Shop menü

JELENTŐSEN GYORSABB LESZ A KÖVETKEZŐ ANDROID

A megoldás nyitja egy új futtatókörnyezet lesz, amely már a jelenlegi, 4.4-es kiadásban is kipróbálható.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Jelentősen gyorsabb lesz a következő Android

A Google az elmúlt évek során számtalan lépést tett annak érdekében, hogy gyorsítson az Androidon, de egy valami a rendszer indulása óta nem változott, ez pedig nem más, mint a Dalvik futtatókörnyezet.

Persze az évek során, míg elértünk az Android a 4.4-es kiadásáig, több alkalommal is változtatásokat eszközöltek annak érdekében, hogy a Java-alapú Dalvik minél hatékonyabban láthassa el a feladatát. Ám, mint a legtöbb esetben, a legnagyobb előrelépés itt is a cserével érhető el, és ezt a mérnökök is kénytelen voltak belátni. Ennek eredményeként született meg az ART. Az új futtatókörnyezet elnevezését nem bonyolították túl, az ART mozaikszó ugyanis az Android Runtime-ot hivatott rövidíteni.

Galéria megnyitása

Az újdonságot érdekes módon nem igazán hangsúlyozták ki a KitKat bemutatója során, pedig már nem hiányzik az Android 4.4-ből sem. Az, hogy az Android 4.4-gyel nem kerítettek ennek nagy feneket, annak tudható be, hogy egyelőre csak kísérleti stádiumban van az ART. Az új futtatókörnyezetről ennek okán sajnos nem is sok mindent tudhattunk meg, kiváltképp a fejlesztőknek és a tesztelőknek szól egyelőre a jelenléte. Az Android Police behatóbban is megpróbálta vizsgálni az Android Runtime-ot, ennek eredményeként jutottak arra a megállapításra, hogy az egyik főbb újítása a friss futtatókörnyezetnek a JIT elhagyása lesz. A JIT, vagyis Just-In-Time fordítás helyét, az Ahead-Of-Time. Az AOT megoldás esetében az adott készülékünknek nem menet közben kell a kódsorokat folyamatosan fordítania, hanem ez a művelet a telepítés során megy majd végbe. Fontos, hogy ez a fejlesztői oldalról nem kíván különösebb beavatkozást, tehát a Dalvik és a ART környezetek között elvileg egyszerű lesz az átállás, mert kompatibilisek egymással. (Ez persze elvárás is, ha egy rendszer mögött több mint egy millió applikáció áll.)

Az ART alkalmazásával a különböző programok jelentősen gyorsabban fognak reagálni (és elindulni), de cserébe több helyet is foglalnak majd el a háttértáron, és a telepítés is tovább fog tartani a fordítás miatt. (Az Android Police a Google+ app esetében például 6,9 MB többlet háttértárigényt mért, ami a 28,3 megás .APK fájl mellett tárolódott. Ez 25 százalékos növekedést jelent, de minden alkalmazásnál más lesz az új runtime bevetésének eredménye.) Az előnye az ART-nak abban rejlik, hogy ezt a fordítást – ahogy már említettük –, csak egyszer kell elvégezni, onnantól kezdve nem emészt majd fel plusz energiát.

Galéria megnyitása

Az ART-ot minden Nexus 5 tulajdonos kipróbálhatja már, és bár az Android Police szerint egészen stabil lábakon áll a megoldás, azért nem véletlen, hogy nem ez az alapértelmezett, mindenki csak saját felelősségére állhat át. Ha viszont minden jól megy, akkor a következő Androidban már ez lesz az alapértelmezett a jó öreg Dalvik környezet helyett, ám addig is, inkább csak a fejlesztőknek és a tesztelőknek javallott ezt aktiválni az esetleges fennakadások miatt. Ha valaki mégis górcső alá venné, akkor figyelmesen tegye mindezt. A művelet sok időt vehet igénybe az első váltáskor, mert a telefonon fellelhető összes program átfordításra kerül ekkor.

A vállalkozó szelleműeket az előzetes tesztelők szerint közel kétszer gyorsabb rendszer fogadja majd. Persze az appok között jelentős lehet az eltérés, és nem maga a hardver gyorsult, így senki ne számítson konstans sebességnövekedésre minden körülmények között. Az ART ugyanakkor nemcsak, hogy jobbá teszi a telefon használatát a folyékonyabb működéssel, de az akkumulátorra is jó hatással lesz az alkalmazása, ami ismételten fontos szempont. Mostanra az üzemidő talán a leginkább sarkalatos pontja a mobiloknak, mivel a kellően gyors masinák már a középkategóriába is eljutottak. Már most kíváncsian várjuk az ART-nak köszönhetően a következő Androidot, ami az eddigiek alapján 2014 nyarán futhat be.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére