Shop menü

MEGÍZLELI A VESZTESÉGET A NOKIA

Napi hu
Napi hu
Megízleli a veszteséget a Nokia

Először adott számot veszteségről a Nokia Oyj, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója azóta, hogy 1996-ban elkezdte nyilvánosságra hozni negyedéves adatait. A társaság 559 millió euró nettó veszteséggel zárta a harmadik negyedévet, szemben a közel kétszer ekkora tavalyi nyereséggel, árbevétele pedig 20 százalékkal csökkent. Az elemzők 367 millió eurós profitot vártak. Az eredményen a Nokia Siemens Networks hálózatépítő vállalaton elszenvedett 908 millió euró goodwill-leírás ütötte a legnagyobb lyukat, ám a cégvezetés ennek ellenére kitart a német Siemensszel közös vállalat mellett. Ezt az indokolhatja, hogy a vállalat elsősorban a válság miatt elmaradó fejlesztések miatt szenved, ám annak elmúltával a mobilszolgáltatók elkerülhetetlenül újra fogják indítani hálózataik bővítését és korszerűsítését.

A Nokia mobiltelefon-piaci részesedése a cég közlése szerint továbbra is 38 százalék, ugyanakkor az okos telefonok értékesítése csökkent, mert a vásárlók a finn vállalat N97-es készülékével szemben előnyben részesítik az Apple iPhone-ját, amihez több letölthető szoftver és médiaalkalmazás kapható. A Nokia nyolc százalékkal kevesebb zsebtelefont adott el, mint egy évvel korábban, a készülékek átlagára 62 eurón stagnál. A vállalat arra számít, hogy a világ mobiltelefon-piaca 7 százalékkal, 1,12 milliárd készülékre esik 2009-ben 2008-hoz képest - korábban tízszázalékos visszaeséssel számoltak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére