A Microsoft legújabb mobilokra szánt operációs rendszerét már rengetegen várták. A bemutatóját megejtették közel fél évvel ezelőtt, és az ősz elején az első körben várható masinák nagy részét is leleplezték. Mostanáig viszont nem juthattunk hozzá WP8-as telefonokhoz, így nemsokára kiderül, hogy a vásárlókat mennyire hozta lázba az új rendszer.
A Microsoft WP8-as rendezvényét Joe Belfiore nyitotta meg, majd utána Steve Ballmer beszélt a hardverekről. Belfiore már a leleplezés elején izgatottan beszélt a Windows Phone által nyújtott lehetőségekről és sok újítást ígért. Ezeknek egy részét már mi magunk is ismerhetjük, hiszen szinte részletesen bemutatták az újdonságot júniusban (kapcsolódó hírünk).
Az új Windows Phone esetében nagy szerepet kapott a szinkronizálás. A Windows 8, a Windows 7, és az OS X is pillanatok alatt összeegyeztethető az okostelefonunkkal (az XP már nem). Az Xbox Music szerveréről stream-elhetjük kedvenc zenéinket, sőt akár fel is tölthetjük oda a már meglévő számainkat, melyeket azután listákba rendezgethetünk. A SkyDrive sem pont olyan, mint ahogy azt az átlagfelhasználó megszokhatta: a WP8 tulajdonosok nem ütköznek semmilyen korlátba (1000 kép), de a tárhely nem nagyobb, nekik is "csak" 7 GB jár. Az itt tárolt dokumentumokat egyaránt szerkeszthetjük majd a telefonon és a Windows 8-as asztali gépünkön is. A naptárban tárolt események pedig a CalDAV-nak köszönhetően bármilyen platformon elérhetőek lesznek.
A People Hub, melyben az ismerőseinket tárolhatjuk a Google+-éhoz hasonló rendezési rendszerrel bővült. A különbség lényegében csak annyi, hogy itt a Körök helyett, Szobák lesznek. A megosztásainkat így széleskörűen szabályozhatjuk, mivel mi választjuk ki, hogy egy-egy fotót vagy üzenetet mely csoport, illetve csoportok láthatnak. További újítás a Kid's Corner, ami egy mini házirend felállítására ad lehetőséget. Ezzel különböző alkalmazásokat, funkciókat tilthatunk le, hogy a gyerekek ne lássanak semmi olyat, amit esetleg nekik nem kéne, de mégis "nyomkodhassák az apu új telóját".
A WP8 a böngészőjében is megújult, a sebessége lényegesen jobb lesz (amit már maga az új kernel is előre vetített), mint az elődé, és a nyári bemutató tesztjei szerint a konkurenseket is megelőzheti. A letöltési sebesség is nő, hála a DataSense-nek. Ez hasonlít a Nokia és az Opera megoldására, tömörítve tölti le az adatokat, így hamarabb leérnek.
Az applikációkra is sokkal nagyobb figyelmet fordítanak ezentúl. Az iOS-ből és az Androidból ismert legkedveltebb 50 alkalmazásból 46 elérhető lesz a Microsoft eszközeire is. Fontos újítások érték a felhasználói felületet is, melyen már folyamatosan frissülő csempéket helyezhetünk el, az eddiginél akár kisebb méretben is. A képernyőzár is okosodott, innentől testreszabható lesz; élő appokat helyezhetünk el rajta, és egy pillantással rengeteg információhoz juthatunk. Az NFC chipek támogatásával még Wallet mobil fizetésre is lehetőség fog nyílni, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem árultak el részleteket.
Az első telefonok még a héten a boltokba kerülhetnek, és nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európa több országában is. Arról viszont konkrét információt nem kaptunk, hogy hazánkban pontosan mikor bukkan fel az első fecske.
A Windows Phone 8 a belépőszintet leszámítva minden árszegmensben képviselteti majd magát valamilyen készülékkel. Ezek bemutatói már rég voltak, úgyhogy fussunk át gyorsan az ismert listán.
A legolcsóbb a Huawei W1 lesz, ez 300 dollártól fog indulni. Ezért az összegért két Cortex-A5 magot és egy Adreno 203-as GPU-t kapunk egy 4 hüvelykes WVGA megjelenítővel. A rendszermemória kapacitása mindössze 512 MB a tárhely pedig 4 GB. Ezt követi ár (és persze tudás) szerint a HTC kisebbik modellje, a 8S. Itt a kijelző hasonló paraméterekkel rendelkezik, de a központban már Krait magokat és egy Adreno 305-öt fedezhetünk fel. A processzormagok órajele 1 GHz lesz, és itt is csak 512 MB RAM-mal és 4 GB háttértárral számolhatunk.
Ha ezzel sem érjük be, akkor talán egy Lumia 820 a számunkra megfelelő társ. A Nokia újdonsága már MSM8960-ra alapoz, tehát 1,5 GHz-es Krait magokat és 225-ös Adreno grafikus processzort tartalmaz. A rendszermemória innentől 1 GB, de a felhasználónak még csak 8 GB tárhely jut. Az előlapi panel 4,3 colra nőtt, ám a felbontása mindössze 800 x 480 képpontos. A HTC csúcsgépe kisebb csiszolásokkal ugyan, de nagyon hasonlít a kis Lumiára. A 8X-ben már 16 GB tárhely áll a rendelkezésünkre, és a kijelző is HD felbontást kapott a 4,3 hüvelyk mellé.
Az abszolút felsőkategória kétszereplős; itt a Lumia 920 és a Samsung Ativ S közül választhatunk majd. A hardver szinte teljesen azonos, de a Lumia 920 jobb kamerával rendelkezik, és olyan extrákkal, mint a vezeték nélküli töltő. Cserébe az Ativ S nagyobb (4,5 helyett 4,8 colos) megjelenítőt kínál és a háttértára bővíthető, míg a versenytársáé fixen 32 GB-os. Van tehát miből választanunk, és a tulajdonságokon túl a külsőt is figyelembe vehetjük, hiszen a Samsung az egyetlen, aki a hagyományos formák rabja maradt.