Nem is olyan régen még úgy tűnt, hogy a vírusok és a többi életforma közt rendkívül egyszerű különbséget tenni. Az előbbiek nagyon aprók, és genetikai szempontból is egyszerű organizmusok hírében álltak: az influenza kórokozója például mindössze 100 nanométer átmérőjű, és összesen 13 génnel rendelkezik.
Az utóbbi évtized kutatásai azonban egy dolgot nagyon is világossá tettek: a vírusok egyes képviselői se nem aprók, se nem egyszerűek. A tudományterület legutóbbi felfedezése pedig megkérdőjelez szinte mindent, amit ezekről az organizmusokról korábban tudni véltünk. Francia kutatók ugyanis egy minden eddiginél hatalmasabb vírusra akadtak rá: a pandoravírus 1000-szer akkora, mint az influenza kórokozója, genomja pedig 2556 génből áll.
Még meglepőbbé teszi az eredményeket az a tény, hogy a vírus génjeinek mindössze 6 százaléka olyan, amellyel már más szervezetekben is találkoztak a kutatók, a többi 94 százalék pedig a teljesen ismeretlen kategóriába esik. Jean-Michel Claverie, a Mediterrán Egyetem munkatársa és a kutatás résztvevője szerint a felfedezéssel kinyílt Pandóra szelencéje, már ami a vírusokkal kapcsolatos nézeteket illeti.
Az egy évtizeddel ezelőtt még teljesen ismeretlennek számító megavírusok élővilágra és környezetre kifejtett hatása egyelőre felmérhetetlennek tűnik, annál is inkább, hogy mint kiderült: mindenütt jelen vannak, többek közt valószínűleg az emberi szervezetben is. (Egy július elején megjelent tanulmányban vérmintákra támaszkodva azt állítják a szakértők, hogy a megavírusok az egészséges emberi szervezetekben is megtalálhatók. Feltehetően a testünkbe kerülő amőbákat támadják meg, és arra egyelőre semmi jel nem utal, hogy az emberi sejteket is képesek lennének megfertőzni.)
A rejtélyes vírusok érdekes módon pontosan hatalmas méretük miatt voltak képesek ilyen hosszú ideig elrejtőzni a kutatók tekintete elől. Az első vírusokat a 19. század vége felé fedezték fel a tudósok, bár ekkor még nem tudták, mivel van dolguk. A szakértők egy dohányleveleket megtámadó betegség kórokozóját keresték: ennek érdekében a fertőzött leveleket összetörve vízzel keverték, majd finom porcelánszűrőkön engedték át az oldatot, amely a baktériumokat és a gombákat méretük folytán nem engedte át. Az eredményül kapott víztiszta folyadék továbbra is fertőzőképes maradt.
A múlt század harmincas éveiben elkészültek az első olyan mikroszkópok, amelyek segítségével már be lehetett tekintetni az aprócska vírusok világába. A szakértők felfedezték, hogy a különös organizmusok egyáltalán nem hasonlítanak a más élőlényeket felépítő sejtekre: nem termelnek energiát, nem nőnek és nem osztódnak. Ehelyett behatolnak a sejtekbe, és ezek belső rendszereit saját használatukba veszik.
2003-ban aztán egy kutatócsoport ráakadt egy olyan vírusra, amely jelentősen eltért a korábban megszokottaktól. A szakértők először nem is értették, hogy mik lehetnek ezek a baktériumnak megfelelő méretű, gömb alakú, amőbákban megtalálható objektumok, amelyek azonban nem hordoznak bakteriális DNS-t. Végül kiderült, hogy gigantikus vírusokról van szó, amelyek 979 génnel rendelkeznek. A megavírusok ezen első képviselőit egy víztoronyban találták a kutatók, majd miután változtattak a keresési paramétereken, lépten-nyomon újabb és újabb hasonló gigászok kezdtek felbukkanni.
A felfedezések sora folyamatos rekorddöntéseket eredményezett. 2011-ben Claverie és munkatársai Chile partmenti vizeiben ráakadtak egy minden addiginál nagyobb vírusra, amely 1120 génnel rendelkezett. Ezt követően a tengermélyi üledékben kezdtek kutakodni, ahol megtalálták a pandoravírusokat, amelyek génállománya több mint kétszerese az előzőekben említettnek.
Claverie szerint a megavírusok több milliárd évvel ezelőtt szabadon élő mikrobákból fejlődhettek ki, és az élővilág családfájának egy teljesen új, különálló ágát alkotják. Ezt a nézetet egyelőre többen vitatják, mondván hogy a tanulmány semmilyen tudományosan értékelhető érvet nem hoz fel a feltevés alátámasztására.
Mindenképpen nagyon fontos mérföldkőről van szó azonban olyan tekintetben, hogy a tanulmány megerősíti azt a korábban is sejtett tényt, hogy a megavírusok milyen rendkívüli mértékben elterjedtek az élővilágban. A chilei felfedezés után röviddel Claverie és kollégái egy ausztrál tó üledékében is azonosították a pandoravírusokat.
