Shop menü

MEGLEPETÉS: MEGJELENT A PC-S GEARS OF WAR ULTIMATE EDITION

A mai naptól elérhető a játék a Windows Store-on, és van frissített gépigényünk is, új technológiai információkkal.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Meglepetés: megjelent a PC-s Gears of War Ultimate Edition

A Microsoft még a múlt héten tartott egy zártkörű sajtótájékoztatót, melyben leginkább az Xbox és a PC lehetséges közös jövője került a középpontba. A sajtótájékoztatón elhangzottakra azonban március 1-ig embergót szabott meg a vállalat, ami éppen ezekben a percekben járt le, úgyhogy elkezdtek beérkezni az információk.

Az első, hogy a PC-s Gears of War: Ultimate Edition a mai naptól megvásárolható a Windows Store-ban, kereken 9840 forintért.

Kiderült az is, hogy a játék ugyanazt a motort használja, amit az Xbox One-os változathoz készítettek el - vagyis az Unreal Engine 3 egy verziójáról van szó, amit kibővítettek néhány új elemmel az Unreal Engine 4-ből. Ezen felül a PC-s verzióban minden karaktermodell legalább 10-30%-kal több poligonból áll, de néhány modell esetében egyenesen megduplázódott a részletesség.

A modellek mellett az összes textúrát magasabb felbontásban élezhetjük PC-n. Konkrétan a legmagasabb beállításokra kapcsolva az első pályán 5-10GB-nyi textúrát streamel a játék motorja a videokártya irányába. A készítők szerint ezt leginkább a DirectX 12-nek köszönhetően tudták megvalósítani, így ugyanis lehetőségük volt kihasználni a modern processzorok sok magját.

Végső soron pedig szó esett a gépigényről is. Ezen egyrészt némileg módosított a Microsoft a kiszivárgott gépigény óta. Habár alapvetően a legtöbb ponton megegyeznek a specifikációk a korábban már általunk is közöltekkel, de az ajánlott masinába már elég 8GB RAM és egy 6 magos AMD processzor. Az "ideális" konfiguráció esetében elmondták, hogy ez kifejezetten 4K-ra és 60fps-re érvényes. A közepes grafikai beállításokkal felelnek meg egyébként az Xbox One-os változat szintjének, és a fejlesztők szerint a konzolos 30fps-t a modernebb PC-k jelentős része el tudja majd érni.

A készítők ezen kívül elmondták, hogy mindenképpen implementálni fogják a DirectX 12 multiadapter funkcióját (ami lehetővé teszi különböző videokártyák együttes használatát), de ez a megjelenéskor még nem érhető el.

Minimum konfiguráció

OS: Windows 10 64 bit – 1511-es verzió

Processzor: Intel Core i5 @ 2.7Ghz, AMD FX 6 magos

Memória: 8 GB RAM (2 GB VRAM)

Grafika: Geforce GTX 650 Ti, Radeon R7 260X

Merevlemez: 60 GB szabad hely

DirectX 12

Ajánlott konfiguráció

OS: Windows 10 64 bit – 1511-es verzió

Processzor: Intel Core i5 @3.5GHz+, AMD FX 6 magos

Memória: 8 GB RAM (4 GB VRAM)

Grafika: GeForce GTX 970, Radeon R9 290X

Merevlemez: 60 GB szabad hely

DirectX 12

Ideális konfiguráció

OS: Windows 10 64 bit – 1511-es verzió

Processzor: Intel Core i7 @ 4Ghz, AMD FX 8 magos

Memória: 16 GB RAM (6 GB VRAM)

Grafika: Geforce GTX 980 Ti, Radeon R9 390X

Merevlemez: 60 GB szabad hely

DirectX 12

Új PC-s 4K screenshotok

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére