Egy régi holdkőzet mostani vizsgálatának eredményei azt sugallják, hogy a Hold magja még 3,7 milliárd évvel ezelőtt is erős mágneses mezőt gerjesztett az égitest körül, tehát sokkal tovább volt aktív, mint azt az előzetes feltételezések alapján gondolták, ezért elképzelhető, hogy másfajta energiaforrásból is táplálkozott, mint eddig gondolták.
A Science oldalain most megjelent tanulmány egy lehetséges megoldást javasol arra a rejtélyre, amely évtizedek óta lázban tartja a kutatókat. 1969-ben az Apollo 11 küldetés hozta az első holdkőzeteket a Földre. Azóta tudósok különféle teszteknek vetették alá a mintákat, hogy megtudjanak valami kísérőnk történetéből. Hamar kiderítették, hogy egyes darabok mágneses tulajdonságokkal rendelkeznek, ami arra utalt, hogy a Hold jóval több, mint egy halott szikladarab. Valószínűsítették, hogy valamikor folyékony fémből álló maggal rendelkezett, amely erős mágneses teret hozott létre, és ennek nyomait őrzik a holdkőzetek.
Hogy mi látta el energiával a Hold „dinamóját”, azt nem lehet tudni. Egyes feltételezések szerint ugyanolyan önfenntartó rendszerről van szó, mint a Föld esetében: ahogy a bolygó hűlt a folyékony mag fenntartotta mozgását és ennek köszönhetően a mágneses teret is. A földi dinamó azért működik még mindig, mert a radioaktív elemek bomlásakor keletkező hő mozgásban tartja a magot. A Hold esetében a modellek azt mutatják, hogy ha csak a hűlés tartotta volna mozgásban a folyamatokat a dinamó mindössze pár százmillió évig működött volna, és legkésőbb 4,2 milliárd évvel ezelőtt felmondta volna a szolgálatot.
Az Apollo 11 asztronautái visszahoztak magukkal egy kőzetdarabot, amelyet a Nyugalom tengerének délnyugati csücskében találtak. A kutatók szerint ezt egy 100 millió évvel ezelőtti becsapódás vetette ki a mélyből, és korát 3,7 milliárd évre becsülik. A minta a vizsgálatok szerint mágnesezett, így kora alapján nem hozható összhangba az uralkodó dinamóelméletekkel.
Benjamin Weiss, az MIT kutatója a Kaliforniai Egyetem és a Berkeley-i Geokronológiai Központ munkatársainak segítségével határozta meg a minta korát. Egy kőzet képződése után a benne található radioaktív kálium-izotóp ismert ütemben bomlik stabil argonná. Ez alapján állapították meg, hogy a szikladarab magma-anyaga 3,7 milliárd évvel ezelőtt hűlt ki.
Weiss és tanítványa, Erin Shea vizsgálata alapján a kőzet mágnesezett. Ez még önmagában nem jelenti azt, hogy 3,7 milliárd évvel ezelőtt a Hold mágneses térrel rendelkezett, hiszen a szikla későbbi becsapódásokban is felmelegedhetett és ki lehetett téve mágneses hatásnak. Hogy ennek lehetőségét kizárják, a kutatók megvizsgálták, hogy a minta átesett-e jelentős felmelegedésen a felszínre kerülése után. A kálium‒argon szinteket vizsgálva azt mutatták ki, hogy a felszínen már csak a Nap melege volt befolyással a kőzet hőmérsékletére.
Weiss elmondása szerint a bizonyíték alátámasztja a Kaliforniai Egyetem kutatói által tavaly felvázolt újfajta dinamó-elméletet. Feltételezésük szerint a holdi dinamót a Föld gravitációs vonzása látta el energiával. Évmilliárdokkal ezelőtt a Hold sokkal közelebbi pályán keringett a mostaninál. A földi gravitáció keverő hatással lehetett a Hold magjára, mozgásban tartva azt a Hold lehűlése után is.
