi is történt. Ekképp indul ennek a misztikus és mitológiai köntösbe burkolt, mágiával és csodalényekkel teli világnak a története, ahol egy hős útját járjuk végig egyedül, vagy akár 4-en is egyszerre. Minden döntésünk hatással van a világra és arra mivé válunk általa, vagyis a karakter kreáláson túl fejlődünk is, ami tovább erősíti a szerepjátékos jelleget a játékban.

Négy hős közül választhatjuk ki a nekünk szimpatikusat, eltérő stílussal rendelkeznek mind, ráadásnak két rejtett, unlockolható kaszt is bekerült még a játékba. A Spellblade (harcos/mágus hibrid) támadásai a gyorsaságon és a rugalmasságon alapulnak. A fegyverforgató önmagában is komoly ellenfél, de a mágikus praktikák által még halálosabbá válik. A Ritualist a távolsági harcmodort képviseli, az érdekes nevű matematikai mágia használója, aki ellenfelei megbénítására és teleportálásra is képes. A Druid a természetmágia és az alakváltás mestere. Végezetül a Witch (Boszorkány) a vérmágiából nyeri a harchoz szükséges esszenciát, lassabb, de nagyon erős támadásokkal pusztítva ellenségeit.

A karakterek neme kaszthoz kötött, de a kinézetükben a ruhájuk, felszerelésük színének meghatározásában van némi mozgásterünk (át tudjuk színezni őket és skineket is unlockolhatunk később). Harci képességeink csekélyek kezdetben, de opáldarabokat - a helyi fizetőeszközt – gyűjtve, kereskedőknél (ők valamiért a helyi skill trénerek) hatékonyabb vagy épp új tudásra tehetünk szert, de véletlenszerű, hogy melyikük mit is „árul”. Karakterlapunkon látszódnak azok a tulajdonságok, melyekből nemcsak a harcértékünk, de az interakciókban, speciális helyzetekben adott reakcióink is függenek. Az állóképesség (endurance), lelkierő (spirit), erő (strength), intelligencia (intellect), hit (faith), charm (karizma) mind fontos, de azért kasztspecifikus is, hiszen nem lehetünk mindenben tökéletesek, így el kell döntenünk, miben szeretnénk igazán sokat fejlődni. A nap végén a táborverés után különféle feladatokat láthatunk el (egyfajta szintlépésnek vehetjük ezt), így fejlesztve tulajdonságainkat (a vadászatért például erő és spirit növekedés jár, az őrködésért állóképesség és hit, a csillagok megvizsgálásárt pedig intelligencia és hit stb.) Emellett a személyiségünk is fejlődik, alakul, így bölcs megfigyelővé (wise), együttérzővé (empathy), harciassá (vicious), bátorrá (brave) avagy a csábítás mesterévé (charming) is válhatunk, és mások is ekként fognak ismerni minket. Mindezt a párbeszédek, történések és döntési lehetőségekre adott reakciónk határozza majd meg, ez a játék egyik legérdekesebb része, mert nemcsak a hős személyiségére, de a legendává válására is hatással van mindez. Harcosunk (mágiahasználónk) ugyanis a kimeneteltől függetlenül legendává válik, akiről történeteket mesélnek majd és a csillagképe az égboltról kíséri tovább az eljövendő generációkat. A harc leginkább futásból és visszatámadásból fog állni, így kicsit repetitívnek tűnhet, de ezt egy társas kalandozás azért feledtetni tudja. Minden pályán találunk egy miniboss jellegű arénaharcot, amit a pénzszerzés miatt sem érdemes kihagyni.

A Moon Hunters igazán egyedi ízű, rövid akció RPG, aminek a misztikus keret nagyon jó alapot ad. A hős életútja, kalandjai, és a döntések, harcok által megformált legenda nagyon jó ötlet. Mivel véletlenszerűen generált, így mindig másféle térképpel és helyzetekkel találjuk szembe magunkat. Számos módon megoldhatjuk a problémákat és érdekes törzsekkel, lényekkel találkozhatunk, miközben az utazás összesen 5 napig tart csak. Így egy nekifutás 2-3 óránál nem fog tovább tartani, de az újrakezdés szerencsére néhányszor benne van, bár azért véges a lehetőségek száma. A kasztok érdekesek, a nemek kiválasztásának örültem volna, és egy minimális tutorialnak is, bár tény, hogy hamar bele lehet rázódni, csak elsőre nem feltétlen értjük mi miből következik. A Moon Hunters zenéje telitalálat lett, a hangulata nagyon szépen illeszkedik a játékhoz, akit érdekel, itt meg is hallgathatja. Akár egyedül, akár többen vágunk neki a kalandnak, jó ha tudjuk, az égi hatalmak nemcsak szemmel tartanak minket, de utunk végén helyet is kínálnak majd maguk között. Legyünk méltóak rá!

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére